Musorujsag
Élő Eredmények

A Mercedes lesz az Aston Martin második legnagyobb részvényese

A Mercedes lesz az Aston Martin második legnagyobb részvényese

Aston Martin Lagonda, Autosport
A várakozásoknak megfelelően szorosabbra fűzi kapcsolatát a Mercedes és az Aston Martin. Előbbi gyártó a második legnagyobb részvényese lesz a brit márkának.

Az Aston Martin kedden jelentette be, hogy elmélyíti együttműködését a Mercedesszel, és ennek keretében a német vállalat 20%-os részesedést vásárol a márkából. E lépéssel az Aston Martin hozzáférhet a Mercedes különböző technológiáihoz, így a hagyományos, a hibrid és az elektromos autók terén is profitálni fog a kooperációból.

A Mercedes eddig 5%-os tulajdonrésszel rendelkezett az Astonnál, és már eddig is motorokat biztosított a britek modelljeihez. A két márka közeledése már hónapok óta megfigyelhető. Az Aston irányítását idén átvevő Lawrence Stroll a nyáron a Mercedes korábbi emberét, Tobias Moerst nevezte ki új ügyvezető igazgatónak, miközben barátja, a Mercedes F1-es csapatát irányító Toto Wolff részvényeket is vásárolt a cégben.

A mostani együttműködésnek közvetlenül nincs köze az F1-hez, mivel a jövőre már Aston Martin néven futó Racing Point az autógyártótól független. Ugyanakkor a csapatnak szintén Lawrence Stroll a tulajdonosa, és a gárda F1-es szinten is szorosabban együttműködik a Mercedesszel, amelynek 2020-ban a tavalyi autóját is lemásolta. A Silverstone-ban működő F1-es főhadiszállás Aston Martin-mérnökök munkahelye is lesz, a márka szakemberei a kutatás-fejlesztés terén együtt fognak működni a királykategóriás csapattal, és fel fogják használni annak eszközeit is.

„Rendkívül elégedett vagyok az eddig elért fejlődésünkkel, és az időzítést tekintve az eredeti terveink előtt járunk, annak ellenére, hogy ezek nehéz idők” – nyilatkozta az Aston Martin főnöke, Lawrence Stroll. „Most egy újabb nagy lépést teszünk a Mercedesszel kötött hosszú távú együttműködésünkkel – a cégünk egyik legnagyobb részvényesei lesznek. Az új, kiterjesztett megállapodásunkkal biztosítottuk a hozzáférést a világszínvonalú technológiákhoz, melyek támogatni fogják a hosszú távú terveinket a termékskála kiszélesítéséről, beleértve az elektromos és hibrid erőforrásokat. Ez az együttműködés csak erősíti a jövőt illető bizakodásunkat.”

Lawrence Stroll és Toto Wolff (Fotó: XPB)

Stroll hozzátette, az Aston Martin megerősítésének a 2021-től induló F1-es szerepvállalás is kulcsfontosságú része. „Jelentős marketingplatformot jelent, hogy az Aston Martin jövőre gyári csapatként tér vissza az F1-be. Megvan a megfelelő csapatunk, partnerünk, tervünk és tőkénk is ahhoz, hogy a céget a világ egyik legnagyobb luxusautó-gyártójává alakítsuk” – mondta a célokról Stroll.

Az Aston Martin 2021-től veszi a nevére a Racing Pointot, amely teljes arculatváltáson megy majd keresztül. A távlati tervek között az infrastruktúra bővítése, a modernizálás, a csapat méretének növelése szerepel, valamint az, hogy élcsapatként a győzelmekért, a bajnoki címekért küzdjenek. E szintlépés jegyében szerződtették le a Ferraritól kitett négyszeres világbajnokot, Sebastian Vettelt, aki maga is kisebbségi részvényessé vált az utcai autógyártó cégnél.

A tőzsdén nemrég még abszolút mélységeket elérő Aston Martin részvényeinek értéke drasztikusan, 30%-kal megemelkedett a mostani bejelentés hírére.

Borítókép: Aston Martin (Fotó: Red Bull)

További tartalmak