×

Red Bull: Nem zsarolunk, a tényeket mondjuk!

Helmut Marko állítja, a Red Bull nem próbálja fenyegetni a Forma–1-et, csupán a fájó valósággal szeretné szembesíteni a motorkérdésben érintett döntéshozókat. Határidőt is megszabtak.

Fotó: Red Bull Fotó: Red Bull
Az elmúlt hetekben a Red Bull egyértelművé tette, mit szeretne tenni a Honda 2021-es kivonulása után. A csapat számára a versenyképesség szempontjából az egyetlen elfogadható opciót az jelentheti, hogy átveszi a Honda jövő évi erőforrását, és maga tartja fenn a projektjét. Ez viszont számukra csakis akkor megvalósítható, ha a Forma–1 2022-től befagyasztja a motorfejlesztést. Amennyiben erre nem kerül sor, az energiaitalosok elgondolkodnak a kivonuláson – legalábbis ezzel fenyegetnek most.

Az FIA elnöke, Jean Todt már jelezte, nem fogja hagyni, hogy a szabályok irányát megszabó szövetséget bármelyik résztvevő is efféle nyomásgyakorlással zsarolja, ők azt fogják tenni, ami a sportág egésze számára a leghelyesebb hosszú távon. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója az Auto Motor und Sportnak nyilatkozva erre reagálva elmondta, nem áll szándékukban zsarolni, csupán a helyzet komolyságára figyelmeztetik a sportágat.

 
Cikkajánló: Nem fog a csapatok zsarolásának engedni az FIA elnöke motorügyben

„Ez nem zsarolás, hanem a valóság. Ha nem lesz fejlesztési tilalom, akkor nem tudjuk továbbvinni a Honda-projektet. Ezeknél a bonyolult erőforrásoknál a továbbfejlesztés képtelenség, ha nem rendelkezel egy olyan fejlesztőközponttal, mint a Honda Szakurában. És ennek a költségét sem lehet állni” – vázolta a helyzetüket.

Honda logó, logo

Fotó: Red Bull



A másik oldalt képviselő Ferrari erre mondja azt, hogy a Red Bull számára nem a fennmaradás feltétele a fejlesztési tilalom, hiszen amennyiben nem viszik tovább a Honda-projektet, még mindig kapni fognak motort, vagy tőlük, vagy a Renault-tól. Markóék számára viszont ez a csapat céljai miatt elfogadhatatlan opció.

„A Ferrarival és a Renault-val előbb meg kéne állapodni. Ez talán egyszerűnek tűnhet, de nem az. El lehet képzelni, mi lenne akkor, ha a Ferrari-motorral az autónkban legyőznénk a gyári csapatukat. És a Renault is új öntudatra ébredt, úgy gondolják, az új motorjukkal és Alonso úrral 2022-ben mindenkit szétszaggatnak. A szabályok ugyan egyenlő bánásmódot követelnek meg, de azért vannak lehetőségek gondoskodni arról, hogy mégis legyenek különbségek. Ha erről nem tudunk megegyezni, akkor a kivonulásunk is egy lehetőség. Mi csak a reális helyzetet vázoljuk” – magyarázta az osztrák.

A Red Bull határidőt is szabott az F1-nek a motorkérdésben való döntésre. Marko november 20-án utazik a Honda vezetőihez, hogy megtárgyalják az erőforrások és az infrastruktúra átvételének részleteit. Addig szeretnék tudni, egyáltalán érdemes-e erről tárgyalniuk. A tanácsadó az F1 Insidernek azt mondta, november 15-éig döntést várnak az F1-től.

 

Így válna motorbeszállítóvá a Red Bull

Marko az Auto Motor und Sportnak eközben arról is beszélt, hogyan képzelik a motorok átvételét. A hajtóegységek mellett a Honda Milton Keynes-i gyárépületét is megvásárolnák a japánoktól, és az ott dolgozó 140 alkalmazottat is ők foglalkoztatnák tovább. Emellett átvennének tesztpadokat is a Hondától, valamint vásárolnának továbbiakat az osztrák AVL-től. „Tudnánk olcsón venni próbapadot tőlük, mivel van olyan, amit ugyan kifizettek, de csak ülnek rajta, és nem hozott nekik semennyi pénzt” – magyarázta Marko.

E projekthez ugyanakkor még további szakemberekre és külső segítségre is szükségük lesz. Ez utóbbinál a Honda segítségére talán nem számíthatnak, hiszen a kivonulásuk egyik érve éppen az volt, hogy szükségük van az embereikre más projekteknél. A grazi AVL mellett Mario Illien és az Ilmor is szakértői segítség lehet a Red Bullnak.

Honda (Fotó: Honda)

Honda (Fotó: Honda)



Az átállás komoly feladat lenne, és nem véletlenül sietteti az F1-et a Red Bull, hiszen még idén dönteni akarnak arról, hogyan tovább, hogy már 2021-ben megkezdjék az előkészületeket. „Már 2021-ben be kell tanítanunk az új embereket, és a Hondának a motorok összeszerelését, a minőségellenőrzést, valamint a beszállítói láncolat megszervezését is meg kell mutatnia. Annyira azért nem vagyunk bolondok, hogy 2021 végén csak megvegyünk pár motort. A motorok építése Milton Keynesben zajlana. A részleteket még tisztázni kell. A Honda sem mindent egymaga csinál, Japánban sok munkát ők is kiszerveznek.”

E projekt nagyságából kiderül, a Ferrari miért emlegeti, hogy egyszerű partnercsapatként olcsóbban kijönne a Red Bull. A Marko által említettek megvalósítása nem kevés milliójukba fog kerülni, miközben a Ferraritól vagy a Renault-tól 15 millióért erőforrást kaphatnának. Legalábbis elméletben. Marko szerint a költségek különbsége nem olyan óriási, hogy ne vállalhatnák azt az előnyökért. „Nálunk a motorok árát még megdobná, hogy más üzemanyaggal dolgozunk, mint a Ferrari vagy a Renault. Ezért extrát kell fizetni. A saját megoldásunk legnagyobb előnye, hogy olyanná építenénk a motort, amilyenre a karosszériarészleg akarja.”

 

Új motorformulát, de mielőbb?

Hogy a fentiekből mi valósul meg, az az F1-en és az FIA-n múlik. A szintetikus üzemanyag 2023-as bevezetéséhez a szövetség és a Ferrari is ragaszkodna, ami gátja lehet a fejlesztési tilalomnak. Ez esetben vagy a kivonulás, vagy az „idegen” motor opciója marad. Kompromisszumos megoldásként fölmerülhet ugyanakkor egy új motorformula bevezetésének előrehozása, amely lerövidíthetné azt az időt, amit a Red Bullnak kényszerből újra partnercsapatként kéne eltöltenie.

Helmut Marko (Fotó: XPB)



Markóék számára ez is elfogadhatónak tűnik, és az új formuláról is lennének elképzeléseik. „Egy egyszerűbb motor kell, amit bárki meg tud építeni, és a zöld törekvés jegyében be lehet vezetni egy standardizált KERS-t és a szintetikus üzemanyagot. Ez elegendő lenne. Hogy az üzemanyag szintetikus vagy bio, azt még tisztázni kell, mivel nem mindegyik gyártó képes rá. És az is fontos lenne, hogy az új motornak legyen hangja. Végső soron itt jó show-val kell szolgálnunk. Ez itt nem az innovációk üzeme, már mindent feltaláltak. És az olyan dolgokat, mint a Mercedes DAS-rendszere, a szériagyártás nem tudja hasznosítani. Pont ahogy a jelenlegi motorokat sem, mert túl bonyolultak és költségesek.”

Hogy az F1-nek mennyire kell relevánsnak lennie az autógyártás szempontjából, az ugyanakkor további vitatéma a résztvevők között.

A szakember végül hozzátette: „Gyors döntésre van szükségünk. Mert hogyan is határozhatna bárki a Forma–1-es program mellett, ha nincsenek még szabályok?”

A rendhagyó imolai versenyhétvége eseményeinek közvetítési időpontjai.