Musorujsag
Élő Eredmények

Ecclestone: Hamilton négy ásszal pókerezhet, míg mások izzadnak

Ecclestone: Hamilton négy ásszal pókerezhet, míg mások izzadnak

Sport1
Megérdemeltnek tartja a Forma–1 korábbi vezére Lewis Hamilton rekordját, ugyanakkor kissé félrebillent küzdelemnek érzi a többiekkel való versengését.

A mai napon ünnepli 90. születésnapját a Forma–1 korábbi vezetője, Bernie Ecclestone. A német Sport1 ez alkalomból interjút közölt az F1-től 2017-ben elköszönt brittel. A mostanság svájci otthonukban, Gstaadtban az idén született kisfiát, Ace-t nevelgető üzletember elárulta, folyamatosan figyelemmel kíséri a bajnokság eseményeit, ám a múlt hétvégi Portugál Nagydíj nem nyűgözte le.

„Őszintén szólva nem tetszett. Eléggé mesterkélt volt, hangulat nélkül. Sosem szép szinte üres lelátók előtt versenyezni” – állapította meg, majd amikor a sport oldaláról kérdezték, hozzátette: „Akik elöl vannak, most is elöl voltak. Nem unatkoztam, de amióta a hibridmotorokkal mennek, a Mercedest nem lehet legyőzni. Én is megszavaztam ezeket a motorokat akkor, de hamar rájöttem, hogy milyen nagy hiba volt. Szerettem volna változtatni, de süket fülekre találtam.”

A nyomasztó Mercedes-uralom egyik nagy eredménye éppen a múlt vasárnapi portugál verseny fő témaszála volt: a 2014 óta egy szezont leszámítva mindet megnyerő Lewis Hamilton 92. futamgyőzelmét aratta, és ezzel Michael Schumacher megelőzve sportági rekorder lett.

Ecclestone elismeri honfitársa eredményeit, ugyanakkor a fent említettek miatt kissé mégis furcsán viszonyul hozzá. „Lewis megérdemelte ezt. A csapattársát 2016 óta mindig legyőzte. És szinte sosem hibázik. De én egy pókerjátékoshoz hasonlítom őt, aki tudja, hogy négy ász van a kezében. Így lehet nyugodtan pókerezni, miközben a többiek csak izzadnak. Én szívesen megnézném őt Max Verstappennel egy csapatban is. Hogy akkor is csak ennyire kevés hibát vétene-e, az egy jó kérdés.”

Lewis Hamilton és Max Verstappen (Fotó: XPB)

Hamilton kapcsán az érinthetetlen Mercedes miatt oszlanak meg a vélemények arról, hová is lehet helyezni az eredményeit és a pályafutását az F1 többi nagyságához, például Michael Schumacherhez viszonyítva. „Lewis a legjobbak közé tartozik, ez nem is kérdés” – állapította meg Ecclestone. „Ugyanúgy, ahogy Michael is. De hogy ki a legjobb, azt aligha lehet megválaszolni. Mondhatod Michaelt, Lewist, de Ayrton Sennát is, őket nemigen lehet összehasonlítani. A második világháború előtt mindenki Bernd Rosemeyerről mesélt csodákat. Az ötvenes években Juan Manuel Fangio öt bajnoki címet nyert, és a győzelmi rátát tekintve még mindig elöl van. Mi lett volna, ha Jim Clark vagy Ayrton Senna nem hal meg olyan korán? Vagy ha Jochen Rindt, aki véleményem szerint a leggyorsabb volt (Ecclestone volt a menedzsere – a szerk.), a pályafutása elején versenyképes autót kapott volna?”

„Nálam Alain Prost a négy bajnoki címével egészen magasan áll a rangsorban. És Sebastian Vettel is. Még nem volt annyira régen, amikor őt is sokan a legjobbak közé sorolták. Most sajnos szinte senki nem mond róla semmi jót. A Forma–1-ben egy versenyző mindig függ az autójától, és az ő Ferrarija most éppen nem tűnik valami jónak” – elmélkedett.

Borítókép: Bernie Ecclestone és Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak