×

Külön tesztet kaphat Sainz a Ferraritól?

Nagy a valószínűsége annak, hogy egy két évvel ezelőtti autóval teljesíti első ferraris tesztjét Carlos Sainz. A felkészülés nehézségéről és a vörösök év végi javuló formájáról is beszélt a McLarentől érkező spanyol.

XPB_1066284_HiRes Carlos Sainz (Fotó: XPB)
Carlos Sainz két hete arról beszélt, szeretné, ha már az Abu-dzabi Nagydíjat követő kétnapos évzáró teszten lehetőséget kaphatna a Ferraritól az első tesztjére, ám nem hiszi, hogy a csapatok beleegyeznek ebbe. A problémát nála ugyanaz jelenti, mint a Renault-val visszatérő Fernando Alonsónál: a tesztet hivatalosan fiatal versenyzők számára írták ki, és ahhoz, hogy bárki más részt vegyen rajta, a többi istálló külön engedélyére, valamint az FIA jóváhagyására is szükség lenne.

Alonsóék a szabályok megkötéseire azzal reagáltak, hogy egy 2018-as autóval kezdtek gyakorolni – Sainz lát rá esélyt, hogy neki is kétéves géppel kell sort kerítenie az első ferraris tesztjére. „Meglátjuk – pillanatnyilag ez a válaszom. Amikor eldöntöttem, hogy elhagyom a McLarent, hogy Ferrari-versenyző lehessek, sokat gondolkodtunk a színfalak mögött, hogyan érkezhetnénk a legfelkészültebben a téli tesztekre és az első versenyre. A kétéves autóval való teszt egy lehetőség, de én még elkötelezett vagyok a McLaren iránt, és nem szeretném, hogy túlságosan elterelje a figyelmemet, hogy mi lesz januárban, februárban, márciusban” – fogalmazott a spanyol.

Akárhogy is alakul, Sainz abban biztos, hogy megfelelően felkészülni nem fog tudni a jövő előszezonban rá váró másfél napos teszt alatt. „Azt megmondhatom, hogy másfél nap egy F1-es autóban, ezekben a bonyolult F1-es autókban nem elég arra, hogy felkészülj egy szezonra. Nem ismered ki az autó trükkjeit, a kormányt, még ha szimulátorozol, akkor sem. Meg kell ismerkedned a csapattagokkal is. Szóval másfél nap teszt nagyon kevés, nem elég. De ez van. Alkalmazkodni fogunk, és találnunk kell más módot arra, hogy jól felkészüljünk a kereteken belül.”

Carlos Sainz (Fotó: XPB)



Miközben ez nehéz kezdést vetít előre számára Maranellóban, Sainznak azért bizakodásra is van oka. Az év nagy részében azokra a kérdésekre kellett felelnie, nem riasztja-e el a Ferrari 2020-as mélyrepülése a már hónapokkal a szezonkezdés előtt eldöntött csapatváltásától. Most örömmel látja, hogy leendő csapata az utóbbi hetekben kezdi összeszedni magát, ami reményt ad, hogy a váltás talán mégsem lesz olyan visszalépés, mint amilyennek korábban látszott.

„Jó hónapok voltak ezek számukra, bizonyították, hogy rátaláltak bizonyos problémákra, amik az év elején hátráltatták őket. Talán ők sem voltak elégedettek ezzel, de megmutatták, hogy van tartásuk, és megfordították a nehéz szezonjukat. Bizakodva nézem ezt, és már alig várom, hogy kiderítsem, mi és mitől változott meg. De addig is hátravan még pár futam a McLarennel, és van teendőm itt” – utalt arra, hogy csapatukkal szeretnének a Ferrari előtt, lehetőleg a konstruktőri harmadik helyen végezni.