Musorujsag
Élő Eredmények

A Ferrari hat másodperces „katasztrófája”

A Ferrari hat másodperces „katasztrófája”

F1
Meglepődött Charles Leclerc, hogy másfél másodpercet kapott Sebastian Vetteltől az isztambuli időmérőn, azt pedig el sem hitte, hogy hatot Max Verstappentől…

„Nem tudom, mi történt. Nem tudom, mi történt. A harmadik edzéshez képest semmi tapadásom nem volt. Egyáltalán semmi! Sebnél jobb volt?” – kérdezte a Q2-es kiesése után Charles Leclerc mérnökétől a csapatrádión. Miután közölte vele, hogy csapattársa 1,5 másodperccel gyorsabb volt nála a 12. helyen, a két pozícióval hátrébb végző monacói meglepődött. „Hű! Oké. És az első ideje?” – kérdezte. Ekkor jött csak az igazi megdöbbenés. Mérnöke kétszer ismételte el Max Verstappen legjobb Q2-es idejét, amire Leclerc kétszer kérdezett vissza hitetlenkedve: „Hat másodperccel maradtunk le?!”

Aki csak e rádiós párbeszédet hallgatta végig, mindent meg is tudott a Ferrari Török Nagydíjon teljesített időmérőjéről. A párosuk Monza óta először csúszott ki a top 10-ből a rajtrácson, Leclerc pedig 10 megnyert párharc után szenvedett vereséget Sebastian Vetteltől.

Történt mindez azok után, hogy a monacói pénteken még bizakodva beszélt arról, szerinte megragadhatnak az élmezőnyben a csúszós pályán meglepően jól muzsikáló autójukkal. A gumimelegítés egész évben (és már tavaly is) problémás terület volt a Scuderiánál, ám a péntek valahogy mégis másképpen alakult számukra – ez táplálta az optimizmusukat. No meg az, hogy hiába esett le az eső, amiben már tavaly óta gyengélkednek (Leclerc a Stájer Nagydíj esős időmérőjén végzett legutóbb ennyire rossz helyen, szintén 14.-ként), a harmadik szabadedzés azt sugallta, hogy ezúttal ilyen körülmények között is lehet keresnivalójuk.

Nos, nem volt…

Charles Leclerc (Fotó: XPB)

„Nagyon nehéz volt. Mindenkinek, de délelőtt is esett már, és akkor a Red Bull tempóján voltunk. Délutánra meg hat másodperccel lemaradtunk. Egyáltalán semmi magyarázatom nincs erre. Egy katasztrófa volt a délután” – állapította meg nyíltan Leclerc. „Úgy szenvedtem, ahogy még soha. Meg kell ezt értenünk, mert a délelőttről délutánra előállt hatalmas különbség… nyilván mások lettek a körülmények, de ez nem lehet magyarázat a hat másodperces lemaradásra azokkal szemben, akikkel délelőtt még együtt voltunk. Megoldást kell találnunk erre.”

A kétszeres futamgyőztes szerint a péntekről szombatra végrehajtott változásokra sem lehet fogni a visszaesésüket. „Kis dolgokon változtattunk, de ettől inkább csak jobb lett az autó délelőtt. Jó volt a délelőtt, nem ez az ok. Nem tudom, mi a délutáni szenvedés oka, de meg kell találnunk.”

 

Vettel a Magyar Nagydíj óta először Leclerc előtt

Sebastian Vettel számára sovány vigasz volt, hogy hosszú hónapok óta először ő boldogult jobban a Ferrarival. Az egész kvalifikáción érződött, jobban kezeli a gumihelyzetet. Vagy inkább csak kevésbé rosszul, hiszen a Q3-ba jutástól így is jócskán elmaradt.

„Így is tizenkettedik lettem, szóval…” – mondta, amikor Leclerc másfél másodperccel történő legyőzéséről kérdezték. „Ilyen körülmények között valószínűleg mindketten nehezen boldogultunk. Az számított csak, hogy egyikünk sem jutott tovább. Esőben már Ausztriában is rosszul ment. Azt gondoltam, itt valamivel jobbak leszünk, függetlenül attól, hogy mennyire csúszik a pálya. A gumik hőmérséklete a szezon kezdete óta gyenge pontunk volt, de azóta hoztunk pár fejlesztést, hogy a gumik, illetve a felni melegedjen. Úgy fest, ilyen szempontból még mindig van mit behoznunk.”

„Nem túl klassz, amikor ennyit csúszkál az ember. Egyszerűen nem tudtuk fölmelegíteni a gumikat. Nem vagyok elégedett. Azt gondoltam, ma a Q3-ba juthatunk, de három-négy-öt fok nagy különbséget eredményez. Úgy fest, nem tudtuk eléggé fölmelegíteni a gumikat, és így nem találtuk meg a tapadást.”

Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

Laurent Mekies, a Ferrari csapatmenedzsere szerint nem jött váratlanul, hogy esőben nem megy nekik, az ígéretes szabadedzések alapján azonban mégis csalódásként élték meg a gyengélkedést. „Még mindig sokat kell tanulnunk, még ha a mostani körülmények rendkívüliek is voltak. Reméljük, hogy a versenyen stabilabb viszonyok uralkodnak majd. Ma nem volt meg a teljesítményünk a Q3-ba kerüléshez. A versenyzők meglepődtek azon, mennyire más volt az autó, és ilyen körülmények mellett nem sok mindent tehettek.”

„Tudjuk, hogy esőben kevésbé vagyunk versenyképesek. Ezek rendkívüli körülmények voltak, a legrosszabbak, amik könnyen idézhetnek elő hatalmas különbséget egyik edzésről a másikra. A száraz pályán javulást véltünk fölfedezni, szóval remélem, hogy ilyen lesz a verseny, olyan viszonyok mellett futhatunk, mint a szabadedzéseken, és megerősíthetjük ezt. Esőt mondanak, de kevesebbet. Támadásra kell készülnünk, a lehető legtöbbet kell javítanunk a helyezésünkön” – értékelt a francia.

Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

Leclerc szerint az esőben aligha lesz keresnivalójuk. „Az időjárástól függ. Ha valahogyan visszatalálnánk a délelőtti érzéshez, az klassz lenne, de kevés reményt fűzök ehhez. Szóval reménykedem, hogy száraz lesz az idő.”

Vettel szerint száraz pálya esetén talán még reménykedhetnek, legalábbis a péntekjük alapján. „Ez a pálya annyira csúszik, hogy mindenki hullámzó teljesítményt nyújt. A tempónk jó volt pénteken, a legjobb ötben, hatban, hétben voltunk a hosszú etapokon is. Most hátrébbról indulva természetesen nehezebb lesz a dolgunk, de próbálkozni fogunk.”

 

Borítókép: Charles Leclerc (Fotó: Ferrari)

További tartalmak