×

Javulás a Ferrarinál: Leclerc már semmit sem ért

Három szenvedős hétvége után újra sikerült a lehető legtöbbet kipréselnie az autójából Charles Leclerc-nek. Továbbra sem igazodik ki az idei Ferrarin…

Motor Racing - Formula One World Championship - Russian Grand Prix - Race Day - Sochi, Russia Charles Leclerc (Fotó: XPB)
Sikerként éli meg az Orosz Nagydíjon szerzett hatodik helyét Charles Leclerc. Ferrari-mércével mérve talán nem számít annak, ám ha azt vesszük, hogy a vörös autók egy nappal korábban még a Q3-ba sem jutottak be, az előretörés valóban siker.

A monacói elsősorban a jó taktikájának köszönheti javítását: a szabad gumiválasztást kihasználva a közepes keveréken indult, hosszúra nyújtotta az első etapját, és a késői kerékcseréje után meg is ragadt ebben a pozícióban. Legyőzte a renault-s Esteban Ocont, a két Alpha Taurit, valamint a Red Bull-lal gyengélkedő Alexander Albont is.

Szombaton még nem számolt azzal, hogy a top 6-ban érhet célba. „Nem-nem, határozottan nem! Meglepődtem, hogy őszinte legyek. Pénteken egészen rossz munkát végeztem az autóban, főleg a hosszú etapokon, a gumikkal sem bántam jól, a tempóm sem volt jó. Ma viszont nagy ugrást tettünk, és ez kellemes meglepetés volt. Ma a hatodik hely volt az elérhető legjobb számunkra” – értékelt.

Charles Leclerc (Fotó: XPB)



Leclerc a mostani versenyével visszatért arra az útra, amit Silverstone-ig járt: újra kihozta a maximumot az SF1000-esből, és olyan eredményt ért el vele, ami felülmúlta a várakozásaikat. „Igen, nagyon boldog vagyok. Nagyon nehéz hétvégéből tértünk vissza. Mentálisan nagyon nehéz volt. Amikor csinálsz egy olyan rajtot, mint Mugellóban, majd körről körre előzgetnek, azt nagyon nehéz lenyelni. Most végre volt egy olyan versenyünk, amin pozitív jeleket láthattunk – az autótól és tőlem is, mivel szerintem ma jól vezettem. Elégedett vagyok a nappal.”

Leclerc ugyan csak a 7. helyen áll a bajnokságban, de újra közelebb került a korábban már birtokolt 4. pozícióhoz. Lando Norristól csupán 8 egység választja el. „Ó, szép! Ezt nem tudtam!” – reagált a hírre meglepetten. Kiemelte, mivel nem versenyképesek, minden eséllyel élniük kell. „Ezt kell tennünk, és ma meg is ragadtuk a kínálkozó lehetőséget. Elégedettek lehetünk. A szezon hátralévő részében is ezzel fogunk próbálkozni.”

Charles Leclerc (Fotó: XPB)



Kérdés, mely pályákon lehet esélyük hasonló vagy jobb eredményre. A választ Leclerc sem tudja. Az idei autójuk továbbra is egy rejtély számára, hiszen nehéz megmondani róla, mikor miért úgy teljesít, ahogy. A szocsi formájuk okát sem teljesen érti. „Ez az év innen nézve nem valami egyértelmű. Voltak versenyek, amelyek előtt azt hittük, jól mehet, és egészen rosszul ment. Aztán voltak olyanok is, mint az itteni, amikről úgy hittük, egészen gyengék leszünk, és sokkal jobban ment, mint hittük. Ez egy kicsit összezavar. Próbálok hétvégéről hétvégére haladni, és mindegyikből a maximumot kihozni.”

Most abban bízhatnak, hogy a fejlesztésekkel egy lépéssel közelebb kerülhetnek a vörös masina kiismeréséhez. „Hoztunk pár újítást erre a hétvégére. Csak kisebbeket, de érkeznek a nagyobbak Németországban. Ezek jó jelek” – bocsátotta előre.