Musorujsag
Élő Eredmények

Kvjat először dühös volt Grosjeanra, aztán csak reménykedett

Kvjat először dühös volt Grosjeanra, aztán csak reménykedett

F1
Ő volt az, akivel összekoccant Romain Grosjean a robbanásszerű tűzesettel járó balesete előtt – Danyiil Kvjat így látta a történteket.

Okozott egy ijesztőnek tűnő balesetet Danyiil Kvjat a Bahreini Nagydíjon (Lance Stroll állt miatta fejre), de erről nemigen tehetett. A rajt után az Alpha Tauri versenyzője a második egyenes elején belső ívről figyelte az előtte zajló tülekedéseket, amikor hirtelen megjelent előtte Romain Grosjean. A francia vélhetően azért vágott hirtelen keresztbe a pályán, mert előtte Kimi Räikkönen letért a bukótérbe, míg egy Ferrari és egy McLaren is egymással viaskodott. A Haas versenyzője talán balesettől tartott, ezért rántotta hirtelen jobbra a kormányt – ott viszont a nem látott Kvjat autójával koccant.

Az orosz elismerte, az útjának keresztezésekor még mérges volt ellenfelére, de abban a pillanatban, hogy látta, mi következett utána, hamar elszállt az indulata. „Ijesztő pillanat volt. Láttam őt, és elsőre nagyon dühös voltam rá, hogy így vágott elém. Azt gondoltam: mit csinál?! De aztán hamar megváltozott a véleményem, amikor láttam a tüzet a visszapillantóban. Csak reménykedtem, hogy rendben van.”

„Egyből nem tetszett, amit láttam a visszapillantóban, és boldog vagyok, hogy rendben van. Őszintén! Igazán. Ez most eszünkbe juttatja, hogy mennyire veszélyes, amit csinálunk.”

Lance Stroll (Fotó: MTI/EPA) Lance Stroll (Fotó: MTI/EPA)

A másfél órás megszakítás után az FIA újraindította a versenyt, ám a második rajtot újabb baleset követte, ismét Kvjat részvételével. Stroll felökleléséért a versenybíróság 10 másodperces büntetéssel és 2 büntetőponttal sújtotta az Alpha-versenyzőt. Az ítéletet túlzónak érezte. „Nem osztom a bírák véleményét ebben. Semerre sem tudtam menni. Már az egész autóm a kerékvetőn volt belül. Ő viszont tudhatta, hogy ott vagyok, de elfordult, mintha ott sem volnék. Szóval kissé csalódott vagyok a döntés miatt. Tönkretette a versenyemet, mivel a második rajtom remekül sikerült. Újra játékba kerültem, és a büntetés mindent tönkretett.”

Stroll a kiesése után azt nyilatkozta, nem látta az ellenfelét, a semmiből érkezett, és már a kanyar közepén járt, amikor hirtelen koccanást érzett.

Kvjat végül pont nélkül, a 11. helyen zárta a versenyt, miközben csapattársa, Pierre Gasly 6. lett.

Borítókép: Romain Grosjean balesete (Fotó: Formula1/Twitter)

További tartalmak