Musorujsag
Élő Eredmények

A gumikezelés volt a kulcsa Ocon házon belüli győzelmének

A gumikezelés volt a kulcsa Ocon házon belüli győzelmének

F1i
Hosszú idő óta először győzte le csapattársát, a sokkal tapasztaltabb Daniel Ricciardót a Renault francia versenyzője, Esteban Ocont, aki úgy érzi, ennek kulcsa a roppant hosszúra nyújtott első, közepes abroncsokon futott etap volt.

Nehéz helyzetben találta magát az egyéves kihagyás után visszatérő Ocon, hiszen a Renault-val egyre jobban összekovácsolódó, nála jóval tapasztaltabb Ricciardo mellett kell helyt állnia, aki eddig a legjobb versenyen és időmérőn előtte végzett. Ennek kapcsán nemrég már a csapatvezetőt is megszólaltatták, aki jelezte, kitart a francia mellett.

Megjegyezte viszont, a fiatal versenyzőnek türelmesnek kell lennie, és nem szabad túl szigorúan értékelni saját teljesítményét. Ilyen előzmények után jött a portugál futam, ahol a rutinosabb csapattárs előtt ért célba, miután sikeresen abszolvált egy hosszú, közepes gumis etapot.

Ő úgy érzi, a csapattárs legyőzésének ez volt a kulcsa. „Nagyon szórakoztató volt ez a verseny” – kezdte értékelését. „Remekül kezeltük a gumikat a csapattal, és jó volt a kommunikáció. Több mint 50 kört tettünk meg ugyanazon a szetten, és azért álltunk ki a futam végén, mert kötelező volt” – utalt arra, hogy adott esetben még tovább is ment volna az „öreg abroncsokon”.

Esteban Ocon (Fotó: XPB)

„Nagyon-nagyon nehéz volt a futam eleje a közepeseken. Komoly előnyben voltak azok, akik a lággyal indultak, szóval az első körökben elég sok pozíciót veszítettem. De nyugodt maradtam, a csapattal pedig úgy döntöttünk, hogy folytatjuk, azokon a gumikon maradunk, és minél tovább kinn maradtunk, annál inkább kitartottunk a döntés mellett. Nagyon-nagyon jól ment” – magyarázta a fiatal versenyző, aki végül nyolcadikként ért célba (Ricciardo kilencedik lett).

A futam során korábbi csapattársával, Sergio Pérezzel is küzdött, mielőtt ki kellett állnia kereket cserélni. „Nagyon pozitív volt ez a csata. Egy ponton még el is akartam engedni, hogy ne veszítsünk időt. Szoros csata volt, de nagyon jó. Ezután veszítettünk egy kis időt a boxban, de a srácok egész hétégén remekül dolgoztak. Összességében az, hogy két autó is a pontzónába került egy ilyen nehéz futamon, nagyszerű. Ez is csak azt mutatja, hogy már képesek vagyunk jobban teljesíteni akkor is, amikor az autónk nem annyira ütőképes” – fogalmazott.

A csapattárs legyőzésével kapcsolatban szerényen megjegyezte, noha most előbb végzett, tudja, hogy Ricciardo még mindig előtte van, ugyanakkor úgy érzi, egyre közelebb kerül az ausztrálhoz. „Az, hogy előbb végeztem, nyilvánvalóan jó dolog. Örülök, hogy előtte lehettem. Egyre közelebb és közelebb kerülök hozzá, ez pedig jó érzés” – zárta gondolatát.

Daniel Ricciardo és Esteban Ocon (Fotó: XPB)
Borítókép: Esteban Ocon (Fotó: XPB)

További tartalmak