Musorujsag
Élő Eredmények

Ocon: A verseny első felében voltam eddig a legjobb, aztán…

Ocon: A verseny első felében voltam eddig a legjobb, aztán…

RaceFans
A Renault versenyzője, Esteban Ocon úgy érzi, az Orosz Nagydíj első felében nyújtotta a legerősebb teljesítményt a 2020-as szezonban, a futam második része viszont tudja, nem sikerült túl meggyőzőre.

Ocon nagyon jól kezdte a szocsi futamot, többek között a csapattársát, a szezon során eddig meggyőzőbb teljesítményt nyújtó Daniel Ricciardót is megelőzte és a Mercedes kettőse, valamint Max Verstappen mögött a negyedik helyen haladt. Később aztán fogyott a lendület: előbb Sergio Pérez előzte le, majd a csapat kérésére elengedte a márkatársát.

Ami az első etapot illeti, a francia azzal roppant elégedett, sőt úgy érzi, ebben a szakaszban nyújtotta a legjobb teljesítményt a 2020-as szezonban (ami az eredményeket illeti, az eddigi legjobbja egy ötödik helyezés a Belga Nagydíjról).

„Az egész szezon során valószínűleg ennek a versenynek az eleje volt a legerősebb” – értékelte teljesítményét a Renault-s. „Jól rajtoltam, és a lágy gumikon nagyon-nagyon jó volt a tempóm. Hasonló volt Danieléhez, azzal a különbséggel, hogy sikerült még néhány körig életben tartanom a gumikat, ami határozottan jól esett” – tette hozzá büszkén.

Esteban Ocon (Fotó: XPB)

Teljesen persze nincs megelégedve az orosz futammal, a második felében ugyanis, a keményebb gumikon visszaesett a tempója. Ekkor döntött úgy a Renault, hogy el kell engednie a gyorsabb csapattársat. Ocon ezt követően végül „csak” hetedik lett.

„Sajnos a kerékcsere után valamivel nehezebb volt a dolgom a kemény keverékeken. Szóval, pár dolgot át kell néznünk ezzel kapcsolatban. Potenciálisan néhány pontot még szerezhettem volna ezen a versenyen. Az viszont mindenképp jó jel, hogy a verseny elején megfelelő volt a tempóm. Értelemszerűen nem érzem magam annyira csodásan a második fele miatt, de az eredmény így is jó volt a csapat számára. Harcolunk a harmadik helyért a bajnokságban” – magyarázta.

Ami ezt a csatát illeti, a francia szerint jók lehetnek az esélyeik, hiszen a Renault folyamatosan fejlődni tudott a szezon során. „Most nagyon jól értjük az autót, az előző versenyeken pedig folyamatosan tudtunk fejlődni a beállításokkal is. Van pár apró fejlesztés is, ami segítheti a teljesítményünket. Ha most visszamehetnénk a magyar, vagy a spanyol futamra, nem mondom, hogy az ötödik helyre kvalifikálnánk, de máshogy alakultak volta a dolgaink. Azzal, hogy jobban megértjük már, jobb teljesítményt tudunk kihozni az autóból” – fogalmazott.

Esteban Ocon (Fotó: XPB)
Borítókép: c

További tartalmak