Musorujsag
Élő Eredmények

Ha Albon elbukik, Hülkenberg még lehet Red Bull-os

Ha Albon elbukik, Hülkenberg még lehet Red Bull-os

Sport1, F1 Insider, Motorsport
Négy versenyzője között egyelőre a biztos maradók között tartja számon Alexander Albont a Red Bull, ám a márka tanácsadója elismerte, gyenge teljesítmény esetén meggondolhatják magukat. És így a képbe kerülhetnek Nico Hülkenbergék…

A Red Bullnál és az Alpha Taurinál összesen négy ülése van a Red Bullnak. Max Verstappen helyzete egy pillanatig sem tűnt bizonytalannak, és erős idei teljesítményével Pierre Gasly maradása is borítékolható. Alexander Albon és Danyiil Kvjat gyengélkedése ezzel szemben folyamatos alapot ad a menesztésükről szóló találgatásoknak.

Helmut Marko tanácsadó a német Sport1 műsorában nyíltan beszélt versenyzőhelyzetükről, és érdekes megállapításokat tett. Albon kapcsán ismét jelezte, 2021-et is vele tervezi az első számú csapatuk, ugyanakkor egyértelművé tette, hogy a thaiföldinek még bizonyítania kell a helyzete bebiztosításához, és ha ez nem sikerül neki, át fogják gondolni, hogy a programjukon kívülről szerződtessenek versenyzőt Verstappen mellé.

„Meg lehet nevezni, hogy kik az elérhető versenyzők. Hülkenberg elérhető, Pérez elérhető. A kérdés az, mennyire maradnak el Maxtól. Ricciardo révén van lehetőségünk következtetni, hogy mire képesek ezek a versenyzők. Úgy vélem, Maxhoz senki sem kerülhet közelebb három tizednél. A jó napjain Albon is képes erre. Ő még fiatal, és tisztában vagyunk azzal, hogy ha nem bírja a nyomást, akkor a bajnokság miatt nem engedhetjük meg magunknak, hogy egy lábon álljunk. Ez a helyzet most. Bajnokságot nyerni nem lehet úgy, hogy csak egy autód van elöl. De egyelőre nem tartunk itt. Albon teljesítménye a mostani futamon megfelelő volt” – hangsúlyozta.

Alexander Albon (Fotó: XPB)

 

A sajátja mellett három versenyző sorsa is Albonon múlik

Marko elárulta, a négy jelenlegi versenyzőjük közül háromnak a helye biztos 2021-re. Albonról tett nyilatkozatából kitalálható, a bizonytalan pontot Kvjat jelenti. Az ő helyére a japán Forma–2-es versenyzőjüket, Cunoda Jukit tartják esélyesnek, akiről a Red Bull nemrég elmondta, a jövőjére nem lesz hatással az őt támogató Honda 2021-es F1-es kivonulása.

Marko arra nem lát esélyt, hogy Cunoda egyből a Red Bullnál debütáljon. „Ő nagyon gyors, de ez az első éve lenne, és egy olyan csapatba ültetni őt az első évben, mint a Red Bull, túl kockázatos lenne, kiégethetnénk. Nem tervezzük ezt. Vagyis ha szükséges lenne, ugyanúgy a már bizonyított versenyzőkhöz nyúlnánk, mint a többi csapat” – mondta, elismerve, utánpótlás-programjukban jelenleg van egy lyuk.

Marko nyilatkozatából egyértelmű kép rajzolódik ki: üléseik kiosztása attól függ, mit nyújt a pályán Albon. Amennyiben meggyőzi őket, maradhat, ha nem, jó eséllyel visszasorolják őt az Alpha Taurihoz Kvjat helyére. Ebben az esetben Nico Hülkenbergnek vagy Sergio Péreznek nyílhat lehetősége Verstappen csapattársává válni, Cunoda pedig vélhetően várhatna a debütálására. Albon maradása esetén a „külsősök” esélye romlik, és Cunodáé javulhat – de mindhárman csak az Alpha Taurinál jöhetnének szóba.

„Minden Albonon múlik. Amíg ő a zöld zónában van, addig nincs kiadó ülésünk” – összegzett az osztrák.

Cunoda Juki (Fotó: XPB)

 

„Le a kalappal Hülkenberg előtt!”

Hülkenberg eközben lemondóan nyilatkozott a nürburgringi futama után, amikor a Red Bull-os lehetőségről kérdezték. Azt mondta, mivel a márka mindig saját versenyzőket választ, nem lát sok esélyt náluk. Marko szavai ugyanakkor talán mégis táplálhatják a reményét.

A Sport1 műsorában a szigorú tanácsadó igen jó véleménnyel volt a német hétvégi teljesítményéről. „Egy versenyző számára a legrosszabb, ha egyből az időmérőn ültetik autóba. Ismerte már a Racing Pointot a korábbi versenyekről, de ettől még nehéz helyzet volt. A versenyen fokozatosan javult, semmi butaságot nem csinált, és feljött nyolcadiknak. Figyeltük az időit. Volt, hogy közel volt hozzá Gasly és Kvjat, és azt is láttuk, hogy egyre közelebb került Pérez időihez. Le a kalappal előtte, ez nagy teljesítmény volt a részéről!” – dicsérte meg a beugrót Marko, aki már Silverstone-ban is kivívta az elismerését.

Könnyen lehet, hogy Hülkenberg visszatérése a Red Bullon fog múlni. A versenyző a Haasnál már leírta az esélyét, az Alfa Romeo pedig a hírek szerint Kimi Räikkönennel és Mick Schumacherrel folytathatja 2021-ben.

Marko előrebocsátotta, ők a novemberi Török Nagydíjig döntenek a negyedik ülésük sorsáról. Ez ugyan Kvjatot érinti, de Albonnak is eddig kell meggyőznie őket, a többi esélyes pedig eddig reménykedhet.

Nico Hülkenberg (Fotó: Racing Point) Nico Hülkenberg (Fotó: Racing Point)
Borítókép: Helmut Marko és Alexander Albon (Fotó: XPB)

További tartalmak