Musorujsag
Élő Eredmények

Vettel: Jót tenne az F1-nek, ha nem lenne ilyen tökéletes

Vettel: Jót tenne az F1-nek, ha nem lenne ilyen tökéletes

Zeit
Jó tenne az egyéni képességeket némiképp háttérbe szorító Forma–1-nek Sebastian Vettel szerint, ha kicsit elmozdulna a steril körülményeitől, és nem lenne annyira tökéletes, mint manapság.

Miközben Lewis Hamilton számára egy újabb győzelmet és a hetedik világbajnoki címet hozta a Török Nagydíj, a harmadikként célba érő Sebastian Vettel számára az első 2020-as dobogót. A nemrég még egymás bajnoki riválisának számító két versenyző évéről és helyzetéről is sokat elárul mindez. Párhuzam közöttük azért így is van: mindkettejük esetében viták folynak arról, teljesítményüket mennyire határozzák meg az egyéni képességek, és mennyire a használt technika. Miközben Hamilton kapcsán most az a téma, az uralkodásában mekkora szerepe van a mezőnyből kiemelkedő Mercedesnek, Vettelnél az, hogy mit árul el a valós képességeiről az utóbbi években látott visszaesése.

A Zeit című magazinnak adott interjúban Vettel egyértelművé tette, ő továbbra is hiszi, hogy versenyzőként tud még extrát nyújtani, ám úgy érzi, hogy a technika erősen korlátok közé szorítja a vezetői képességeket. „Meggyőződésem, hogy jelenthetem a különbséget, de nem vagyok egyedül. Ezt hinni eléggé elbizakodott lenne. A Forma–1 egy olyan sportág, amelyben az ember függ a technikától. Ez a régi időkre is igaz: a legjobb versenyzők a legrosszabb autókba ültetve nem fogod viszontlátni a mezőny élén” – állapította meg.

A függőség szerinte ma nagyobb, mint korábban volt. „Természetesen a versenyző jelenthet különbséget, de egy olyan világban, amelyben egyre inkább a tökéletességre törekednek, lehet vitatkozni azon, mekkora az aránya ennek.”

Az F1-et Vettel szerint jó irányba vinné, ha újra nagyobb hangsúlyt helyezne az emberi tényezőre, és nem fedne föl minden titkot, amit korábban egy versenyző megtarthatott magának. „Talán jót tenne az F1-nek, ha nem lenne mindig tökéletes. Egyre sterilebbé vált, és ez a versenyzőknél is igaz: minden centimétert fölvesznek a fedélzeti kamerákkal, az íveket, amit használnak, és össze lehet őket vetni, akár a csapatok közötti GPS-adatokkal együtt. A több emberi tényező talán érdekesebbé tenné az egészet.”

Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

A német helyzetét 2020-ban nemcsak a Ferraritól való kényszerű távozása határozta meg, hanem az is, hogy az autójuk és a motorjuk idén közel sem olyan versenyképes, mint az elmúlt években. A motivációra nem feltétlenül van jó hatással, amikor egy többszörös bajnok minden nagydíjhétvégére úgy érkezik meg, hogy tudja, nem nyerhet. „Ennek ellenére vagyok olyan becsvágyó, hogy a legjobbat hozzam ki belőle, a csapat iránti tiszteletből is. Ha nem is vagyunk elég jók, attól még a minden oldalról belefektetett munka ugyanaz marad, mint a sikeresség esetében. De elismerem, amikor nem elérhető mindaz, amiért az ember a múltban küzdhetett, az más helyzetet teremt” – vallotta be Vettel.

Hogy 2021-ben mennyiben változik ez a helyzete az Aston Martinnál, az erősen kérdéses. Az épülő csapat és az új kihívás mindenesetre friss motivációt jelent számára. A célja viszont ott is a győzelem lesz.  „Természetesen! Ez az új projekt nagy lehetőséget jelent. Tisztában vagyok vele, hogy nem egyik napról a másikra fog megtörténni, de hiszek ebben a teljesen más alaphangulatban, a másfajta célkitűzésben – az élre akarjuk vezetni a csapatot. A tapasztalatommal és azzal, amit a kormány mögött tudok” – jelentette ki ambiciózusan.

Borítókép: Sebastian Vettel (Fotó: Ferrari)

További tartalmak