×

Orosz Nagydíj: az első hármas nyilatkozata az időmérő után

A listavezető Lewis Hamilton szerezte meg a pole pozíciót Szocsiban, újabb Mercedes-sikert hozott tehát a szombat nap, ez a siker azonban nem volt teljes, Valtteri Bottas elé ugyanis besorolt a szabadedzéseken még küszködő – és a némileg a finn szélárnyékából is profitáló –Max Verstappen. Nézzük, hogyan értékeltek ők hárman az időmérő leintését követően!

XPB_1061383_HiRes Lewis Hamilton (Fotó: XPB)
Lewis Hamilton (Mercedes) – 1. hely

Először is, hadd köszöntsem a szurkolókat! Nagyon-nagyon hiányoztak egész évben, és el sem tudom mondani, mennyire jó érzés látni őket. Jó látni, hogy rajtuk van a maszk, hogy biztonságban vannak. Amikor elhagytam a hotelt, akkor is láttam, hogy viselik ezt a maszkot. Az edzés eleje borzalmas volt, végig küzdöttem. Először elvették az időmet. Egész hétvégén most mentem ott szélesen. Próbáltam kinn maradni, de azt mondták, jöjjek be a boxba. Bementem, de akkor jött a piros zászló. A Q2 végén aztán lágyon mentem, továbbjutottam és jó érzés, hogy aztán a pole is meglett. Itt viszont fontos a szélárnyék, és mindketten mögöttem közepes abroncsokon indulnak, szóval nagyon nehéz lesz megnyerni ezt a versenyt. Próbálok pozitív maradni, és próbálunk kitalálni valami jó taktikát holnapra. Kelleni fog egy jó rajt, aztán meglátjuk.

Max Verstappen (Fotó: XPB)



Max Verstappen (Red Bull) – 2. hely

Tegnap elég sokat szenvedtünk az egyensúly megtalálásával. Nagyon csúszós ez a pálya. Elégedett még reggel sem voltam, de folyamatosan dolgoztunk ezen az időmérő alatt. A Q3 utolsó próbálkozása tényleg nem volt rossz, elég jól sikerült, és nem számítottam arra, hogy második leszek. Egy jó rajtra mindenképp szükség lesz. Itt erős a szélárnyék hatása, szóval, ha sikerült kihasználnom, érdekes lehet. Akárcsak a gumik helyzete.

Valtteri Bottas (Mercedes) – 3. hely

Egész hétvégén jól mentünk, nagyon jó volt a tempó. A Q1 és a Q2 is jól ment, de a Q3… nem is tudom igazából. Gyors voltam, de Lewis többet talált a pályán. Nem könnyű itt jól eltalálni az abroncsokat. Az első próbálkozáskor hidegek voltak a gumik. Hát, vannak bennem kérdőjelek. Annyira persze nem rossz a harmadik helyről indulni Oroszországban. Egyszer már kezdtem onnan ezen a pályán, és tudjuk, mi történt akkor. Próbálom azt megismételni. Talán a közepes abroncsokon előnyöm lesz a futam első szakaszában.