Musorujsag
Élő Eredmények

Váratlan fordulat: törölte Hamilton büntetőpontjait az FIA!

Váratlan fordulat: törölte Hamilton büntetőpontjait az FIA!

FIA
Meglepő fordulat történt Lewis Hamilton Orosz Nagydíjon kapott büntetése ügyében: az FIA a Mercedes által szolgáltatott új információkra hivatkozva utólag törölte a büntetőpontjait.

Maradt még egy csavar Lewis Hamilton szocsi délutánjában a futam leintése utánra is. Az FIA órákkal az eredményhirdetés után bejelentette, törli a brit azon 2 büntetőpontját, amit a versenyt megelőzően szabálytalan módon elvégzett rajtgyakorlataiért osztott ki neki, a futamon kapott két 5 másodperces időbüntetés mellé. A szövetség újravizsgálta az esetet, és Hamilton helyett a Mercedesre szabott ki büntetést: 25 ezer eurót kell fizetniük.

A pálfordulás hátterében az áll, hogy az FIA új információkat kapott, mégpedig magától a Mercedestől. Ezek alapján arra jutottak, a szabálytalanságért az istállót is felelősség terheli. „A bírák a csapattól azt az információt kapták, hogy a 44-es rajtszámú autó vezetőjét a csapat utasította arra, teljesítsen rajtgyakorlatot a nem megfelelő helyről. Ezt megerősítette a bírák által visszahallgatott rádiózás a csapat és a versenyző között. Ezen információra alapozva a bíróság módosítja a 46-os dokumentumba foglalt döntését, törli a büntetőpontokat, és helyette 25 ezer eurós pénzbírsággal sújtja a Mercedes-AMG Petronas-csapatot” – állt az indoklásban.

A Mercedes nem véletlenül mártotta be saját magát. Hamilton a vasárnap kapott két büntetőpontjával 10-re növelte pontjai számát, és ezzel 2 egységre volt az egy versenytől való eltiltástól. Azzal, hogy a csillagosok meggyőzték az FIA-t, hogy a büntetés őket illeti, megmentették versenyzőjüket attól, hogy a következő négy nagydíjhétvégén akár csak egy kisebb szabálysértéssel is egy futam kihagyása fenyegesse őt. Hamiltonnak így újra csak 8 büntetőpontja van, és nagyobb biztonságban érezheti magát. Két tavaly kapott pontja november 17-én, a Török Nagydíj után évül el.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Ami az új információt illeti, Hamilton az egyik szabálytalan rajtgyakorlata előtt csapatát kérdezte arról, van-e módja a megszokottnál előrébbről rajtgyakorlatot végrehajtani. „Itt túl sok a gumizódás. Előrébb mehetek?” – kérdezte a címvédő, amire Peter Bonnington versenymérnök engedélyt adott neki, amire Hamilton a boxutca kijáratának legvégén parkolta le autóját. Az Auto Motor und Sport szerint a mérnök azért mondott igent versenyzője kérésére, mert úgy értelmezte szavait, hogy csak pár méterrel gurulna előrébb, nem ilyen sokkal….

Miközben a büntetőpontok törlésével a csapatot is bevonták a szabálysértésbe, Hamilton versenyen letöltött kétszer öt másodperces büntetését már nem másíthatták meg. Időbüntetés ellen fellebbezni nincs lehetőség, és Toto Wolff megerősítette, nem is terveztek ilyesmit, elfogadják az ítéletet, még ha erősen túlzónak és vitathatónak is tartják azt.

További részletek hamarosan…

Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak