Musorujsag
Élő Eredmények

Rég nem élvezte ennyire a versenyzést Ricciardo

Rég nem élvezte ennyire a versenyzést Ricciardo

Motorsport
A Renault versenyzője, Daniel Ricciardo úgy érzi, az idei volt a legélvezetesebb számára a 2016-os óta, amikor még a Red Bull kötelékében harmadikként végzett az egyéni világbajnoki küzdelemben.

Ricciardo utolsó két Red Bull-os szezonja nem volt olyan élvezetes, mint a szerinte csúcsot jelenti 2016-os – főleg 2018, amikor során eldöntötte, távozik a csapattól és a Renault-hoz igazol – első Renault-s éve pedig az autó versenyképtelensége miatt nem lehetett túlzottan szórakoztató. Idén viszont az ausztrál ismét állandó pontszerzővé lépett elő, és kétszer dobogóra is állt.

Noha a bajnokságban jelenleg „csak” a hatodik, a Red Bullnál pedig ennél azért jobb év végi eredményei voltak, amikor arról faggatták, mennyire élvezi a 2020-as idényt, az ausztrál igen kedvező véleményt mondott a szezonról.

„Valószínűleg vissza kell majd tekintenek rá, amikor majd minden leülepedett, de szerintem eddig igen” – felelte, amikor megkérdezték, 2020 volt-e a legszórakoztatóbb év számára 2016 óta. „Úgy érzem, most nagyon élvezem a versenyzést, amit egyébként is imádok. Szerintem ez csak fokozódott a lezárások óta, amikor hosszú ideig nem versenyezhettünk” – magyarázta.

Fotó: XPB

„Szóval, miután nem versenyezhettem, csak még erősebb volt a vágy, hogy visszatérjek. És igen, nagyon jó volt. És igen, 2016 valóban nagyon jó év volt a Red Bullnál, a mostani pedig a legjobb, vagy a legkielégítőbb azóta” – emelte ki.

„Egyik szezon sem könnyű, az számít, mennyit hozol ki belőlük, mennyit teszel bele. Az is lehet nehéz év, amiben minden futamot megnyersz. Minden attól függ, milyen magasra teszed a mércét. Érzelmileg az utolsó Red Bull-os év volt a legnehezebb. A szezon elején úgy tűnt, még a bajnoki címért is harcban lehetek, aztán rájöttem, váltani akarok, majd kiesés kiesést követett. Tele volt érzelmekkel az a szezon, ebből a szempontból tehát ez volt a legnehezebb” – mondta.

„A tavalyi szezon szórakoztató volt, annak ellenére, hogy nem sikerült elérni azokat az eredményeket, amiket szerettünk volna. Mégis szórakoztató volt egy új csapathoz jönni, és együtt építkezni. De persze az idei mindenképp élvezetesebb, mert a tavaly kezdett építkezés meghozta az eredményeket is” – zárta gondolatát az ausztrál.

Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)
Borítókép: Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

További tartalmak