Musorujsag
Élő Eredmények

A padlóról a pole-ba: „Nem ölelésre volt szükségem, hanem erre!”

A padlóról a pole-ba: „Nem ölelésre volt szükségem, hanem erre!”

F1
Ölelgetés helyett egy váratlan pole pozíció lett a gyógyír az utóbbi hetekben szétcsúszott és sokat kritizált Lance Stroll számára. Kemény rodeó áll mögötte.

„Szeretem a munkám!” – mondta széles mosollyal a kamerába Lance Stroll, miután a Török Nagydíj időmérő edzésének végén  kiszállt az autójából. A mögötte hagyott hetekben nem sok oka volt ilyesmit állítani, ezúttal viszont minden más volt. Az általa szeretett esős körülmények között, teljesen váratlanul szerezte meg a pole pozíciót Max Verstappen előtt – pályafutása legelső F1-es pole pozícióját.

Stroll nem az a fajta versenyző, aki bármiféle érzelmet szokott mutatni a nyilvánosság előtt. Sőt, az esetek többségében inkább közönyösnek érezni őt. Ezúttal viszont úgy ordított és rikoltozott a csapatrádióban, ahogyan talán még sosem hallottuk, azt hirdette, hogy szereti a munkáját, és hogy imádja az esőt. Érzelmek minden irányból.

Volt is miért felszabadultnak lennie, hiszen a monzai harmadik helyezése óta meredek lejtmenetbe fordult a szezonja. Öt hétvégét zárt pont nélkül egymás után, az Eifel Nagydíjat pedig ki is kellett hagynia koronavírusos megbetegedése miatt – ami csak utólag derült ki. E hullámvölgy nem csak rajta múlt. Mugellóban defekttel esett ki, dobogós helyről, Szocsiban Charles Leclerc ütötte ki az első körben. Aztán a betegségből való visszatérése után már ő sem volt jó formában. Portimaóban Max Verstappen és Lando Norris is elküldte melegebb éghajlatra az ütközésük után, Imolában már a rajtot követően belecsúszott egy ellenfelébe, majd annak kapcsán is kapta a kritikákat, hogy a körének visszavételekor gyakorlatilag alig lassított, miközben a pálya szélén álló sportbírók mellett haladt el.

Lance Stroll (Fotó: Racing Point) Lance Stroll (Fotó: Racing Point)

Még csapata is elismerte, hogy ez nem az a Stroll, aki év elején volt. Otmar Szafnauer csapatfőnök Portugáliában arról beszélt, hogy össze kell kapnia magát, Imola után pedig már azzal mentegette, hogy 2020 a mélyrepüléséig igenis a pályafutása eddigi legjobb idénye volt. Andrew Green technikai igazgató úgy vélte, e betegség fizikálisan és mentálisan is megviselte, és utóbbi téren a sikertelenség sem segített, ezért a legfontosabb gyógymód Stroll számára most egy nagy ölelés lenne.

„Nem ölelésre volt szükségem, hanem erre! Egy pole pozícióra!” – kiáltotta föl nevetve Stroll szombat délután, amikor a hullámvölgyéről kérdezték. „Nehéz hónapok vannak mögöttem, az biztos. Különleges pillanat ez a pályafutásomban, főleg ebben az időszakban, amikor ennyire nehéz időszakot éltem Monza óta. Az ottani dobogóm óta egyetlen pontot sem szereztem, aminek annyiféle oka volt. Mugellóban defektet kaptam, miközben a dobogóért mentem. Aztán ütköztünk Oroszországban, majd jött a koronavírus és más dolgok. Tényleg kemény menet volt! De ma visszavágtam, ráadásul pole-lal, ami nagyszerű érzés.”

Hogy mennyire, azt a rádiós kiáltozása is bizonyította. „Bocsánat mindenkitől, aki nagyon fölhangosította a tévéjét” – szabadkozott mosolyogva.

Lance Stroll (Fotó: Racing Point) Lance Stroll (Fotó: Racing Point)

Miközben nyilvánvaló, hogy az esős időmérős körülmények között a Racing Point a köztes esőgumikkal csinálta meg a szerencséjét, és azzal győzte le Max Verstappent, hogy az autóján az övével ellentétben remekül működött ez a típus, Otmar Szafnauer csapatfőnök az első és harmadik rajtkockájuk több volt puszta szerencsénél.

„Ez jól megérdemelt pole volt. Lehet azt mondani, hogy balszerencsések voltunk az év közepén, de nem gondolnám, hogy a mostani a szerencsén múlt. Jól mértük föl a helyzetet. Lance egyből jelezte nekünk a Q3 elején, hogy még  nem teljesen alkalmas a köztes gumira a pálya, de a végére az lesz. És teljesen igaza volt. És a gumikat is működésre bírta, szóval ez egy megérdemelt pole” – vélekedett az amerikai.

Fotó: Racing Point

A Racing Point számára nagy lehetőség a mostani. Miközben Stroll arra számít, hogy nem lesz esélye a győzelemre, mivel Verstappen Red Bullja „sokkal jobb versenyautó”, arra annál nagyobb a sanszuk, hogy sok pontot szerezzenek, és esetleg elhúzzanak a Renault-tól és a McLarentől a konstruktőri bajnokságban. Ők hárman jelenleg 1 ponton belül vannak.

„Számítottunk arra, hogy jók leszünk, de arra nem, hogy az első és a harmadik helyen zárunk. Mindenki nagyon összeszedett volt. Lance különösen. Nagyon nyugodt, jól kommunikált a boxfallal, tájékoztatott a körülményekről. Nagyon jó volt. Sergiónak az utolsó köre nem sikerült, Lance-nek igen. Sergio kicsit csalódott volt, de Maxnak és Lance-nek eggyel több köre volt. Mindketten fantasztikus munkát végeztek, a körülmények még sosem voltak ennyire nehezek. Olyan volt, mintha jégen vezetnének, de nagyszerű munkát végeztek” – dicsért Szafnauer.

 

Borítókép: Lance Stroll (Fotó: Racing Point)

További tartalmak