Musorujsag
Élő Eredmények

Leclerc élvezte a driftparádét – remény a Ferrarinak?

F1
A megszokottnál ütőképesebb a Ferrari a csúszós török aszfalton. Sebastian Vettel nem tud rá magyarázatot, Charles Leclerc úgy véli, kitarthatnak az élmezőnyben.

Rég láthattunk már olyat, hogy egy Ferrari-versenyző stabilan tartotta magát a top 3-ban. Ugyan most is csak szabadedzéseken történt meg, de Charles Leclerc a Török Nagydíj péntekjén elért délelőtti harmadik és délutáni második helyezése így is némi bizakodásra adhat okot a tifosi számára. A monacói mindkétszer nagyjából 4 tizedmásodperccel maradt el a leggyorsabb Max Verstappentől, ám Ferrariját így is jobban egyensúlyozta a csúszós pályán, mint a legtöbb riválisa.

A nap végén azon kevesek egyike volt, akik a körülményekre való panaszkodás helyett mosolyogva nyilatkoztak. „Elsőre nem győzött meg a pálya tapadása, és azt gondoltam, ez egy nagyon rossz nap lesz. De aztán pár kör megtétele után már valójában igazán élveztem!” – ismerte el a kétszeres futamgyőztes a pénteki driftparádéról. „Nagyon-nagyon élvezetes volt ennyire kevés tapadással. Persze rá kell jönnünk, miért volt így, hiszen nem jók az ilyen péntekek, nem sokat tanultunk. De a vezetés szempontjából nagyon élvezetes volt. És nagyon versenyképesek is voltunk.”

Elismerte, a pályafutása során még egyik kategóriában sem volt hasonló helyzetben, mint most. „Nem, a gokartban ennek az ellenkezője volt: egyszer sínen mentünk, mert túlságosan nagy volt a tapadás. Őrület volt. Ez most az ellentéte annak” – mesélte Leclerc. „Sosem tapasztaltam még ennyire rossz tapadást slick gumikon. Tényleg olyan érzés volt, mintha jégen lennénk. De mint mondtam, végső soron egészen szórakoztató volt.”

Charles Leclerc (Fotó: XPB)

Az élvezeti értékét bizonyára növelte a Ferrari meglepő versenyképessége. Leclerc úgy érzi, akár tarthatják is magukat a mezőny első felében. „Nem hinném, hogy a hétvégén túl sokat javulna a helyzet, ezért egészen sok kört teljesítettünk, hogy jobban felmérjük a körülményeket. Reméljük, holnap kamatoztatni tudjuk ennek az eredményét. Remélem, hogy így marad. Az időjárás-előrejelzés nem tűnik túl jónak holnapra. Fogalmam sincs, milyen lenne az esőben, mivel már ma is olyan érzés volt, mint az esőben… Nagyon nehéz nap lesz, de ha mindent tökéletesen csinálunk, szerintem jó lehetőség lesz ez számunkra, mivel egészen versenyképesnek tűnünk.”

 

Friss gumi helyett sok kör az időmérőn?

Ezt támasztja alá Sebastian Vettel eredménye is. Noha csapattársától szokás szerint ismét jócskán lemaradt (ezúttal 1,3 másodperccel), ő sem panaszkodott túl sokat a számára egy 5. és egy 8. helyezést hozó nap végén. „Az aszfalt még nagyon új, ezért nagyon csúszott. A nap végére jobb lett, és gyanítom, hogy a folytatásban tovább fog javulni” – mondta a körülményekről. „A gumik működésre bírása most még fontosabb. Különösen nehéz, amikor felhős az ég. Nálunk ez most egész jól ment, és remélem, holnap is így lesz. Viszont az időmérőn nehéz lesz egyetlen körön jól csinálni. Nem tudom, hány körig fogunk kint maradni, mivel most úgy fest, minden körben gyorsabbak leszünk. Egy új gumi nem feltétlenül jelent előnyt, ha három körrel később még gyorsabb leszel” – tárta föl, milyen dilemmára kéne megoldást találniuk a kvalifikációig.

Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

A napjával összességében elégedett volt, a nagy hátrányát azzal magyarázta, hogy korán befejezte a gyorskörös menetét. „A pálya tetszik, és a mai napunk egészen rendben volt. Ami a gyorsköröket illeti, túl korán álltam ki, mivel kockásra fékeztem a gumit. Amúgy egészen rendben volt a nap.”

Hogy mitől vált versenyképesebbé ilyen körülmények között a Ferrari, arra nincs konkrét magyarázata. „Nem igazán tudom. Nagyon csúszós volt, ezért inkább múlt azon, hogy elkapd a ritmust és a pályán legyél, ami folyamatosan gyorsul. Szóval nem hiszem, hogy lenne ennek különösebb oka” – vélekedett.

Leclerc-rel ellentétben ő bizonytalan annak kapcsán, hogy megragadhatnak-e a mezőny első felében szombaton. „Nem tudom. A mezőny általában összerázódik szombaton. Az első edzésen egészen nagy különbségeket láttunk, ami főleg azért volt, mert egyesek nehezebben tudták működésre bírni a gumikat. Mi ilyen szempontból jobbak voltunk ma” – állapította meg a Q3-ba már kilenc nagydíjhétvége óta bejutni képtelen négyszeres világbajnok.

További tartalmak