Musorujsag
Élő Eredmények

Hamilton: Ez az aszfalt sz**, nagy Sz-szel!

Hamilton: Ez az aszfalt sz**, nagy Sz-szel!

F1
Nagy csalódásként élte meg Lewis Hamilton, hogy a csúszós új aszfalttal teljesen elvették az isztambuli versenypálya élményét. Szerinte pénzkidobás volt az új felület.

Alig várták az F1-es versenyzők, hogy 9 év után visszatérjen a sorozat az isztambuli versenypályára. Izgatottak voltak a 8-as kanyar miatt, a sok szintkülönbség, a tempós kanyarok miatt, és kíváncsian várták, mire lesznek képesek rajta a minden eddiginél gyorsabb 2020-as autók. Ehhez képest jókora csalódás volt nekik az első nap: azzal kellett szembesülniük, hogy az újraaszfaltozás miatt szinte alig van tapadás, így a határok feszegetésének a közelébe sem kerültek. Mintha őrült száguldásra készülnél, és egy roller kormányát nyomnának a kezedbe…

A köridők is messze elmaradtak a várttól. Miközben 2011-ben 1:25-ös körökre is képes volt a mezőny, ezúttal 1:28-as legjobb idők születtek, holott a nagyobb leszorítóerővel és gumikkal futó masináknak papíron sokkal gyorsabbnak kéne lenniük, mint a 9 évvel ezelőttieknek.

A címvédő Lewis Hamilton csak a 4. helyen zárta a délutánt, közel 9 tizedmásodperccel elmaradva Max Verstappen legjobb idejétől. Az autóból kiszállva csak kínjában mosolygott, valójában csalódott volt. „Hogy őszinte legyek, ez ma egy katasztrófa volt!” – állapította meg. „Ez egy egészen fantasztikus pálya, és én igazán nem értem, miért költenek el milliókat egy ilyen új aszfaltra. Nyilván régen használták már, de lehet, hogy csak le kellett volna takarítani. Ez pénzkidobás volt. A pálya most rosszabb, mint Portimao volt, ahol szintén teljesen új volt az aszfalt. Nálunk egyik gumi sem működött. Mint egy jégkorcsolyapálya! Ez el is veszi a kör élvezetét, amit normál esetben kapnál Isztambultól. És nem is látom a jelét annak, hogy ez változni fog.”

A jeges hasonlatot több versenyző is emlegette. Hamilton szerint az érzés is pont olyan volt, mint jeges közúton vezetni. „Egész végig ijesztő volt. Mint amikor víztócsák vannak mindenütt. Amikor slick gumin vagy, és gyorsítasz, nagyon gyorsan megindul. Messze a gumi működési hőmérséklete alatt vagy. Ezek a gumik nagyon kemények, és csak egy nagyon szűk tartományban működnek. Ha tíz-húsz fokkal alatta vagy, nem működnek, ha tíz-húsz fokkal fölötte, nem működnek. Ez a felület annyira sima. A régi pályák sokkal lyukacsosabbak a kavicsok között, és jobban működtetik a gumit. Ez viszont szupersima, teljesen tömör, az olaj kiszivárog a tetejére. Jég! Ez sz**, mégpedig nagy Sz-szel!” – jelentette ki mosolyogva.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

A Pirelli sportigazgatója, Mario Isola elismerte, amikor a három legkeményebb gumit választották erre a hétvégére, még szó sem volt arról, hogy az egész pályát újra fogják aszfaltozni. Ha tudták volna, lágyabb abroncsok mellett döntöttek volna. Hamilton szerint ez javíthatott volna a helyzeten. „Az biztos, hogy segítene. Ahogy mész lefelé a skálán, a kemény az nem működik, a közepes elmegy, a lágy pedig kezd jobbá válni. A lágyabb gumik biztosan még jobbak lennének. De ez egy nehéz pálya a nyolcas kanyar miatt, ami gyilkolja a gumit. Nem tudom, talán jobb lenne, de ez van.”

Valtteri Bottas 3 tizeddel Hamilton előtt, a 3. helyen zárta a napot. Elmondása szerint most vette csak igazán hasznát annak, hogy Finnországban sokat ralizott havon és jégen… „Az biztos, hogy segít. Eléggé messze vagyunk a normál vezetési stílustól, amihez hozzászoktunk az F1-ben. Valójában egészen szórakoztató volt játszadozni” – nyilatkozta. „Nagyon fontos ilyen körülmények mellett, hogy gyorsan hőt vigyél a gumikba, mert akkor előnyben vagy a többi versenyzővel szemben. Sokat tanultunk a téli teszteken és idén is a hidegben, de ez a mai egészen extrém volt az aszfalt miatt, ami nagyon sima.”

Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

A lágy gumi szerinte valamelyest jobban működött, de még az is távol volt az ideálistól vagy a normálistól. „Csak egy lágy gumit használtunk, de az tűnt a legjobbnak, és jól is melegedett. Kicsit szemcsésedett elöl, de még így is ez biztosította a legjobb tapadást. Meglátjuk. A pálya sokat fog változni a hétvége során, a holnapi szabadedzés és az időmérő alatt is. Sokat lehet még tanulni. Nagyon nehéz meghozni a legjobb stratégiai döntéseket a versenyre. Sok a kérdőjel.”

Hamilton elárulta, a Mercedes nem sokra jutott a két edzésen az autó hangolásával, lemaradásuk a többiekkel szemben a gumikezelési problémáiknak köszönhető. „Nem változtattam semmit a beállításokon, mivel a gumik nem működtek, így fogalmam sincs, minek köszönhető az egyensúlyi probléma, csak a gumi az. De láthatjuk, mások működésre tudják bírni a gumikat. Egyik körről a másikra is nyerhetsz a semmiből egy másodpercet, mert a gumi az egyik kanyarban hirtelen elkezd működni. A Red Bull egészen jól csinálja ezt. Lesz munkánk este, meg kell néznünk, min kéne változtatni. Alapvető dolgokról van szó az autón” – vonta le a következtetést.

Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak