×

Váratlan fordulattal veszélybe kerülhet Russell ülése?

Ő a Mercedes legnagyobb reménysége, a Williams jelenlegi legfőbb értéke. Eddig biztosnak tűnt a helyzete, ám egy pletyka szerint váratlan fordulat állhat be: George Russell akár még ülés nélkül is maradhat?

XPB_1061908_HiRes George Russell (Fotó: XPB)
A Williams még a nyáron jelentette be, hogy 2021-nek a jelenlegi versenyzőpárosával vág neki, vagyis George Russell és Nicholas Latifi is megtarthatja ülését. Erről döntést még az istálló előző vezetője, Claire Williams hozott, aki (már a csapat majdani eladásának tudatában) élt a Russell eredeti szerződésében lévő opcionális hosszabbítási lehetőséggel, és esélyt sem adott a Mercedesnek arra, hogy 2021-ben esetleg Valtteri Bottas helyére ültesse brit pártfogoltját.

Williams kezdettől hangsúlyozta, hogy nagy jövőt jósolnak Russellnek, rá építenék a jövőt, az ő segítségével újulnának meg, ezért ragaszkodnak hozzá annyira, és lépésével igyekezett is tenni azért, hogy a versenyzők helyzete az ő és családja távozása esetén is biztos maradjon. Azóta viszont végbement egy tulajdonosváltás a csapatnál, és most napvilágot látott egy találgatás, amely szerint ez Russell helyzetében is éles fordulatot hozhat.

Az olasz Motorsport szerint van az a forgatókönyv, amely mellet akár Russell válhat a sajátosan alakuló versenyzőpiac váratlan vesztesévé. A lavinát, ami a cikk szerzője, Roberto Chinchero szerint Russell esetleges menesztéséhez vezethet, közvetetten Sebastian Vettel indította el azzal, hogy „kitúrta” a helyéről Sergio Pérezt a Racing Pointnál. A mexikói ezek után állítólag a Haashoz közelített, ám az amerikaiaknál időközben felbukkant az orosz milliárdos, Dimitrij Mazepin, akinek feltett szándéka F1-es üléshez juttatni a Forma–2-es bajnokságban idén már két futamot nyerő, de csak a hatodik helyen álló fiát, Nyikitát.

Nyikita Mazepin (Fotó: XPB)



Korábban fölmerült, hogy Mazepin meg is venné a Haast, ám az erről szóló pletykát Günther Steiner a Nürburgringen határozottan cáfolta. „A csapat nem eladó” – jelentette ki. A szakember azt ugyanakkor nem titkolta, hogy Mazepin is az egyik jelöltjük 2021-re. „A Forma–2-ben idén nagy a versengés, és sokak közül lehet választani. Mazepin mindenképpen egy közülük. Jelenleg hatodik, de nagyon közel van az élmezőnyhöz, és már nyert is idén versenyeket” – mondta az oroszról Steiner, kiemelve, a listájuk igencsak hosszú, ezért nem fogják elkapkodni a döntést.

Steiner azt is hangsúlyozta, hogy akit most választanak, azzal nem 2021-ben, de a következő két-három évben számolnának, és része kell, hogy legyen a hosszú távú stratégiájuknak. Erre alapozva az olasz Motorsport szerzője szerint Mazepin a szponzori háttere miatt első számú esélyessé válhat a csapatnál, amivel viszont az eddig befutónak tűnő Sergio Pérez esélyeit ronthatja. A mexikói a lap szerint viszont már rendelkezik egy B-tervvel: erős támogatóival együtt a Williamst szemelte ki, ahol a költségvetést szintén milliárdos édesapja által erősítő Nicholas Latifi helyett a jobban teljesítő Russellt üthetné ki. Chinchero szerint döntés még nem született egyik oldalról sem, ám Russell helyzete bizonytalanabbnak tűnik, mint amilyennek a szerződése mutatja, és legrosszabb esetben akár ülés nélkül maradhat 2021-re.

 

Van itt pár ellentmondás…

A fenti okfejtést persze nem árt feltételekkel kezelni. Egyfelől pillanatnyilag még nem látni, hogy a Williams az új tulajdonosokkal valóban követni akarja-e az eddig járt utat, és a csapat továbbra is annyira rá lesz szorulva a fizetős versenyzők segítségére, hogy ez a szempont határozza meg választásukat, vagy hogy az eddigi egy helyett már mindkét ülést milliárdoscsemetéknek tartsák fenn. Claire Williamsék azért a Dorilton Capitalnak adták el a csapatukat, mert meg voltak győződve arról, hogy velük komoly tőke is érkezik, amivel a gárda letérhet az eddigi kényszerpályájáról.

Másfelől leírni könnyű Russell esetleges elküldését, a megvalósításnál viszont a csapat a britet támogató Mercedesbe ütközhet. Noha a két fél nincs olyan szoros partneri viszonyban, mint a Racing Pointtal, a motorokat azért így is a csillagosok adják nekik még jó pár évig, így ha szükséges, valószínűleg szabhatnak bizonyos feltételeket. És a márka aligha nézné tétlenül, hogy Esteban Ocon tavalyi parkoló pályára kerülése után most a másik nagy reménységét is kiszorítják a mezőnyből, miközben rá sem szolgált erre.