Musorujsag
Élő Eredmények

Binotto nagyon örült Vettel dobogójának

Binotto nagyon örült Vettel dobogójának

Autosport
A Ferrari csapatvezetője, Mattia Binotto tudja, Sebastian Vettel számára nagyon fontos volt, hogy a múlt vasárnapi Török Nagydíjat követően dobogóra állhatott, a szezon ugyanis eddig meglehetősen nehezen alakult számára.

Vettel már a rajtnál jelezte, számolni kell vele a török futamon, a tizenkettedik helyről ugyanis a negyedikig jött előre, majd Lewis Hamilton hibáját követően a harmadik pozícióba került. Később aztán számos fordulat után visszacsúszott a negyedikre, az utolsó körben viszont ki tudta használni a csapattárs, Charles Leclerc hibáját a Seergio Pérezzel vívott küzdelemben.

Vagyis megszerezte a harmadik helyet! A négyszeres bajnok ezt az eredmény olyan fölszabadultan ünnepelte, mint korábban néhány győzelmet, ami nem is volt meglepő, hiszen az idei szezon során eddig jóformán csak küszködött a 2020-as Ferrarival.

Főnöke, Mattia Binotto a hétvége kapcsán kijelentette, nagyon fontos eredmény volt ez a németnek, aki érzése szerint az autó kezelésével is előrelépett, már jobban ki tudja aknázni az abban lévő lehetőségeket. „Nagyon örülök Sebastiannak” – jelentette ki a szakember. „Szerintem ez a dobogó nagyon fontos neki, hiszen nehéz év van mögötte.”

Mattia Binotto (Fotó: XPB)

„Most, a szezon végén már jobban érzi magát az autóban, és jobban is teljesít. Nagyon jól rajtolt, majd végig jó volt a tempója, következetesen tudott menni. Nagyon jól kezelte a gumikat, szerzett és óvott pozíciókat. Az utolsó körben is nagyon jól teljesített, hiszen élt a kínálkozó lehetőséggel. Nagyon örülök neki. Közel volt Pérezhez, de harmadik lett. Még van három futam, remélem, azokon is jól fog teljesíteni” – folytatta.

A folytatással kapcsolatban Vettel is elmondta, bízik benne, hogy a Törökországban elért dobogós eredmény lökést ad majd neki, a jó tempó pedig valóban arra bizonyíték, hogy előre tudott lépni az autó kezelésével kapcsolatban. Éppen ezért reméli, valamivel jobb formában zárja az évet.

„Egyértelmű, hogy küzdöttem, hogy a maximumot hozzam ki az autóból. Tehát remélem, hogy a következő versenyeken közelebb leszünk majd. Az előző futamokon hátra kerültem, és ha az ember egyszer hátra csúszik, akkor valahogy el is akadhat. A nedves pályán viszont mindig más egy kicsit a helyzet. Az ember ilyenkor lehet szerencsés, de épp úgy lehet szerencsétlen is. Többet jelent az emberi tényező, mint szárazon” – mondta.

Sebastian Vettel (Fotó: Ferrari) Sebastian Vettel (Fotó: Ferrari)
Borítókép: Sebastian Vettel (Fotó: Ferrari)

További tartalmak