Musorujsag
Élő Eredmények

Tesztet szervez a Ferrari Sainznak, Vettel és Ricciardo várakozhat

Tesztet szervez a Ferrari Sainznak, Vettel és Ricciardo várakozhat

F1, Racefans, The Race
Carlos Sainz talán aggódik amiatt, hogy a kevés tesztlehetőség miatt nem vág neki kellően felkészülten az első ferraris szezonjának, Sebastian Vettel és Daniel Ricciardo még rosszabb helyzetből indít új csapatánál.

A helyszín bizonytalansága miatt (Bahrein az esélyes, de még Barcelonai is szóba jöhet) egyelőre nem erősítette meg a Forma–1 a 2021-es téli tesztprogramját, az viszont már eldöntött kérdés, hogy a megszokott teszthetek helyett ezúttal csak egyetlen három napos teszthét vezeti föl a rekordhosszúságú bajnokságot. Ez több résztvevőnek is fejtörést okoz, a motort váltó McLaren mellett leginkább azon versenyzők kerülnek hátrányba, akik újonnan csatlakoznak a csapatukhoz.

A McLarentől a Ferrarihoz szerződő Carlos Sainz már jelezte, nincs kibékülve a helyzettel, de már egy ideje egyeztetnek Maranellóval arról hogyan hozzák ki a legtöbbet belőle. Csütörtökön nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a Renault-val (Alpine-nal) két év kihagyás után visszatérő Fernando Alonsóhoz hasonlóan egy kétéves autóval kezdi a gyakorlást. Mattia Binotto csapatfőnök a pénteki bahreini sajtótájékoztatón (melybe Maranellóból kapcsolódott be online) megerősítette, tesztet terveznek szervezni a spanyolnak.

„Azt tervezzük, hogy szervezünk valamit Carlosnak, hogy a lehető leghamarabb belelendüljön és beilleszkedjen a csapatnál, megismerkedjen a mérnökökkel, az autóval, azzal, ahogyan dolgozunk, a folyamatokkal” – mondta Binotto. „A szimulátor fontos lesz ilyen szempontból, és talán a versenycsapatával fog benne dolgozni, a leendő mérnökeivel. De próbálunk szervezni egy régi autós tesztet is januárra, hogy megismerje a csapatot, a folyamatokat, az embereket.”

 

Vettel nem aggódik

Más csapatváltóknak még csak hasonló lehetőségük sem lesz, mint Sainznak és Alonsónak. A Sebastian Vettelt váró Racing Point (Aston Martin), és a Daniel Ricciardóval szerződő McLaren főnöke is jelezte, nekik nincs módjuk kétéves autót futtatni, így versenyzőjük csak a téli teszteken kezdi meg a munkát velük.

„Nem érhető el számunkra kétéves autó, de mindent meg fogunk tenni Sebbel, hogy beilleszkedjen a csapatba. Sok szimulátoros munka vár rá, és a legtöbbet kell kihoznunk a három nap tesztből, hogy felkészüljünk az első versenyre” – mondta Otmar Szafnauer, a Racing Point vezetője.

Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

Vettel már csütörtökön megerősítette, nem készül extra tesztnapokra új csapatával, és arra is utalt, hogy 2020-ban valószínűleg nem is lenne módja erre, mivel év végéig még a Ferrarihoz köti őt a kontraktusa. „A szerződések részletei a szerződések részletei. A logika szerint már a jövő évet várom” – mondta a konkrét lejárati idő említésének kikerülésével. „Ami a tesztelést illeti, úgy hallom, hogy csak egy teszt lesz a szezon előtt, és én akkor ülök először az új autóba.”

Mindez különösebben nem frusztrálja, igyekszik a szabályok keretein belül a legjobban felkészülni az átállásra. „Nem aggódom. Ha ez lesz, akkor ez van. Az évek alatt az ember hozzászokik ahhoz, hogy kevés a pályaidő, és a legtöbbet kell kihoznia belőle. A másfél nap nem hangzik túl soknak, de így is sokat mehetsz. Egy hajóban evez mindenki, és sok mindent előre el lehet végezni manapság. Gyanítom, a felkészülés lesz a kulcs az első teszt előtt és az első verseny előtt is” – mondta, utalva a szimulátorozásra és a csapattal való megbeszélésekre.

 

A McLarennek van egy terve Ricciardóval

A mclarenes Andreas Seidl sem sem félti túlzottan Ricciardót. Náluk a legnagyobb akadálya a kétéves autó használatának, hogy motort váltanak, és a mercedeses évükben nem használhatnak Renault-motoros gépet. „Nem hinném, hogy túl nagy hátrányt jelentene. A csapatunk forrásai korlátozottak, és egyszerűen arról kell döntést hoznunk, hogyan használjuk ezeket a forrásokat, hogy a legtöbbet kapjuk eredményként. Mi már eldöntöttük, hogy nem éri meg annyira, ha ilyesmire költünk, mint ha másba fektetünk” – fogalmazott a német.

Hozzátette: „Már dolgozunk a terveken a technikai részlegeinkkel, de a kommunikációs, a marketingrészleggel is, hogy Daniel már január elsején a lehető leggyorsabban megkezdhesse a beilleszkedést. Szerintem van egy jó tervünk. Természetesen kihívást jelent, hogy csak három tesztnapunk lesz, de ezek a szabályok, így nincs értelme energiát pazarolni a gondolatra, mennyire rossz ez. Kihívás számunkra, amit egyszerűen meg kell oldanunk.”

Borítókép: Carlos Sainz (Fotó: XPB)

További tartalmak