Musorujsag
Élő Eredmények

A pole ehhez képest nem eredmény: Villeneuve megdicsérte Strollt!

A pole ehhez képest nem eredmény: Villeneuve megdicsérte Strollt!

GMM
Lance Stroll múlt szombati pole pozíciója semmi ahhoz képest a váratlansági skálán, amit a hétvége után korábbi állandó kritikusa, Jacques Villeneuve talált mondani róla!

Nagyot szólt a Török Nagydíj időmérő edzésén, hogy váratlanul Lance Stroll szerezte meg a pole pozíciót az esős viszonyok között. A kanadai a fellegekben járt azok után, hogy öt pont nélküli hétvége, sok baleset, támadás és egy koronavírusos betegség volt mögötte. Másnap a verseny feléig minden jól alakult, a 35. körig őrizte a vezető pozícióját – aztán a csapata a boxba hívta friss köztes gumikért, és egészen a 9. helyig csúszott vissza. Utóbbi kiderült, a gumik túlzott szemcsésedésében az is közrejátszott, hogy sérült az első szárnyának alsó része a futam elején.

Azt gondolhatnánk, e visszaesés könnyen semmissé tehetné Stroll szombati és vasárnapi teljesítményét egy olyan korábbi versenyző szemében, aki egyszer „minden idők legrosszabb újoncának” nevezte őt, ám ezúttal szó sem volt ilyesmiről. A Stroll állandó kíméletlen kritikusának számító Jacques Villeneuve ezúttal olyat nyilatkozott honfitársáról, amivel talán még annál a szombati időmérős eredménynél is nagyobb meglepetést okozott: dicsérte őt!

„Lance rendkívüli kört futott az időmérőn Isztambulban, és kivívta a pole pozíciót. Más versenyzőkkel ellentétben ő nem követett el semmilyen hibát. Nem találok kifogásolhatót a teljesítményében. Ennek semmi köze nem volt a szerencséhez, ez pusztán a képességeken múlt. Más versenyzők ugyanezt a gumitaktikát követték, mint Lance, de egyikük sem ennyire kifogástalanul” – dicsérte a Racing Point versenyzőjét 1997 világbajnoka.

Jacques Villeneuve (Fotó: xpbimages.com)

Stroll tehát a negyedik F1-es szezonjában elérte a lehetetlennek tűnőt: meggyőzte Villeneuve-öt arról, hogy nem pusztán azért van a királykategóriában, mert „apuci pici fia”, amilyen képet korábban festeni próbált róla.

„Feltűnő, hogy Stroll képes felülkerekedni önmagán, különösen ilyen nehéz körülmények között. 2017-ben ilyen alattomos körülmények között lett negyedik a rajtrácson Monzában, aztán harmadik lett a kaotikus Bakuban 2017-ben, amikor a versenyzők jobbra és balra röpködtek a pályáról, és Monzában is élt a lehetőséggel idén, amikor harmadik lett. Nyilvánvaló, hogy ő a legnehezebb viszonyok mellett érzi nagyon jól magát” – állapította meg Stroll erősségéről.

 

Borítókép: Lance Stroll (Fotó: XPB)

További tartalmak