Musorujsag
Élő Eredmények

A szabályhozók kezében a Red Bull sorsa – a terv a lobbijuk mögött

A szabályhozók kezében a Red Bull sorsa – a terv a lobbijuk mögött

Motorsport-Magazin
Az F1-es szabályalkotókon múlik, hogyan jön ki a Red Bull a Honda által teremtett bonyolult motorhelyzetéből. A csapatnak most kemény lobbizásra lesz szüksége ahhoz, hogy megkapja, amit akar.

A Honda kivonulásának hírét követő kezdeti ködösítés után a Red Bull már kezd nyílt lapokkal játszani. Helmut Marko tanácsadó az Eifel Nagydíj után adott interjúiban egyenesen kimondta: számukra a legideálisabb megoldást az jelentené 2022-től, ha a Honda motorjának átvételével a saját kezükbe vennék a sorsukat, és saját maguk működtetnék tovább a japánok által fejlesztett erőforrást.

„A saját motor élvezi a prioritást. De ez csakis akkor valósítható meg, ha legkésőbb 2021 végéig a motorok és a járulékos rendszereik fejlesztését teljesen befagyasztják” – jelentette ki Marko a német Motorsport-Magazinnak.

A Red Bull ezzel érdekes taktikázásba kezdett, ami elsülhet jól, de akár előnytelenül is.

A csapat elsődleges célja, hogy újra bajnokesélyessé váljon. Ehhez megfelelő motorra lesz szükségük. Marko szavaiból kiderül, ők a legjobbnak a „saját motorral” látják az esélyeiket, mivel ebben az esetben nem függenének a saját gyári csapattal rendelkező beszállítótól, így a Renault-tól vagy a Ferraritól, és nem az ő feltételeikhez kel igazodniuk a karosszériájuk megalkotásánál. Ahhoz viszont, hogy a számukra legideálisabb útra léphessenek, az F1-nek teljesítenie kell egy feltételt. Marko nyíltsága akár a nyomásgyakorlás eszköze is lehet. Mintha csak azt üzenné a sorozat vezetőinek: „Ha akartok egy versenyképes Red Bullt, akkor változtassatok nekünk megfelelően a szabályokon, mégpedig gyorsan!”

Helmut Marko (Fotó: XPB)

 

Amiről a motorbefagyasztás szól

A motorok fejlesztésének befagyasztása most, amikor a Mercedes újra elhúzni látszik a mezőnytől, elsőre talán furcsa kérésnek tűnhet Markótól. Ez viszont csak a látszat. Egyfelől a Red Bull nagyon bízik abban, hogy a leendő „saját motor” alapját jelentő 2021-es Honda-erőforrás nagy előrelépést hoz. Másfelől a motorok befagyasztását már eleve tervezte az F1, csak fokozatosan, 2022-től és 2023-tól megvalósítva, és ennek feltétele volt, hogy a mezőny erőforrásai egy meghatározott távolságon belül legyenek egymáshoz képest, vagyis nagyjából egyenlőség alakuljon ki a teljesítményben (ennek eléréséhez fölmerült már, hogy a hátrányban lévő gyártók lemaradását például azzal kompenzálják, hogy rájuk eltérő szabály vonatkozna az üzemanyag-átfolyás terén). Akárhogy is alakul a Honda utolsó éve, a Red Bull bizonyára elvárja az F1-től, hogy e kitétel is teljesüljön a fejlesztési stop előrehozásával.

Marko arról is beszélt, miért van szükségük mindenáron erre a leállásra. „Az erőforrások már úgy is nagyon összetettek, ha az ember csak a karbantartásukat és az összeszerelésüket veszi át. Most éppen azt nyomozzuk, hogy a részünkről erre lenne-e lehetőség. A motor továbbfejlesztése viszont abban az esetben lehetetlenség, ha nincs egy olyan gyárad, amilyen a szakurai. Mi ezt sem felépíteni nem akarjuk, sem finanszírozni nem tudjuk. Nem akarjuk, és nem is tudjuk finanszírozni” – tette egyértelművé, utalva a Honda Japánban található szupermodern központjára.

Mindez képet fest arról, miért sarkalatos pont a Red Bull számára, hogy az F1 2021-re előrehozza a motorok befagyasztását. Motorgyártóvá vagy -fejlesztővé nem tudnak válni, motort működtetővé viszont esetleg igen.

Honda (Fotó: XPB)

A kérdés most az, mit reagál az F1 és az FIA. Az eredeti terveik eddig másképp szóltak. Az új motorformulával 2026-ig várni akartak, az aktuális erőforrásokat 2023-tól tervezték homologizálni, a megújulásig hátralévő időben pedig fokozatosan át akartak állni a 100%-ig szintetikus üzemanyagokra. Ez utóbbi viszont sok szakember szerint már eleve üti a fejlesztési stop, valamint a költségcsökkentés törekvését, mivel az új benzin miatt újra kellene tervezni a belső égésű motort.

Marko szerint ez még nem teljesen egyértelmű. „Itt ütköznek a vélemények. De új motorra nem lesz szükség” – vélekedett.

Hogy a szabályalkotók is így látják-e, az már más lapra tartozik. Miként az is, érzik-e olyan fontosnak a Red Bull megsegítését, hogy emiatt az utolsó pillanatban átalakítsák az eredeti terveiket, és már a tervezettnél sokkal hamarabb, a következő év végével új irányt vegyenek motorfronton.

 

Mi lesz, ha az F1 nem teljesíti a feltételüket?

És itt jön az, amitől a Red Bull feltűnő nyíltsága akár még vissza is üthet. Azzal, hogy a csapat egyértelművé tette, mi számára a legelőnyösebb megoldás, nemcsak nyomást gyakorol az F1-re, hanem sebezhetővé is válik. Amennyiben tudniillik a sportág nem adja meg nekik, amit kérnek, talán kénytelenek lesznek lemondani a Honda-motorok saját fenntartásáról, és új beszállítóval kell egyezkedniük. Miután a Mercedes már nemet mondott nekik, két lehetőségük van, a Ferrari és a Renault. Ők viszont már eleve úgy kezdhetnek egyeztetni velük, hogy jól tudják, szorult helyzetben vannak, vagyis gyenge a tárgyalási pozíciójuk.

Marko szavaiból az derül ki, hogy egyelőre nagyon bíznak a Honda-megoldásban. „Az elsőbbséget a Honda-projekt élvezi. Sok kérdést kell tisztáznunk a Hondával, és ezekről októberben-novemberben kerül sor. Amíg a Honda egy lehetőség, addig másokkal nem fogunk konkrét egyeztetésekbe bonyolódni.”

A szakembert arról is kérdezték, milyen segítségre számíthatna a Red Bull, amennyiben meg tudnak egyezni a Hondával a motorjuk átvételéről. Fölmerült, hogy a Mercedes motorguruja, Andy Cowell éppen idén int búcsút a csillagos márka motorrészlegének, ami pont kapóra jöhet az osztrákoknak. Marko nem zárta ki, hogy lecsapjanak a britre, ugyanakkor hangsúlyozta, itt nagy kérdés, mik Cowell tervei. „Ezt nem tudom. De előbb nekünk kell tudnunk, hogy mit fogunk csinálni. Aztán természetesen körül fogunk nézni, ki jöhet szóba ennél a projektnél. Egy biztos: ezt a Red Bull Technology központjába illesztenénk be. Ha ez megvan, akkor megnézzük, kik az elérhető legjobb emberek hozzá.”

Andy Cowell (Fotó: XPB)

A Red Bull sajátos helyzetéről sokat elmond, hogy az utóbbi években mennyiszer voltak kénytelenek váltogatni a politikai álláspontjukat. Amíg a Renault partnerei voltak, folyamatosan a 2014-ben bevezetett szabályrendszer költségessége és összetettsége ellen érveltek, új gyártókat akartak és változást. Aztán miután a Hondával bútoroztak össze, hirtelen előtérbe tolták a japánok érdekeit, és már nem kardoskodtak a gyors reformok mellett.

Ennek köszönhető, hogy miközben korábban a 2021-re tervezett nagy sportági megújulásnak szerves részét képezte a motorszabályok újraírása, a végül 2022-re csúszó reformok elfogadásakor már szó sem volt változásról a motorok terén, mivel már senki sem lobbizott ezért. A Red Bull most viszont kezdheti az egészet elölről, és most ismét az F1-et sürgeti, hogy változtasson már 2026 előtt…

„Ahogy a helyzet most áll, az egészhez kell egy átfutási idő. Előbb állnia kell az új motorszabálynak, amelynél fontos, hogy az új motornak egyszerűbbnek kell lennie. Talán standardizált részekkel, standard KERS-sel kellene ezt elérni. Aztán talán jöhetnek a száz százalékig szintetikus üzemanyagok. De előbb száz százalékig biztos motorszabályokra lesz szükség, amit látva a cégek, akik most nem érdeklődnek az F1 irányt, elgondolkodnak. Két-három éves átfutási időn belül ez nehezen megvalósítható. De az senkinek sem érdeke, hogy ennyire bonyolult és drága fejlesztésbe kezdjen. Mindenki ismeri az éves fejlesztés költségeit, és a nulláról indulás szóba sem jöhet” – érvelt Marko.

Borítókép: Alexander Albon (Fotó: XPB)

További tartalmak