Musorujsag
Élő Eredmények

Senna-színekben Imolában: Gasly büszke eddigi legjobb időmérőjére

Senna-színekben Imolában: Gasly büszke eddigi legjobb időmérőjére

F1, ORF, Sky Sports
Szerződéshosszabbításának bejelentése után Pierre Gasly újra megmutatta, miért követelnék oly sokan az újbóli Red Bull-os előléptetését. Sikerének helyszíne külön jelentőséggel bír számára.

Az Alpha Tauri a héten jelentette be, hogy 2021-ben is Pierre Gaslyval folytatja. Ezzel egyúttal az is hivatalossá vált, hogy bármennyire is jól teljesít idén a monzai verseny győztese, a Red Bullhoz egyelőre esélye sincs visszatérni. A francia pénteken még arról beszélt Imolában, meglepte kissé, hogy ennyire átnézett rajta az első számú csapat, szombaton pedig a pályán mutatta meg, hogy miért nem lehet átnézni rajta.

Az Imolában kora nyáron egy tesztnapot teljesítő Alpha Tauri jó formában kezdett neki a hétvégének, és a délelőtti szabadedzésen mutatott meggyőző teljesítményét Gasly az időmérőn egy 4. hellyel fejelte meg. Ezzel a megszokott hármas, Valtteri Bottas, Lewis Hamilton és Max Verstappen mögött a leggyorsabbnak bizonyult, legyőzve Daniel Ricciardót, Alexander Albont és Charles Leclerc-t is.

„Egész nap jól éreztem magam az autóban. A szabadedzés jól sikerült, aztán változtattunk pár apróságon, ami jobbá tette az autót. Az időmérőn jól sikerültek a köreim, úgy vezettem, ahogyan akartam, és ez lett a legjobb időmérőm a Forma–1-ben. Elégedett vagyok ezzel” – értékelt Gasly.

Pályafutása során másodszor indulhat a 4. rajthelyről, de először a faenzai csapat versenyzőjeként. Amikor legutóbb ennyire a mezőny elején állt, még a Red Bull versenyzője volt: tavaly Hockenheimben sorakozhatott föl a második rajtsorba.

Pierre Gasly (Fotó: MTI/EPA) Pierre Gasly (Fotó: MTI/EPA)

Gasly ezen a hétvégén Ayrton Senna előtt tiszteleg a sisakfestésével, a brazil híres sárga-zöld színvilága került a fejvédőjére azon a pályán, amelyen a háromszoros világbajnok 1994-ben halálos balesetet szenvedett. „Különleges, hogy ez Imolában történik. Azért viselem most Ayrton sisakfestését, mert mindig is nagy rajongója voltam, gyerekkorom óta. Ő volt az egyik példaképem, és nagyon sokat jelent számomra, hogy ez itt történik. De a csapat számára is, hiszen mindössze tizenöt kilométerre vagyunk ettől a pályától” – hívta föl a figyelmet, megállapítva, idén az olaszországi futamok kegyesek hozzá, hiszen Monzában váratlan győzelmet aratott.

Megkérdezték, a mostani teljesítményéhez mekkora lökést adott számára, hogy már biztos a jövője, és megerősítették a helyét a csapatnál. Gasly elárulta, szó nincs az újdonság erejéről… „El kell ismernem, hogy már hétvégékkel ezelőtt tudtam, hogy mi a döntés. Emiatt nem érzem úgy, hogy túl sok minden változott volna. Elégedett vagyok azzal, ahogyan a mérnökökkel dolgozunk, minden hétvégén jó autót adnak nekem. Szerintem még egy kicsit többet is tudok kihozni belőle jelenleg. Jobban ismerem a csomagot, és jól érezem magam. Az autó jól működött, Danyiil is a Q3-ba került (Danyiil Kvjat 8. lett – a szerk.), és ez egy jó hétvége számunkra eddig. Szeretnénk szépen is zárni.”

Azt azért elismerte, nem rossz érzés, hogy legyőzte a másik Red Bullt, amit az ő tavalyi kirúgása után Alexander Albon vezet. „Mindig elégedett vagy, ha gyorsabb vagy másnál. Elégedettséggel tölt el, amikor más előtt zársz” – mondta diplomatikusan, majd a vasárnapra gondolva hozzátette: „A Mercedes nem utolérhető, Max sem, de meglátjuk, a többieket magunk mögött tudjuk-e tartani. Nagyon szoros a középmezőny. A negyedik és a tizedik hely között csak három-négy tized a különbség, szóval fontos lesz tartani a pozíciót a rajtnál. Kemény csatára számítok Daniel, Charles és a többiek ellen. Jó helyzetben vagyunk, a negyedik hely a legjobb, ahonnan indulhatok, szóval megpróbálom megtartani, és annyit pontot szerezni, amennyit csak lehet.”

Pierre Gasly (Fotó: XPB)

Gasly teljesítménye mellett a Red Bull versenyzőügyekben döntő tanácsadója, Helmut Marko sem ment el szó nélkül. „Pierre egész évben csúcsszinten versenyez, és fejlődik. Úgy fest, a szerződéshosszabbítás lökést adott neki” – kommentált, mit sem tudva arról, hogy Gasly közben kikotyogta, nem most hosszabbítottak vele.

A helyzetét illetően az osztrák újra kiemelte, miért az Alpha Taurinál van szükségük Gaslyra. „Kell valaki, aki vezére az Alpha Taurinak. A csapat szeretne jövőre a középmezőny élén versenyezni, és ehhez egy ilyen élversenyzőre van szükség.”

A rendhagyó imolai versenyhétvége eseményeinek közvetítési időpontjai.
Borítókép: Pierre Gasly (Fotó: Alpha Tauri)

További tartalmak