Musorujsag
Élő Eredmények

Wolff már tudja, mit kezdene Russell-lel, ha elküldené a Williams

Wolff már tudja, mit kezdene Russell-lel, ha elküldené a Williams

The Race, Motorsport
Még ha ki is teszi George Russell szűrét a Williams, annak nem lesz negatív hatása a Mercedesszel kötött partnerségükre, ígéri Toto Wolff. Neki már terve is van, mit kezdene a brittel.

Miután a Williams megbízott csapatfőnöke, Simon Robert Portugáliában nem erősítette meg, hogy az új tulajdonos tartani fogja magát az előző vezetőség által kötött megállapodásokhoz, és a George Russell, Nicholas Latifi párossal vág neki 2021-nek, továbbra is folyik a találgatás arról, hogy Russellt a szponzorokat is hozó Sergio Pérez kedvéért félreállíthatják.

Toto Wolff, a britet támogató Mercedes csapatfőnöke megerősítette, egyeztettek a Williamsszel Russell helyzetéről, és arról is beszélt, nekik nem lesz beleszólásuk a csapat döntésébe, az a Williams belügye. „George bizonyította, hogy helye van a Forma–1-ben. A mostani versenyen ismét remekül ment a középmezőnyben. Szóval a döntés aligha a vezetői képességein fog alapulni, inkább lesz politikai és gazdasági döntés. A Williams tulajdonosain áll, hogy mivel kívánják segíteni a csapatot, nekünk pedig tiszteletben kell tartanunk a Williams függetlenségét” – mondta a Portugál Nagydíj után.

Az osztrák ezt megelőzően arról is beszélt, hogy a Williamsszel kötött hosszú távú partneri megállapodásukra sem lenne hatással a versenyző elküldése sem. „Nem. Ötéves szerződést kötöttünk velük az erőforrásokra, és ezek különálló dolgok. Vannak érvényben szerződések, és mi tiszteletben fogjuk őket tartani. A Mercedesnél mi így csináljuk ezt. Elégedettek vagyunk a három partnercsapatunkkal, akikkel a jövő évtől együtt fogunk dolgozni” – utalt a Williamsre, a Racing Pointra és a McLarenre.

George Russell (Fotó: XPB)

„Én teljes mértékben tiszteletben tartom, hogy a Williams független, ahogyan bármelyik csapat, és hogy nekik kell meghozniuk a maguk döntéseit. Van, hogy a gazdasági szempontok élvezik az elsőbbséget a sportszempontokkal szemben, és van, hogy a sportvonatkozású döntéseknél is egyensúlyozni kell. Ez nem mindig egyértelmű. A kapcsolatunkat nem rontaná, csak csalódást keltő lenne.”

Wolff szerint a versenyző helyzete ugyanakkor „nem tűnik rossznak”. „Sok elmélet van arról, hogy marad vagy nem, és vannak jó versenyzők a piacon, nagy pénzekkel. Az új befektetők szerintem azért jöttek, mert versenyképesek akarnak lenni. Egy észszerű tervük van arra, hogyan javítsák minden évben a versenyképességüket, és nem várnak csodákat rövid távon, világos utat jelöltek ki a következő pár évre. Szerintem George is szerepet játszhat ezekben a tervekben” – kampányolt a brit tehetség mellett.

Russell Portugáliában is bizonyította, miért tartják a fiatal generáció egyik legígéretesebb tagjának. A korábbi Forma–2-es bajnok szombaton idén hetedszer kormányozta a Q2-be a Williamst, majd másnap elmondása szerint az eddigi legjobb versenyét teljesítette. „Nyilvánvaló, hogy nagyon jól teljesít, és a csapat is kedveli őt. Ha én a helyükben lennék, megtartanám őt” – mondta Wolff.

Amennyiben viszont mégsem így lesz, az osztrák akkor sem esik kétségbe, már megvan a terve, mit kezdene ez esetben Russell-lel 2021-ben. „Ha George kicsúszna a körforgásból, én örömmel hoznám a gárdánkhoz. Akkor lenne egy szenzációs tartalékversenyzőnk. Összeállítanék neki egy óriási tesztprogramot, és a lehető legalaposabban felkészíteném őt a 2022-es berobbanásra” – vázolta.

Toto Wolff (Fotó: XPB)

Hogy erre a berobbanásra a Mercedesnél kerülne-e sor, vagy más csapatnál, az azon is múlik, Wolfféknak mi a tervük Lewis Hamiltonnal és Valtteri Bottasszal. A Williams szempontjából mindenesetre a Mercedes szándékai körüli bizonytalanság érv lehet a 2021-es versenyzőcsere mellett, hiszen tudják, amennyiben a Mercedes 2022-ben Russell előléptetése mellett dönt, így is, úgyis elveszítik a britet. Ez esetben nem lenne logikátlan lépés előrehozni az elkerülhetetlen versenyzőcserét egy kis Pérez-pénzért.

Russell Portugáliában elmondta, szerinte a távozásáról szóló pletykák Sergio Pérez „táborából” erednek, és a céljuk nem elsősorban az ő kitúrása, mint inkább a mexikói tárgyalási pozíciójának erősítése a Red Bull-lal szemben. A brit azt is leszögezte, hogy beszélt a Williams új tulajdonosaival, akik megnyugtatták őt, és Toto Wolff is azt mondta neki, nem kell aggódnia, versenyezni fog jövőre.

Borítókép: George Russell (Fotó: XPB)

További tartalmak