Musorujsag
Élő Eredmények

Elnézte az FIA az ütközést Strollnak és Verstappennek

Elnézte az FIA az ütközést Strollnak és Verstappennek

FIA
Egy órával a meghallgatásuk után az FIA döntést hozott Max Verstappen és Lance Stroll második szabadedzésen történt balesetének ügyében.

A két versenyző a Portugál Nagydíj második szabadedzésének utolsó félórájában ütközött össze a célegyenes végén, az első kanyar féktávján. Max Verstappen felvezető köre végén, két kanyarral a célegyenes előtt lassított, és utat engedett Lance Strollnak, hogy aztán a szélárnyékát kihasználva vágjon neki a körének. Csakhogy a kanadai második gyorskört kezdett, így nem akarta elengedni a hollandot. Miután a Red Bull a Racing Point mellé vágott, lendületelőnye odalett, előznie pedig nem sikerült, koccanás lett a vége.

Az FIA magyar idő szerint 18 órára hívta be a két versenyzőt, ám miután a felek egyetértettek abban, hogy félreértés történt, egyiküket sem büntették meg.

„Stroll gyorskörön volt, és megelőzhette Verstappent, a baleset előtti körben. A csapattól kapott információk és a normál gyakorlat alapján Verstappen azt gondolta, Stroll vissza fog venni a következő körében, ezért előzni készült a célegyenesben. Ám Strollt arra utasította a csapata, hogy kezdjen egy második repülőkört. Stroll azt feltételezte, hogy Verstappen vissza fog venni, hogy hagyjon helyet kettejük között, ami szintén megfelel a bevett gyakorlatnak, így nem számított arra, hogy Verstappen előzni fogja” – részletezte a körülményeket a hivatalos indoklás.

Max Verstappen és Lance Stroll balesete (Fotó: Formula1/Twitter) Max Verstappen és Lance Stroll balesete (Fotó: Formula1/Twitter)

„A versenyzők egyetértettek a meghallgatáson abban, hogy a baleset félreértés eredménye volt, és hogy utólag visszanézve mindketten tehettek volna az ütközés elkerüléséért. A bírák emiatt úgy találták, hogy egyik versenyzőt sem terheli nagyobb vagy egyértelmű felelősség, ezért nincs szükség további intézkedésre.”

Stroll a baleset következtében a kavicságyban ragadt, már nem tudta folytatni a gyakorlást. Verstappen eközben visszatért a boxba, ám a Red Bullja megsérült az oldalsó légterelők környékén. Az incidens miatt az edzést piros zászlóval szakították félbe.

A Portugál Nagydíj közvetítési időpontjai
Borítókép: Lance Stroll autója (Fotó: Formula1/Twitter)

További tartalmak