×

Rosberg módszeréhez folyamodott Hamilton

A 2016-ban Nico Rosberg által is alkalmazott módszerek felé fordult Lewis Hamilton. Elmesélte, hogy a továbbfejlődés érdekében a korábbi szkepticizmusát félretéve elkezdett ismerkedni a meditációval.

Lewis Hamilton (Fotó: MTI/EPA) Lewis Hamilton (Fotó: MTI/EPA)
Lewis Hamilton az augusztusi Spanyol Nagydíj megnyerése után szinte már spirituális hangvételű elmélkedésbe kezdett a futamot követő sajtótájékoztatón. Arról beszélt, hogy egy különleges „zónába”, ihletett állapotba került, ami miatt úgy szárnyalt, hogy még a lekörözéseknél sem veszített időt, és még azt sem vette észre, hogy az utolsó körnek kezdett neki. „Minden világos volt, miközben vezettem. Biztosra veszem, hogy már korábban is volt hasonló, de nem állandóan. Nem tudom, hogyan kerültem ebbe a zónába. Nehéz megmondani, mi segít bele. Természetesen ki fogom elemezni a hétvégét és a mai érzést” – mondta akkor, majd a következő hétvége kezdetén arról is beszélt, hogy mostantól ezt a bizonyos állapotot fogja keresni, mert meg akarja tanulni, hogyan érhető el tudatosan.

A múlt hétvégén Isztambulban aratott győzelme, valamint a hetedik világbajnoki címének bebiztosítása után Hamilton pár kiválasztott médiumnak mélyreható interjút adott, és amikor a teljesítménye, valamint a fejlődése került szóba, visszatért a barcelonai élményéhez. Elárulta, a történtek után elmélyedt a témában, és új dolgokat próbált ki – például a meditációt.

„Még mindig folyamatban van ez. Gyakorlom a meditációt” – ismerte el a brit, bevallva, korábban nem tartotta sokra ezt a módszert. „Nem gondoltam, hogy nagy haszna lehet. Viszont olvasok róla. Mindenki keresztülmegy dolgokon az élete során. Az emberek eltérő módon állnak hozzá bizonyos dolgokhoz. Vannak, akik csak küszködnek tovább, és nem találják a gyógymódot, ami segíthet számukra megvilágosodni, kényelmet, békét, boldogságot nyerni. Én kipróbálok dolgokat.”



Érdekesség, hogy korábban Hamilton volt csapattársa, Nico Rosberg is beszélt arról, mennyire nagy segítséget jelent számára a meditáció. Nála a 2016-os világbajnoki győzelmében is nagy szerepe volt e módszernek. Rosberg abban az évben minden lehetségest kipróbált és bevetett, ami hozzásegíthette Hamilton legyőzéséhez, és így jutott el a meditációhoz, amelyről még gurukkal is beszélgetett. Saját bevallása szerint ez kulcsfontosságú volt számára a nagy nyomással járó helyzetekben, például a bajnoki döntőt jelentő szezonzáró futamánál is – segített neki olyan mentális állapotban maradni, ami ahhoz kell, hogy a legjobb formáját nyújtsa.

A jelek szerint mostanra Hamilton is a rosbergi útra lépett. „Egyre többet olvasok róla, és kipróbálok különböző meditációs formákat” – mesélte a címvédő. „A jógát nem igazán élvezem. Apám hajlékonyabb nálam, és ez eléggé bosszant… Mindegy, mennyit nyújtok, nem igazán változtat semmin. De egyértelműen segít nekem, hogy egy kicsit jobban megértsem önmagam.”

„Emellett önsegítő könyveket is olvasgatok, amik rávilágítanak olyasmikre, amik nem is tűntek fel korábban mintázatként az energiaszintek és a reakciók kapcsán. Próbálom egyre jobban átlátni ezeket, jobban megérteni önmagam, javítani bizonyos területeken, mivel még távol vagyok a tökéletestől. De nagy előrelépéseket tettem a mindennapi életemben, az energiahasználatban, az időm beosztásában” – állapította meg.