Musorujsag
Élő Eredmények

A Mercedes nem tart a törökországi problémák megismétlődésétől

A Mercedes nem tart a törökországi problémák megismétlődésétől

Mercedes
A Mercedes stratégiai vezetője, James Vowles kijelentette, a csapat már érti, miért küszködött a Török Nagydíj edzésein, és biztosra veszi, a gyengélkedés a 2020-as szezon hátralévő versenyein már nem fog megismétlődni.

Noha az eredmények böngészésekor a 2020-as Török Nagydíj esetében is egy Lewis Hamilton/Mercedes sikerbe botlunk majd, a hétvége szenvedősen indult a címvédők számára: a csillagosok a szabadedzéseken és az időmérőn sem találták a ritmust, és bár Hamilton vasárnap ráérzett a köztes körülményekre, a csapattárs, Valtteri Bottas a futamon is sokat csúszkált.

Stratégiai vezetőjük, James Vowles nemrég föltárta, a szenvedés hátterében az állt, hogy a Mercedes nem tudta megfelelő üzemi hőfokra melegíteni az abroncsokat a hol csúszós, hol vizes török pályán. Ami a folytatást illeti, a szakember nem tart a probléma megismétlődésétől.

„Az időmérő első szakaszában, amikor vizes gumival mentünk, nem voltunk annyira rosszak a mezőnyhöz képest; valójában mindkét autónk ott volt az első ötben” – kezdte. „A szakasz végén, a piros zászlós fázisok után láttuk, miben áll a probléma. Mindenkinek csak egy kör kellett, hogy a vizes gumikat működésbe hozza” – tette hozzá.

James Vowles és Ron Meadows (Fotó: XPB)

„A gumihőmérsékletről van szó, és arról, hogy a megfelelő működési tartományba kell hozni őket. A második szakaszban ismét hosszabb etapokat futottunk a vizes gumikon, és Verstappen két másodperccel jobb volt nálunk. A Q3-ban (Lance) Stroll ugyanazt a programot teljesítette, mint mi. Egy gyors kört futott a nedveseken, majd kettőt a közteseken, miután már bebizonyosodott, hogy azok gyorsabbak” – folytatta.

„Ha belemélyedünk a témába, látni fogjuk, hogy az egész az energiáról szól, amit az abroncsokba viszel. A motor energiát termel, ahogy hajtja a kerekeket, a fékek, mind elöl, mind hátul szintén energiát termelnek, és ez is eljut az abroncsig. A nedves aszfalt, és az eső azonban elveszi az energiát az abroncsoktól. Több energiát kell tehát bevinni, mint amennyit a körülmények elszívnak” – mondta.

Noha az utolsó három futam esetében nem tart a problémák megismétlődésétől, hiszen feltehetően sokkal barátságosabbak lesznek az időjárási viszonyok, Vowles elhintette, a 2021-es szezon előtt alaposabban ki kell elemezniük azt, hosszabb távon ugyanis ez hátrányt jelenthet számukra. „Nem valószínű, hogy Bahreinben és Abu Dhabiban megismétlődne ez a probléma, a jövőben viszont még jelentkezhet, ezért a csapatnak fel kell készülnie erre is” – fogalmazott.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)
Borítókép: Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

További tartalmak