Musorujsag
Élő Eredmények

Grosjean: Pénzügyi okokból küld el mindkettőnket a Haas

Grosjean: Pénzügyi okokból küld el mindkettőnket a Haas

F1
Miközben főnökük nem beszélt erről, Romain Grosjean és Kevin Magnussen számára nyilvánvaló, hogy pénzügyi okok miatt válik meg mindkettőjüktől a Haas.

Csütörtökön hivatalossá vált, hogy mindkét versenyzőjét lecseréli 2021-re a Haas csapata. Hogy kikre, azt még nem jelentették be, csupán a jelenlegi párosuk távozását. Günther Steiner csapatfőnök a Nyikita Mazepin és Mick Schumacher érkezéséről szóló találgatások kapcsán csak annyit mondott, még nem döntöttek, de el tudja képzelni, hogy két újoncot alkalmazzanak, miként azt is, hogy egy tehetséggel is megáldott fizetős versenyző mellett tegyék le a voksukat.

Az olasz emellett azt mondta, nehéz megválniuk Romain Grosjeantól és Kevin Magnussentől, de a csapatuk érdekeit kellett szem előtt tartaniuk. Hogy ez pontosan mit jelent, azt nem fejtette ki, ám a pletykák alapján kitalálható. Idén annyira szűkös a pénztárcájuk, hogy egész évben egyetlen fejlesztéssel sem készülnek, és a 2022-es nagy F1-es megújulást szem előtt tartva az átmeneti 2021-es idényt a felkészülésre, az anyagi helyzetük erősítésére használnák. Ennek jegyében Mazepin milliárdos apja, Schumacher a partner Ferrari támogatása miatt lehet vonzó opció.

Grosjean a Portugál Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján megerősítette, főnöke az anyagiakkal indokolta neki döntésüket. „Igen, egy kicsit meglepett, hogy mindketten megyünk. Azt tudtam, hogy egyikünk talán távozni fog az év végén. A világ helyzete, a COVID miatt nagyon nehézzé vált gazdaságilag. Sok cég szenved emiatt. Szóval tudtam, hogy menni fog az egyikünk. Günthernek is megmondtam, amikor hívott, hogy számítottam az egyikünk távozására, amire ő azt mondta nekem: »Nem, anyagi okokból mindkettőtöktől meg kell válnom.« Megértem ezt teljesen. Nehéz év volt ez a cégek számára a COVID miatt. A csapat most más irányt vesz, és a legjobbakat kívánom nekik” – ecsetelte a francia.

Kevin Magnussen (Fotó: XPB)

Magnussen hozzátette, nem vehette föl a versenyt a több tízmilliós támogatásokat ígérő versenyzőkkel. „Én nem tudom biztosítani azt a támogatást, amire az F1-ben szükség van. Vannak szponzoraim és partnereim, de nem számítanak olyan nagynak ebben a világban, ez nem elegendő arra, hogy nagy különbséget jelentsen. A csapat nevében nem fogok beszélni. Gene (Haas) és Günther (Steiner) magyarázza majd el, hogy miért tették ezt. Az biztos, hogy én nem tudok annyit hozni, mint amennyit sok másik versenyző kínálni tud.”

Grosjean hasonló helyzetben van. „Nekem is vannak partnereim, szponzoraim, akik követtek a pályafutásom alatt, de sosem voltam ilyen fajta fizetős versenyző, és nem is akartam azzá válni. Ilyen tekintetben hasonló a helyzetem Kevinéhez.”

Romain Grosjean és Kevin Magnussen (fotó: XPB)

Mindkét versenyző elmondta, úgy érzi sokat fejlődött a Haasnál töltött évek alatt. Grosjean büszke arra, hogy a kezdetektől a csapattal volt és segített az építkezésben, miközben a Magnussennel közös éveket is élvezte. „Még ha az emberek úgy is gondolják, hogy sokszor koccantottuk össze a kerekeinket, valójában nem volt ez olyan sok. Jobbá tettük egymást, hajszoltuk a másikat az erősségek, a gyengeségek szempontjából is, és legtöbbször sikerült a maximumot kihoznunk. Szerintem büszkék lehetünk erre. Nem adtuk fel, még úgy sem, hogy nincs esélyünk mindig a legjobb tízben végezni. Szép út volt ez a csapattal és Kevinnel. Most lapozunk, és meglátjuk, mi tartogat a jövő.”

Ami az istállónál 2016 óta történt változásokat illeti, a francia elmondta: „Sok idő kéne ahhoz, hogy végigmenjünk mindenen, hiszen a nulláról indultunk. Sok minden volt, ami az elején még nem állt készen, hiányzott a rutin is. Mind együtt fejlődtünk, jobbá váltunk. Büszke vagyok a versenymérnökömre, aki teljesítménymérnök volt, majd feljebb lépett. Segítettem neki jobb versenymérnökké válni, ahogy ő is segített nekem jobb versenyzővé válni. Ez egy példa a sok közül. Nagyon sokat fejlődtünk, főleg az elején. De szerettem volna, ha az utóbbi két év jobban alakul.”

A Portugál Nagydíj közvetítési időpontjai
Borítókép: Romain Grosjean (Fotó: XPB)

További tartalmak