Musorujsag
Élő Eredmények

Közleményt adott ki a Haas Grosjean állapotáról

Haas, FIA, Racefans
Hivatalos közleményben adott helyzetjelentést a Haas csapata a Bahreini Nagydíjon balesetet szenvedő Romain Grosjean állapotáról. A versenyző kórházban tölti az éjszakát.

Úgy tűnik, könnyebb sérülésekkel megúszta az elmúlt évek legijesztőbb Forma–1-es balesetét Romain Grosjean. A franciát a Bahreini Nagydíj első körében történt, tűzesettel járó balesete után egy manamai katonai kórházba vitték kivizsgálásra. A Haas és az FIA által kiadott közlemény szerint semmije sem tört el, csak égési sérüléseket szenvedett.

„A kórház orvosai által elvégzett vizsgálatok után Romain Grosjean a kórházban fogja tölteni az éjszakát, és a két kézfejének tetején keletkező égési sérülésekkel kezelik. Minden röntgen, amit elvégeztek, azt mutatja, hogy nincs törése” – közölte az istálló.

A világhálóra fölkerült egy fotó is Grosjeanról, akit a kórházi ágyánál Jean Todt, az FIA elnöke személyesen látogatott meg.

Günther Steiner csapatfőnök már korábban megerősítette, telefonon beszélt a franciával, akinek kezeit bekötözték, és elmondása szerint teljesen tiszta volt, már a családjával is beszélt, jól érzi magát.

A Haas időközben a balesetről is közölt részleteket. Kiderült, hogy az 53 G-s erővel történt becsapódása előtt autója 221 km/órás tempóval haladt. A négykerekű szétszakította a szalagkorlátot, amely gyakorlatilag kettévágta az autót. Az üzemanyaga azonnal lángra kapott, és 28 másodpercébe telt, mire sikerült kimenekülnie a roncsokból.

 

További tartalmak