Musorujsag
Élő Eredmények

F2: Ilott nyerte az időmérőt, riválisai a középmezőnyben!

F2: Ilott nyerte az időmérőt, riválisai a középmezőnyben!

F2
A pontverseny második helyén álló Callum Ilott futotta meg a leggyorsabb kört az első bahreini hétvége időmérőjén, 18 pontosra csökkentve ezzel lemaradását a listavezető Mick Schumacherrel szemben. Ami még jobb hír a brit számára, bajnoki ellenfelei a középmezőnybe kvalifikáltak!

Egy rendkívül hosszú, kéthónapos szünet után Bahreinben folytatódott az F2-es bajnokság, a pénteki időmérővel pedig kezdetét vette a széria véghajrája (négy futam van még hátra, ebből kettőt szombaton és vasárnap, kettőt pedig a jövő héten futnak).

A hétvégének nyolcan vágtak neki úgy, hogy matematikai esélyük még van a bajnoki győzelemre, közülük viszont ketten valóban csak a matematikai esélybe kapaszkodhatnak, Mick Schumacher öt üldözője (Nikita Mazepin, Robert Shwartzman, Christian Lundgaard, Yuki Tsunoda és Callum Ilott) viszont joggal bízhat még abban, hogy erős teljesítmény esetén, és ha minden a kezére játszik, felülhet még a széria trónjára a bahreini fordulók után.

Ők voltak tehát a figyelem középpontjában a kvalifikáción is. Közülük pedig először a Red Bull támogatását élvező Tsunoda került először a reflektorfénybe, amikor egy hibát követően autója megállt a pályán, ezzel pedig rögtön egyértelművé vált, már nem lesz mért köre az időmérőn, vagyis holnap az utolsó helyről kell nekivágnia a futamnak.

Felipe Drugovich (Fotó: XPB)

Tsunoda hibáját követően, az autó mentésének idejére piros zászlóval félbe is szakították az edzést. A beavatkozók szerencsére gyorsan végeztek, a mezőny pedig ismét a pályára hajthatott.

Az első mért körök után a pontverseny második helyén álló Ilotté volt a leggyorsabb kör (a brit tehát erősen kezdett, és mondhatni, hozta a jó kvalifikációs formáját, eddig ugyanis négy időmérőt nyert meg a szezon során), a második helyen Felipe Drugovich állt, a harmadikon pedig Dan Ticktum. Ami a bajnokesélyeket illeti, Lundgaard csak tizedik, Shwartzman tizenegyedik, Schumacher pedig tizenkettedik volt, Mazepin pedig még idő nélkül állt.

Így várta tehát a mezőny a második nekifutást, az időmérők végén megszokott nagy tűzijátékot, ez azonban most elmaradt! Mivel fölerősödött a szél csak kevesen tudtak javítani eredményükön a kvalifikáció második felében, az utolsó percekben pedig Giuliano Alesi műszaki hibája miatt (a francia autója rossz helyen állt le) először a sárga, majd a piros zászló is előkerült.

Nikita Mazepin (Fotó: XPB)

És mivel az edzésből akkor alig több mint egy perc volt hátra, a száguldás már nem is folytatódott.

Mivel eredményét senki sem tudta túlszárnyalni, de igazából megközelíteni sem, a rajtelsőséget Ilott szerezte meg, aki ezzel máris csökkentette lemaradását Schumacherrel szemben. Hátránya most 18 egység!

Ennél is jobb hír számára, hogy holnap óriási esélye lesz arra, hogy még tovább faragja a hátrányt, hiszen az összes nagy rivális a középmezőnybe kvalifikált. Ami a mögötte állókat illeti, Drugovich ugyan javított idején, de helyezésén nem, Ticktum pedig megtartotta a harmadik helyet. Mellőle Marcus Armstrong indulhat majd, a harmadik sorba pedig Guanyu Zhou és Alesi maradt.

A főbb bajnoki esélyesek közül Mazepin végül a hetedik helyre ugrott, Lundgaard kilencedik lett, Schumacher csak tizedik, csapattársa, Shwartzman pedig csak tizennegyedik. Tsunoda, mivel mért kör nélkül maradt, csak a huszonkettedik helyről indulhat majd!

 

Borítókép: Callum Ilott (Fotó: XPB)

További tartalmak