Musorujsag
Élő Eredmények

Hamilton tagadja, hogy megtévesztésre játszik a szabadedzéseken

Hamilton tagadja, hogy megtévesztésre játszik a szabadedzéseken

F1
Mélyről indulva magasra jutni – Lewis Hamilton nagyon szereti az efféle sztorikat. A portugáliai pole-ja után viszont cáfolta, hogy rájátszana erre.

A Portugál Nagydíj mindhárom szabadedzése Valtteri Bottas sikerével zárult, sokáig az időmérő edzésen is úgy tűnt, a finn a favorit, aztán a Q3-ban Lewis Hamilton robbantott, és megint bevitt egy gyomrost a csapattársának, a siker kapujában megelőzve őt. A címvédő nem először fordított hasonló módon, amikor igazán számított, és a leintés után ezúttal sem győzte hangsúlyozni, hogy Bottas mennyire megizzasztotta, és milyen „mélyre kellett ásnia” ahhoz, hogy extra teljesítményt húzzon elő a legyőzéséhez.

Ennek kapcsán fölvetődött, talán kicsit rá is játszik a helyzetre, és hajlamos blöffölni a tréningeken. A hatszoros bajnok viszont ezt határozottan visszautasította. „Nézzék, nincs okom rejtegetni semmit, nem fogom vissza magam. Személy szerint sosem éreztem úgy, hogy ez működik” – felelte. „Amikor fiatalabb voltam, az alsóbb kategóriákban voltak, akik ilyesmivel próbálkoztak. Amikor én a Forma–3-ban ilyesmit próbáltam csinálni, sosem lett jó vége. Ez sosem jellemezte a filozófiámat.”

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

„Olyan ez, mint egy falat építeni. Tégláról téglára haladsz. Folyamatosan építkezel és fejlődsz. És nagyon sok munka van mögötte a háttérben. Próbálom finomítani a részleteket, keresem a tökéletes fékerőelosztást, tökéletesítem a differenciálművet, megnézem, hogyan kell támadni minden egyes kanyart.”

„Ez sosem jön könnyen. Egész hétvégén úgy érzem, hogy jól vezetek, elégedett vagyok a teljesítményemmel. Az edzéseken is az voltam, de mindig ő (Bottas) volt az élen. Nagyon-nagyon mélyre kellett ásnom, és hinnem kellett benne, hogy odaérhetek. Amikor átszeltem a célvonalat, és meglett a pole, az nagyszerű érzés volt, mivel a belemet is ki kellett dolgoznom érte” – magyarázta Hamilton.

Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak