×

Vettel: Eddig minden autómból kihoztam a maximumot, idén másképp van

Pontosított múlt hétvégi kijelentésén Sebastian Vettel: az autójukat azonosnak hiszi Charles Leclerc-rel, de nem érti, hogy nem tud belőle többet kihozni.

Motor Racing - Formula One World Championship - Emilia Romagna Grand Prix - Preparation Day - Imola, Italy Sebastian Vettel (Fotó: XPB)
Nagy port kavart Sebastian Vettel múlt vasárnapi német RTL-nek tett nyilatkozata. A négyszeres világbajnok a csalódást keltő futama után (10. lett, miközben Charles Leclerc-t 4.-ként intették le), kijelentette, nem hiszi, hogy azonos az autójuk a csapattársával, más magyarázatot ugyanis nem tud arra a nagy különbségre, amit hétvégéről hétvégére mérnek közöttük. Vettel később egy másik interjú során már finomabban fogalmazott, és azt mondta, „hinnie kell”, hogy azonos feltételeket kapnak. Hogy miért kell, arra Mattia Binotto csapatfőnök nyilatkozata volt a válasz – a svájci határozottan cáfolta, hogy hátráltatnák távozó versenyzőjüket, és megjegyezte, valójában többet várnának a némettől.

Ezek után most itt volt az imolai rendhagyó pénteki sajtótájékoztató, amelyre a pénteki edzésnap kiesése miatt a két Ferrari-versenyző közé beültették Binottót is, hogy egymás társaságában válaszolgassanak a kérdésekre. Természetesen az autók közötti különbségek is szóba kerültek…

Vetteltől megkérdezték, helytálló-e az a feltételezés, hogy a két masina egyforma, de Leclerc-nek jobban illik a vezetési stílusához az SF1000-es karaktere, valamint az arra fölkerült új fejlesztések. „Ahogy elhangzott, én is ezt feltételezem” – adott igazat a kérdezőnek Vettel. „Ez így össze is foglalja a helyzetet. Én vezetem az autót, és ahogyan a pályafutásom során mindig, most is mindent elkövetek, hogy a lehető leggyorsabban vezessem. Pillanatnyilag nem tudom kihozni belőle azt, amit Charles. A mérnökökkel keresem ennek az okát, dolgozunk rajta folyamatosan. Eddig a pályafutásom során mindig ki tudtam hozni a maximumot az autóból, idén ez a jelek szerint másképp van. De nincs más választásom, dolgozom magamon és az autón.”

Sebastian Vettel (Fotó: XPB)



Azt ugyanakkor most is megjegyezte, hogy a problémáját nem az autó „stílusa” jelenti. „Nem hinném, hogy ez az autó vezethetőségén múlna. Mindig alkalmazkodnod kell, ez így van a gokarttól a Forma–1-ig. Általában ez sosem volt probléma számomra. Idén nyilvánvalóan hiányzik valami, és próbálok mindent elkövetni, hogy felülkerekedjek ezen” – mondta diplomatikusan.

Binottót eközben arról kérdezték, az adatok alapján szerinte mi az oka Leclerc nagy előnyének. „Nem gondolnám, hogy lenne egy meghatározó különbség, inkább csak kis különbségekről van szó” – felelte. „Nem nagy számokról beszélünk, csak századokról a kanyarokban, a fékezéseknél. Ez nem olyan nagy. Ahogy Seb is mondta, inkább az érzésről szól, a tapadás érzetéről és a potenciál kiaknázásáról.”

A csapatvezető hozzátette, továbbra is próbálnak segíteni Vettelen. „A mi feladatunk és kötelességünk segíteni neki, hogy jobban teljesíthessen. Ennyi az egész. Ha az adatokat nézzük, nincsenek nagy eltérések” – jelentette ki, majd kissé tétován versenyzőjére nézett, mintha azt figyelné, megfelelőnek tartotta-e a válaszát a német.

A rendhagyó imolai versenyhétvége eseményeinek közvetítési időpontjai.