Musorujsag
Élő Eredmények

Megtalálták, szállást kapott a bahreini száguldó F1-kutya

Megtalálták, szállást kapott a bahreini száguldó F1-kutya

Bahrain Int. Circuit/Twitter
A pénteki nap sztárja lett a pályán szaladgáló kutya Bahreinben – a rendezők helyzetjelentést adtak az ebről, és már nevet keresnek neki.

Két piros zászlós megszakítást is láthattunk a szahíri pénteki második szabadedzésen: az elsőt Alexander Albon balesete, a másodikat pedig egy kutya miatt. A négylábú éppen akkor szökött be a versenypályára, amikor az FIA zöld jelzést adott a mezőnynek. Elsőként Daniel Ricciardo jelentette a veszélyt a csapatrádión – aztán miután nem történt baj, mindenki elkezdett viccelődni a sajátos jeleneten.

Ricciardo a nap végén elmondta: „Meglepett. Láttam, hogy piros zászlóznak, és kerestem, mi lehet az oka. Cukinak tűnt, és szerencsére nem jött túl közel hozzám. Vagy ötven méterről láttam, szóval elég távol volt. Próbáltam nem megijedni.”

Látva az eb népszerűségét, a bahreini szervezők bizonyára érezték, sokakban fölmerülhet a kérdés, mi lett a kutyussal pontosan. Szombaton jelezték, sikeresen befogták őt, és megfelelő ellátásban részesítették. Mint kiderült, nőstényről van szó.

„Fontos háziállathír! Emlékeztek a látogatónkra a második szabadedzésről? A bahreini állatvédőknek hála megtaláltuk, és most elképesztő gondviselésben részesül a BSPCA (egy állatvédő menhely) részéről. Megvizsgálta az állatorvos, jól van. Valakinek van ötlete egy névre?” – kérdezték a szurkolókat.

Javaslatok már érkeztek is. Valaki a helyszín nevére utaló Sakhirát javasolta, más Sebességnek (Speed) vagy Formulának hívná, de olyan is akadt, aki Sebastian Vettel rádiós éneklése után a Seb nevet adná neki – annak ellenére, hogy „lány”…

Borítókép: Fotó: BIC/Twitter

További tartalmak