Musorujsag
Élő Eredmények

Hamilton: Egy edzésből is mindent tudunk, amit kell

Hamilton: Egy edzésből is mindent tudunk, amit kell

F1
Lenyűgözte az imolai versenypálya a szombat délelőtti szabadedzés legjobbjait. Lewis Hamilton nem hiányolja a több gyakorlást, csak amiatt aggódik, hogy lesz-e előzés vasárnap…

Mindössze 90 percük volt felkészülni a délutáni időmérő edzésre és a vasárnapi versenyre, így igencsak megdolgoztak a pénzükért a versenyzők az Emilia-Romagna Nagydíjának szombat délelőttjén. A 20 autó összesen 829-szer ért körbe az imolai pályán, vagyis a mezőny tagjai átlagban 41 kört teljesítettek. Ám amilyen soknak ez tűnik egy edzésen, annyira kevés ahhoz képest, amit általában három tréningen abszolválni szokás.

Miközben a „nyers” pályák királyának Valtteri Bottast szokták nevezni, ezúttal nem ő, hanem csapattársa, Lewis Hamilton kezdett erősen. A legjobb körideje közel fél másodperccel volt jobb a finnénél, és 3 tizeddel a második helyen végző Max Verstappenénél.

„Hosszú edzés volt” – állapította meg a címvédő. „A lámpák jelzésekor már pályán is voltunk, és sok gumink is volt. Nem is értem, miért nem adnak nekünk több gumit a hétvégékre. Elég furcsa. Jó, hogy most három szettünk volt, mert többet voltunk a pályán, és ez nézői szemszögből is jobb.”

A brit nem érzi úgy, hogy komoly hátrányban lennének az egyetlen szabadedzés miatt, és ne lennének kellően felkészültek másfél óra után. „Nem hiányzik semmi” – jelentette ki magabiztosan. „Mindent tudunk, amit kell. Tudunk mindent az összes gumiról, tudjuk, milyen az autónk, hogy milyennek kell lennie. Nem hiányzik semmi. Szoros a csata, a Red Bull közel van, főleg a középső szektorban nagyon gyors. De nem érzem úgy, hogy kapkodnunk kéne. Nagyon jó edzés volt, megvolt minden kör, amire szükségünk volt.”

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Max Verstappen is elégedett a délelőtti munkájukkal. „Rendben volt, jól kezdtünk, az autót egyből jónak éreztem, és ez sokat segít. Élvezetes a pálya. Meglátjuk, mit kell még csinálnunk az időmérőig, de komoly gondunk nincs” – állapította meg. Abban viszont nem biztos, hogy mennyire lehetnek komoly ellenfelei Hamiltonéknak. „Nehéz legyőzni őket, de nem vagyunk túl messze tőlük. Az időmérőn is ez lesz” – bocsátotta előre, utalva a 3 tizedes differenciára.

Valtteri Bottas ezúttal lépéshátrányból indított, de lemaradása ellenére nem tűnik túl kétségbeesettnek. „Teljesítettük, amit akartunk. Az első menetemnél elfékeztem magam, ez lerövidítette azt. De utána sok kört teljesítettem, sok adatot gyűjtöttem, szóval elégedett vagyok az edzéssel. Az elején eléggé piszkos volt a pálya, az időmérőn minden körrel egyre jobb lesz.”

Ő nagy javulást vár a délutántól. „A legtöbbet azzal fogjuk nyerni, hogy javul a pálya, valamint hogy minden körben találunk valamennyi időt versenyzőként a kanyarokban. Biztosra veszem, hogy az időmérő végén a lágy lesz a gyorsabb gumi.”

Max Verstappen (Fotó: Red Bull) Max Verstappen (Fotó: Honda)

 

Hamilton: Hogy lesz itt előzés?

Az F1 14 éve versenyzett legutóbb Imolában. Noha a pályát a nagy többség ismeri az alsóbb kategóriákból (Kimi Räikkönen egyedüliként az F1-ben is versenyzett rajta), az élmény a legtöbbeknek így is új rajta. „Nem a legegyszerűbb pálya, igazán technikás” – állapította meg Bottas. „Amikor először vezetsz rajta F1-es autót, körről körre fölfedezel dolgokat. Élveztem. Biztos, hogy mindenkiben van még bőven. Ki fogjuk elemezni az edzést, és az időmérő jó móka lesz.”

Verstappen kellemesen csalódott a kialakításban. „Igazán élvezetes. Előzetesen túl szűknek gondoltam az F1-esekhez, de úgy, hogy már mentem rajta, rendben volt.”

A pályát alapvetően Hamilton is élvezi, ám attól tart, az élvezeti érték vasárnapra erősen csökkenni fog – vonatozásra számít a versenyen. „A pálya hihetetlen. Elképesztően gyors! Egy körön hihetetlen lesz. A versenyzés szempontjából viszont egyáltalán nem lesz jó, nagyon szűk, nehéz lesz előzni rajta. Lehet, hogy nem is lesz előzés a középmezőnyben a kettes kanyar után. Esetleg a célegyenesben láthatunk majd pár előzést. Egy körön viszont fergeteges vezetni itt!”

Sokat nem is kell várnia arra, hogy újra száguldhasson. Az időmérő edzés 14 óra 10 perckor, az M4 Sport élő közvetítése pedig 13 óra 45 perckor kezdődik.

A rendhagyó imolai versenyhétvége eseményeinek közvetítési időpontjai.
Borítókép: Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

További tartalmak