Musorujsag
Élő Eredmények

Amiért szörnyű és tanulságos Verstappen csapattársának lenni…

Amiért szörnyű és tanulságos Verstappen csapattársának lenni…

Sky Sports
A helyezését tekintve ezúttal Max Verstappen nyomában van Alexander Albon, ám kettejüket most is mérföldek választják el egymástól. A pénteki hibájából talpra álló versenyző képet festett arról, milyen is a holland csapattársának lenni.

„Ó! Csodás. Szép!” – mondta ironikus hanglejtéssel Alexander Albon, amikor lejátszották neki a pénteki második bahreini szabadedzésen történt balesetét. Még nem nézte vissza, az időmérő edzés után viszont már nyugodtabb szívvel tehette, hiszen azon az idénye legjobbját jelentő 4. rajtkockát szerezte meg (idén negyedszer).

A második sorba vitte a Red Bullt, amelyet szombatra a baleset miatt új váz köré építettek fel – ennél jobban nemigen tudott volna szépíteni. „Huszonnégy órával ezelőtt elég sötét volt a helyzet, de az autóban őszintén szólva magabiztos voltam, csak elkövettem egy buta hibát” – mondta Albon, balesete kapcsán hozzátéve: „Mivel az egyik oldalon műfű van, a másik oldalon meg a pálya, az egyik kerék ilyenkor forog, a másik meg nem. Ebből lesz a szép megbicsaklás. Tavaly Kínában is volt egy ilyenem. Nem élveztem, és a fiúknak sok munkájuk is volt a garázsban, de nagyszerűen csinálták.”

Autója aztán ugyanolyan jó volt szombat délután, mint mielőtt összetörte volna. „A harmadik edzésen egyből jónak éreztem az autót, minden a megszokott volt. Persze egy új autó esetén mindig más az érzés egy kicsit. De rendben volt.”

„A negyedik hely az, ahová valók vagyunk. De természetesen közelebb szeretnénk lenni, hogy harcolhassunk. Viszont az elejéről indulok, és talán lesz esélyünk bosszantani kicsit a Mercedest.”

Az talán jól fest, hogy közvetlenül Max Verstappen mögött végzett a rajtrácson, a számok azért még így sem annyira hízelgőek. Kettejük között 0,6 másodperces különbséget mértek, vagyis a holland továbbra is őrzi a megszokott nagy előnyét, csak ezúttal nem férkőzött közéjük senki. Kérdés, ez önmagában elég-e az új szerződés kivívásához.

Alexander Albon (Fotó: XPB)

Albont megkérdezték, hol jobb nála a csapattársa. „Mindenütt egy kicsivel. Tökéletes kört kell teljesítened ahhoz, hogy utolérd. Amikor valaki gyors, nem csak egy dolgon múlik, hanem inkább sok aprón” – magyarázta.

Arról is beszélt, mi az, amit Verstappen tud, ő pedig nem. „Ha megnézzük a körét, szerintem nincs olyan része az aszfaltnak, amit ne használna ki. Mindenhol teljesen a határon van. Ez egyszerű önbizalom. Képes mindig a határon nyomni. De nem csak ennyi, hiszen nyomja, de még így is életben tartja a gumikat, ami nagyon nehéz.”

Ez persze nagy nyomást jelent a csapattárson, ugyanakkor Albon a jótékony hatására is rámutatott. „Én ezt úgy fogom fel, hogy remek lehetőség a fejlődésre versenyzőként. Pierre-rel is ez lehetett tavaly. Max nem egyszerűen lassú, aztán gyors, ő mindig gyors. Ő a mérce, és láthatóvá teszi, hol lehet időt nyerni. Ez a jó abban, hogy Max csapattársa vagy: összehasonlíthatod magad vele, és láthatod, miben jobb.”

Ahhoz viszont, hogy valaki sokáig a csapattársa maradjon, a tanulságokat javulásra kell váltania. Albonnak még három lövése van idén, hogy bizonyítsa, ha legyőzni nem is, közelíteni tud a hollandok kedvencére. A péntekihez hasonló hibák nemigen férnek bele, a szombatihoz hasonló eredmények viszont jó iránynak tűnnek.

Borítókép: Alexander Albon (Fotó: XPB)

További tartalmak