Musorujsag
Élő Eredmények

Leléphet-e Verstappen a Red Bulltól a motorhelyzet miatt?

Leléphet-e Verstappen a Red Bulltól a motorhelyzet miatt?

Servus TV, Motorsport-Magazin, Boxutca
A Honda távozásával Max Verstappent is elveszítheti a Red Bull? Az új helyzet nem tűnik megnyugtatónak – a csapatfőnök mindenesetre megnyugtatásként rácáfolt a tanácsadó korábbi állítására…

Ha nem lenne elég, hogy a Red Bullnak egyelőre nincs motorja az előzetesen nagy esélyként kezelt 2022-es szezonra, előállhat egy másik probléma is a csapatnál a Honda 2021 végi kivonulásával: kétséges, meg tudják-e tartani Max Verstappent.

A holland versenyző idén januárban írta alá a 2023 végéig szóló új megállapodását a Red Bull-lal. Eredeti kontraktusuk 2020 végén járt volna le, és meglepő volt, hogy ennyire korán megkötötték az újat. Ennek hátterében az állt, hogy Verstappent meggyőzték a Hondával közös tervek. A versenyző a múlt szezon végén nagyon elégedetten és bizakodóban beszélt a csapata Hondával közös első évéről, valamint arról, mennyire tetszik neki a Honda részletekre való odafigyelése és munkamódszere.

„Előzetesen mindig csak találgatsz, hogy mit hoz majd az év, de szerintem egészen nagy előrelépést tettek. És a korábbiakhoz képest nagyon fontos volt a megbízhatóság. Sosem adtunk föl versenyt a Honda problémája miatt, és ha a bajnoki címért akarsz küzdeni, erre van szükséged. Nagyon-nagyon meggyőzött, ahogyan dolgoznak, és igazán szeretek is együtt dolgozni velük, mert hozzám hasonlóan nem sokat beszélnek, de nagyon koncentrálnak a feladatukra” – nyilatkozta még múlt decemberben.

Max Verstappen és Tanabe Tojharu ünnepli a Honda első hibridkorszakos győzelmét 2019-ben Spielbergben (Fotó: XPB)

 

Az a jövőkép tűnt el, ami meggyőzte őt

Verstappen szavaiból az derül ki, hogy hitt a Hondában, hosszabbításából pedig az, hogy hosszú távon is számított rájuk, noha az aláíráskor jól tudta, a japánok maradása csak 2021 végéig biztosított. Helmut Marko tanácsadó ennek kapcsán januárban arról beszélt, reményei szerint Verstappen elköteleződése meggyőzi a Hondát a maradásról. „A Honda pozitívan fogadta a hírt, Max nagyon fontos a japánok számára. Szeretik az agresszív vezetési stílusát és a nyíltságát” – mondta az osztrák.

Verstappent a hitében a Honda viszonyulása is erősíthette: a japánok is tettek utalásokat arra, mennyire szeretik őt, és hogy rá építenék a jövőjüket. „Ő egy nagyon meghatározó része a Honda-projektnek” – nyilatkozta Jamamoto Maszasi ügyvezető szintén januárban. „Fiatal, lenyűgözően vezet, és a Hondával való kapcsolata olyan, mint a fiatal Sennáé. Tiszteli a Hondát, érzi, hogy a Honda hasonlít hozzá. Amikor a logónkra mutatott tavaly Ausztriában a dobogón (az első győzelmükkor – a szerk.), láttuk, hogy ő is örül nekünk. Ez táplálja az érzést, hogy jó motort kell adnunk neki.”

Max Verstappen (Fotó: XPB)

Minden szépnek tűnt, a kapcsolat erősnek, a jövő eredményesnek, az együttállás harmonikusnak. Azóta már tudjuk, a Hondát Verstappen maradása sem győzte meg a folytatásról, a Senna-párhuzam sem teljesedhet már ki. És azt is láthatjuk, hogy a motorjuk tavaly még dicsért megbízhatósága idén már nem teszi elégedetté a hollandot, aki Szocsi előtt hangot is adott nemtetszésének, hogy idén már három versenyt adott föl a motor hibája miatt. Erősödő frusztráltsága pedig az utóbbi hetekben érzékelhető volt a szarkasztikus megjegyzéseiből is.

A hírek arról szóltak, hogy Verstappen egyre türelmetlenebb, hogy nő a feszültség házon belül. És a Honda múlt heti bejelentése után, valamint tudva, hogy a Red Bull Helmut Marko szerint már „jó ideje” ismerte a motorgyártó szándékait, most fölmerülhet, talán nem is önmagában a két egymást követő olaszországi kiesése, vagy a Mercedesszel szembeni lemaradás tette annyira bosszússá a versenyzőt, hanem az a tudat, hogy hiába hitt a projektben és kötelezte el magát 2023-ig, a Honda nem tartott vele, és a Red Bull most ismét kezdhet mindent elölről.

 

Létezik-e a motorhoz kötött kilépési záradék?

Most, hogy már tudható, az a jövőkép, amely maradásra bírta Verstappent 2017-es, majd az idei januári hosszabbításakor, már nem létezik, kérdés, a 23 éves holland még mindig a létező legjobb opciónak tartja-e a Red Bullt, vagy már nem bízik a csapat rövid távú felemelkedésében.

Christian Horner a Servus TV-nek adott interjúban cáfolta, hogy versenyzőjük jövője közvetlen összeköttetésben lenne a motorkérdésükkel. „Mindenekelőtt: nem létezik ilyen kilépési záradék a szerződésében. A versenyző és a csapat közötti megállapodások magánjellegűek, de határozottan nincs a motorral kapcsolatos kilépési záradék Max szerződésében” – jelentette ki.

Fotó: XPB

A brit ezzel saját kollégája, a Red Bull-tanácsadó Marko korábbi állítását cáfolta meg. Az osztrák szakember még a téli holtidőszakban ismerte el, hogy Verstappennek van kilépési záradék az új szerződésében, és akkor azt is elárulta, hogy az éppen a motorral kapcsolatos. „Van egy. De ameddig versenyképes motorunk van, nálunk kell versenyeznie” – mondta az Auto Bildnek, majd konkretizált is. „A motornak az elsőhöz viszonyítva két tizedmásodpercen belül kell lennie.”

Horner és Marko szavai között nem feltétlenül van ellentmondás. Verstappen sorsáról nem az dönt, hogy a csapat a Hondával folytatja-e, hanem az, hogy versenyképes-e a Red Bull mindenkori erőforrása. Az a Marko által említett 0,2 másodperces differencia márpedig akár egy Renault-motorral is teljesíthető lehet.

 

2021 még szépíthet a helyzeten?

A kilépési záradéktól függetlenül Verstappen maradása kapcsán azért lehet még bizonytalanság. Még ha ezt főnöke igyekszik is most félresöpörni. Horner kiemelte, Verstappennek rövid távon továbbra is van oka optimistának lenni, mivel a Honda új motorral készül 2021-re, és az nagy előrelépést hozhat. „Max versenyképes, jól érzi magát a csapatban, és hisz a Honda programjában. És azt is tudja, hogy a Honda a 2022-re tervezett motorjának bevetését előrehozta 2021-re. Ez természetesen nagyon biztató. Ez azt jelenti, hogy jövőre előrelépést tehetünk. Ezt már nagyon várja, 2022-ig pedig még sok idő van hátra” – sugárzott nyugalmat a brit csapatvezető.

Max Verstappen (Fotó: XPB)

Hogy Verstappen is ennyire nyugodt-e, az már más kérdés. Amikor 2016-ban megérkezett a Red Bullhoz, még abban a reményben tette, hogy pár éven belül a csúcsra juthat, és minden idők legfiatalabb világbajnokává válhat. Az idei formájuk és bajnoki helyzetük alapján ez már aligha valósul meg. A Red Bulltól eddig több ígéretet kapott, mint ahány trófeát gyűjtött velük, és az utóbbi hetekben látott viselkedése nem éppen azt mutatja, hogy teljesen jól érzi magát a bőrében.

Egy biztos: a 2021-es maradása fix. Ezt Horner is megerősítette, és korábban Marko is azt mondta, a kilépési záradéka először a 2022-es évre vonatkozhat. Ha minden a legoptimistább terveik szerint alakul, Verstappen addig még lehet világbajnok a Red Bull-Hondával, a csapatnak pedig van még ideje egy olyan terv összeállítására, amit tehetségük tart olyan vonzónak és hitelesnek, mint amilyennek a Honda-projektet gondolta…

Borítókép: Max Verstappen (Fotó: XPB)

További tartalmak