×

Verstappen élete egyik legjobb körével furakodott a Mercedesek közé

 Élete egyik legjobbjának nevezte Max Verstappen azt a kört, amivel a szocsi második rajtkockát szerezte meg, legyőzve az egyik Mercedest.

Motor Racing - Formula One World Championship - Russian Grand Prix - Qualifying Day - Sochi, Russia Max Verstappen (Fotó: XPB)
„Ez nem a mi pályánk”, „nehéz lesz magunk mögött tartani a többieket”, „nem lesz könnyű megszerezni a harmadik helyet a Renault ellen” – Max Verstappen csütörtökön és pénteken nem győzte sorolni azokat az érveket, amik miatt nem sok esélyt adott a Red Bullnak az Orosz Nagydíj időmérő edzésére. Ehhez képest nemhogy megelőzte csapata összes üldözőjét, még az egyik Mercedest is sikerült legyőznie, így Lewis Hamilton mellől a második rajtkockából várja a vasárnapi futam indítását.

Kétszer már rajtolt idén ebből a pozícióból, mégis elmondható, a szocsi eredmény az eddigi csúcs számára. Az Osztrák Nagydíjon tudniillik csak büntetéssel örökölte meg a második rajtkockát, a Stájer Nagydíjon pedig esőben sikerült oda kvalifikálnia magát. Most viszont száraz pályán, mások hátrasorolása nélkül került ennyire előre, azzal a Q3-as utolsó körrel, ami 9 századdal Bottasénál is jobban sikerült.

„Igen, úgy vélem, ez volt életem egyik legjobb köre” – jelentette ki büszkén. „Igazán jónak éreztem. Próbáltam megtalálni a megfelelő egyensúlyt, mert eléggé küszködtem az időmérőn, és próbáltam elcsípni minden kanyarbejáratot, mivel nagyon túlkormányzott volt az autó.”

Főnöke, Christian Horner fölhívta rá a figyelmet, Verstappen nemcsak gyors volt, okosan is taktikázott, hiszen sikerült kifognia a körét korán teljesítő Bottas szélárnyékát. „Nagyon jól kezdte a körét. Okos volt, megvárta, amíg Valtteri befejezi a repülőkörét. Ezzel szélárnyékot fogott, és így érkezett meg az első kanyarba, ahol már egy tizeddel gyorsabb volt az addigi legjobbjánál. De persze a kört is össze kellett rakni. Fergeteges kör volt, nagyon precíz. Mindent kihozott az autóból.”

Max Verstappen (Fotó: XPB)



Pénteken még nem is volt szó a Mercedes esetleges megszorongatásáról, Verstappen azt mondta, szoros küzdelmet vár a Renault-kkal és a középmezőny legjobbjaival. Autóján viszont sikerült nagyot javítani. „Lépésről lépésre egyre jobbak lettünk. A Q3-as első körömön már jobb volt kicsit, de aztán a második előtt még változtattunk pár dolgon, és ez extra tapadást biztosított. Ezen a pályán nagy szükség van a tapadásra a kanyarok bejáratánál. Szóval nagyon elégedett voltam, és igazán jó kört futottam. Nem lett belőle pole pozíció, de ez az első sor olyasmi, amire nem is számítottam.”

A holland kilátásai nem tűnnek rossznak. Lewis Hamilton a lágy gumin fog indulni, ő viszont a harmadik Bottasszal a közepes keveréken, ami ha a rajtnál nem is, az első etapon már inkább előnynek ígérkezik. „Szerettem volna a közepesen rajtolni, de mivel nagyon szoros a küzdelem a mezőnyben, nagyon nehéz volt továbbjutni rajta. A legjobbamat kellett nyújtanom ahhoz, hogy megcsináljam azon a gumin, és nem volt egyszerű, mivel már a lágyon is szenvedtem a tapadás hiányától, és a keményebb gumira váltással csak még nehezebb lett a helyzet.”

Hogy biztosra menjen, a Q2 végén azért még kiment egy lágy szetten, és javíthatott is volna, ám csapata jelezte, nincs szükség erre, így a célegyenes elején nagyot lassított. „A csapat szólt, hogy szakítsam félbe a kört, és én megálltam. Természetesen a célvonal elég közel van az utolsó kanyarhoz… De örülök, hogy megtettük, mert továbbjutottunk.”

Max Verstappen (Fotó: XPB)



„Úgy vélem, ez lesz a legjobb gumi a rajtnál. A piszkos oldalról indulok, ami nem tudom, mennyire lesz hatással rám, de összességében úgyis gyorsabbnak gondolom a Mercedesek versenytempóját. Mindent megteszek, hogy velük maradjak, aztán meglátjuk, mi lesz. Szeretnék jól rajtolni. Remélhetőleg amikor padlógázt nyomok, a teljes motorteljesítmény rendelkezésemre fog állni, és utána nem fognak kiütni két kiesés után. Jó lenne sok pontot szerezni” – utalt vissza a két héttel ezelőtti mugellói versenyére, melynek rajtjánál már majdnem megelőzte Hamiltont, amikor erőforrása tölteni kezdett, és nem húzott rendesen.

Két olaszországi kiesése után valóban ráférne már némi sikerélmény.