Musorujsag
Élő Eredmények

Bahreini Nagydíj – rajtrács

Bahreini Nagydíj – rajtrács

Boxutca
Innen várja a mezőny a lámpák szabad jelzését!

Helyreállt a világ rendje az isztambuli kisiklás után:a Mercedes visszahódította magának az első rajtsort. Bahreinben 2016 óta a mostani sorozatban az 5. alkalom, hogy egy csapat foglalja el az első két rajtkockát. Az elmúlt években ez háromszor a Mercedesnek, kétszer a Ferrarinak sikerült. A csillagos csapat idén 11. szombatját zárta kettős győzelemmel, Lewis Hamilton tizedszer lett edzéselső. A brit pályafutása 98. pole-ját szerezte, így a hátralévő versenyeken lesz esélye még 2020-ban eljutni a 100.-ig. Bahreinben egyébként harmadszor indulhat a mezőny éléről.

Saját sora van a Red Bullnak is, Max Verstappen szokásos harmadik helye (8. alkalommal szerezte meg idén) mellé Alexander Albon tette hozzá a negyediket. Számára ez a legjobb rajthely, amelyről valaha indult, idén negyedszer szerezte meg.

Érdekesen alakult a csata a középmezőnyben. A leggyorsabb autó a második ligában a Racing Point volt, Sergio Pérez 5. lett a kvalifikáción. Az előző nagydíj pole-szerzője, Lance Stroll eközben csak 13. A kanadai hullámzóan teljesít mostanság: az elmúlt öt időmérőjéből négyszer már a Q2-ben búcsúzott, az egy kivételt az isztambuli elsősége jelentette.

Szintén csak egy autóval képviseltette magát a Q3-ban a McLaren. A Q2-ben fékhiba miatt búcsúzó Carlos Sainz Isztambul után másodszor indul a 15. helyről, csapata negyedszer maradt le legalább egyik versenyzőjével a top 10-ről.

Fotó: XPB

Oda két versenyzővel ezúttal a Renault és az Alpha Tauri jutott be a Mercedes és a Red Bull mellett. A két csapat gyengébb versenyzője sikerélményt könyvelhetett el. Esteban Ocon csupán 2 ezreddel maradt el az őt eddig 15-ből 14-szer legyőző Daniel Ricciardótól, Danyiil Kvjat meg idén másodszor volt Q3-as résztvevő Isztambul után.

A Ferrarinak Törökországhoz képest most nem volt szüksége esőre ahhoz, hogy a mezőny második felébe kvalifikáljon… Sebastian Vettel sorozatban másodszor győzte le Charles Leclerc-t szombaton, a Q3-ról viszont már 12. alkalommal maradt le 2020-ban. Csapatuk Bahreinben most először szorult ki mindkét autójával a top 10-ből a verseny 2004 óta íródó történetében.

A mezőny végén Ferrari-motoros autók állnak, a kakukktojást az utolsó rajtkocka tulajdonosa, Nicholas Latifi jelenti. A kanadai 15. alkalommal is elmaradt George Russelltől, aki idén kilencedszer volt a Q2 résztvevője.

A Bahreini Nagydíj magyar idő szerint 15 óra 10 perckor rajtol, az M4 Sport és az M4sport.hu felvezető műsorával 14 óra 30 perckor jelentkezik. A mezőny az alábbi sorrendben várja a lámpák kialvását!

Bahreini Nagydíj – rajtrács:

1.
1. sor Lewis Hamilton 2.
Valtteri Bottas
3.
2. sor Max Verstappen 4.
Alexander Albon
5.
3. sor Sergio Pérez 6.
Daniel Ricciardo
7.
4. sor Esteban Ocon 8.
Pierre Gasly
9.
5. sor Lando Norris 10.
Danyiil Kvjat
11.
6. sor Sebastian Vettel 12.
Charles Leclerc
13.
7. sor Lance Stroll 14.
George Russell
15.
8. sor Carlos Sainz 16.
Antonio Giovinazzi
17.
9. sor Kimi Räikkönen 18.
Kevin Magnussen
19.
10. sor Romain Grosjean 20.
Nicholas Latifi

Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak