Musorujsag
Élő Eredmények

„Ez bosszantó” – Bottas csak várta a pole-t, Hamilton érte ment

„Ez bosszantó” – Bottas csak várta a pole-t, Hamilton érte ment

F1
A kezében érezte Valtteri Bottas az időmérő edzést – amíg csapattársa túl nem járt az eszén. A finn túl naivan állt hozzá a Q3 hajrájához?

Egész hétvégén úgy tűnt, Valtteri Bottas lépéselőnyben van Lewis Hamiltonnal szemben a csúszós portimaói pályán. Ő vitte az összes szabadedzést, és noha az időmérő edzés Q1-es szakaszát a brit zárt az élen, a Q2 alapján úgy tűnt, a favorit inkább a bajnoki második helyezett. Az utolsó felvonás első meneteinél is Bottas vezetett – akkor még lágy gumin. Aztán kezdetét vette egy taktikai játszma. A lassuló pálya változását látva mindkét Mercedes a közepes keverékre váltott át, ám Hamilton jóval korábban kihajtott a garázsból. Ő két gyorskört teljesített, Bottas csak egyet. A címvédő éppen a pluszkörével előzte vissza kollégáját, és szerezte meg pályafutása 97. pole pozícióját.

A leintés után kiderült, a Mercedes szabad kezet adott a versenyzőinek: ők választhatták meg, melyik gumitípuson futják az utolsó körüket, és azt is, hány kört mennek rajta. „Ez bosszantó” – ismerte el a pole-ról 0,102 másodperccel lemaradó Bottas. „Nagyon zavaró, ez a jó szó. A szabadedzéseken az élen voltam, de ez nem számít semennyit. Mindig próbálsz minden edzés után összeszedett maradni, és csak a következőre figyelni. A harmadik szabadedzés után próbálod az összes tanulságot felhasználni, és még jobb próbálsz lenni. Tudod, hogy megvan a tempód… ez zavaró. De ez van. Most gyorsan el kell ezt felejtenem, hiszen ez csak az időmérő volt, a verseny holnap lesz, és tudom, hogy megvan a tempóm.”

Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

Lehet, hogy a kezében érezte a kvalifikációt, Bottas viszont kissé talán naiv volt. Mivel előnyben volt a Q3 végén, lekövethette volna csapattársa taktikáját, ám ehelyett a megszokottabb utat választotta: egy kört akart csak menni. „A végén a közepes gumit érzésből választottam. Előtte egészen elégedett voltam rajta, kicsit gyorsabb, mint a lágyon, szóval ez volt az oka. Ez jó választás is volt. Aztán másodszor el kellett dönteni, hogy két mért kört megyek-e, köztük egy hűtőkörrel, vagy csak egy mért kört. Az egy körnél kevesebb üzemanyag van az autóban, de gond lehet a gumik fölmelegítése. Én ezt választottam. Az én döntésem volt. Jól működött a Q2-ben, ezért választottam, de úgy fest, a két mért kör Lewisnál jobb volt.”

„A kör jól sikerült, de nem volt tökéletes. Eléggé nehéz volt teljesen tiszta kört futni ezen a hétvégén, mert ilyen ez a pálya. De a köröm jó volt. Viszont úgy vélem, két kört kellett volna mennem” – ismerte el.

Hozzátette, hibáját már a gyorsköre alatt észlelte. „Az egy kör előnyét a kevesebb benzin, a másodikét a két lehetőség jelentette, és az, hogy ha nem tudod működésre bírni a gumikat az első körödön, akkor sikerülhet a másodikon. Lewisnál pontosan ez történt. Én úgy éreztem, a gumi nem volt teljesen kész a körömön, és a kör végén már tudtam, hibáztam, mivel nem volt túl jó, túl sokat csúszkáltam.”

Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

Közös mercedeses pályafutásuk alatt nem először látjuk azt Bottas és Hamilton között, hogy míg előbbi csak a megszokásokra hagyatkozva várja, hogy neki kedvezően alakuljanak a dolgok, addig utóbbi próbálkozik, mer kitörni a sablonból, és elébe megy a dolgoknak. Míg Bottas most is csak hitt és várta sikerre, Hamilton tett érte, és ezzel egy olyan időmérőt nyert meg, amit egyenlő feltételek mellett talán Bottas nyert volna.

A finn megjegyezte, miután eldöntötte, hogy egy kört megy, már nem volt számára visszaút, még akkor sem, amikor látta, hogy csapattársa mire készül. „Nem, túl sok időbe telt volna több üzemanyagot tölteni a tankba. A döntést előtte kellett meghozni, akkor már túl késő volt.”

Bottas a választásával már a verseny rajtja előtt nehéz helyzetbe hozta magát. A piszkosabb oldal a várakozás szerint az új aszfalton hátrány lesz a rajtnál, és amúgy sem lesz egyszerű Hamilton elé kerülnie. „Nehéz pálya ez az előzés szempontjából. Remélem, hogy az időjárás változni fog” – utalt arra, hogy lehűlésre, akár még esőre is lehet kilátás. „Ha nem, akkor nagyrészt a rajt fog dönteni. De sok az ismeretlen még. Nem tudjuk, hogyan fognak viselkedni a gumik, mert nincs sok adatunk a keverékekről. Meglátjuk, hogyan teljesítenek, és hogy változik-e az idő.”

Borítókép: Valtteri Bottas és Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak