Musorujsag
Élő Eredmények

Ferrari: Egy kis előrelépéssel jó irányba indultunk

Ferrari: Egy kis előrelépéssel jó irányba indultunk

Ferrari
Bár nem érzi, hogy megváltották volna a világot, a Ferrari csapatvezetője, Mattia Binotto elégedett az új fejlesztésekkel, melyekkel véleménye szerint az istálló, ha kis lépésekkel is, de elindult a helyes irányba.

Charles Leclerc hatodik lett Szocsiban, ami „normál esetben” egy gyenge eredmény lenne a Ferraritól, a 2020-as szezont nézve viszont tisztességes helyezésnek számít – főleg az utóbbi két versenyhétvégét követően. Noha többször elmondták, a cél nem az, hogy a középmezőnyben harcoljanak, a csapatvezető örült ennek az eredménynek.

És az előrelépésnek, amit az előző hétvége óta tettek – többek között az Orosz Nagydíj hétvégéjén bevetett aerodinamikai fejlesztéseknek köszönhetően. Binotto a hétvége összegzésében kiemelte, tudja, hogy ezek nem váltották meg a világot, azért örül, hogy a jó irányba indultak velük.

Mattia Binotto (Fotó: XPB)

„Ha egy mondatban kellene összefoglalnom a hétvégét, akkor úgy fogalmaznék, hogy fejlődést értük el” – kezdte a csapatvezető. „Legalábbis az előző versenyhez képest” – tette hozzá, utalva ismét arra, hogy a Ferrari azért hosszabb távon sokkal nagyobb célokért szeretne küzdeni. „A versenyképesség és az eredmények terén sikerült előrelépnünk.”

„Azok az aerodinamikai fejlesztések, amiket most Szocsiba hoztunk a teljesítmény szempontjából nem voltak radikálisak, az autó fejlesztésének a szempontjából viszont jó irányba indultuk velük” – szögezte le. „Amikor a középmezőnyben ilyen kicsik a különbségek a csapatok között, nem kell sok ahhoz, hogy pozíciókat tudjunk nyerni. Ezt a tendenciát szeretnénk folytatni a most következő nürburgringi versenyen is” – magyarázta.

Bár rámutatott, történt némi javulás, és jó irányba mennek, Binotto azért megemlítette, a jó eredményhez a szocsi pálya is kellett, ami jobban feküdt az autónak, mint a monzai vagy a mugellói. „Az egyensúlyunk szerintem jobb az ilyen pályákon. Reméljük, hogy találunk majd még valamit, amivel versenyképesebbek lehetünk, és a pilóták jobb pozíciókért harcolhatnak” – mondta.

Sebastian Vettel (Fotó: XPB)
Borítókép: Charles Leclerc (Fotó: XPB)

További tartalmak