Musorujsag
Élő Eredmények

Az utolsó verseny után dönt a Red Bull a dobogós Albon sorsáról

Az utolsó verseny után dönt a Red Bull a dobogós Albon sorsáról

F1, Racefans, Motorsport Week
Pályafutása második dobogós helyezését ünnepelte Bahreinben Alexander Albon, ám a körülmények miatt nem teljesen elégedett magával. A Red Bull csak az utolsó verseny után dönt a sorsáról.

Közvetlenül Max Verstappen mögött zárta az időmérő edzést és a versenyt is, ezúttal sem fél perc, sem egy kör nem volt közöttük, és, idén másodszor dobogóra állhatott – ha csak az eredményeket tekintjük, remek hétvége áll Alexander Albon mögött a Red Bull-lal. A kép viszont ennél azért valamivel árnyaltabb. Szombaton Albon lemaradása ismét nagy, 0,6 másodperc volt Verstappennel szemben, vasárnapi harmadik helyét pedig leginkább annak köszönheti, hogy a végig harmadik Sergio Pérez három körrel a leintés előtt füstölgő motorral kormányozta a pálya szélére Racing Pointját.

Albon érezhetően jobban boldogul már a Red Bulljával, mint az év első felében, ám teljesítménye még így is fölvet kérdéseket a csapat vezetői által a jövőjéről hozott döntés előtt.

A brit-thai a futam után boldogan nyilatkozott, de elismerte, azért van hajszál a levesben. „Jó verseny volt. De Sergiónak is jó versenye volt, aztán jött a motorhibája. Mondjuk úgy, nem vagyok teljesen elégedett. Persze így is ott kellett lennem, hogy előnyt kovácsoljak belőle, és a magam részéről jó versenyt teljesítettem. Jól sikerült a rajtom, amivel az utóbbi időben voltak gondjaim. Jó látni, hogy ez javult. Onnantól pedig csak a lehetőségre vártam, mivel a tempóm nem volt meg Sergio megelőzéséhez. Vártam, hogy történjen valami. Történt. Szóval a harmadik hely jó eredmény, főleg hogy ez dupla dobogó a csapatnak” – értékelt Albon.

Max Verstappen és Alexander Albon (Fotó: XPB)

Később hozzátette, csak 95%-ban elégedett önmagával. „Még így is egy jó verseny volt, de pár apróságon lehetne finomítani. Tudom, hogy kicsit küszködtem a gumikopással az etapok során, de hasonló taktikán voltam, mint Lewis (Hamilton). Két közepes gumit használtunk, szóval nehéz volt igazán nyomni a második etapon. Természetesen jobbra vágyom ennél, szeretnék gyorsabb lenni, és gyakrabban esélyesként harcolni a dobogóért.”

Albon kapcsán a kérdés ugyanaz, ami már hetek, hónapok óta: a pályán nyújtott produkciója elegendő lesz-e arra, hogy meggyőzze a Red Bullt, érdemes hosszabbítani vele 2021-re? Ahogyan a korábbi nullázásai után, most a sikere után sem kíván elhamarkodott döntést hozni Christian Horner csapata. A brit egyértelművé tette, hogy Albonnak az abu-dzabi szezonzáróig várnia kell. „Nem hozunk döntést, csak az utolsó verseny után. Minden lehetőséget megadunk Alexnek. Szeretnénk, ha sikeres lenne. Mindvégig egyértelműek voltunk ennek kapcsán, és a mostanihoz hasonló napok segítenek neki. De van még hátra két verseny.”

A csapatfőnök az Albon elől kieső, egész hétvégén nagyszerűen teljesítő Sergio Pérezt is megdicsérte. „Sergio ennél jobban nem teljesíthetett volna. Továbbra is számolunk vele is” – utalt arra, hogy a mexikóit még mindig esélyesnek tartják az ülésükre. „Alex jó versenyt futott, Sergio peches volt, és Alex az ő balszerencséjéből profitált. És ezt akarjuk látni tőle. A pénteki balesete után szépen talpra állt. A kicsúszása után negyedik lett az időmérőn, és most ott volt, ki tudta használni Sergio balszerencséjét. A dobogón végzett, és a 2017-es Japán Nagydíj óta ez az első kettős dobogónk, Bahreinben pedig az első dobogónk 2013 óta. Ez egy jó nap volt Alex számára.”

Alexander Albon (Fotó: XPB)

Albon ismét kiemelte, próbál nem foglalkozni a rá nehezedő nyomással, csak a munkájára összpontosít. „Természetesen nagyszerű a dobogó, de azt is érzem, hogy a színfalak mögött végzett sok munkának van eredménye, és jó ezt megmutatni. Keményen dolgoztam egész évben, és a fejlődés megvan, csak kis dolgok voltak, a rossz rajt és bizonyos körülmények. Ezen a hétvégén csak egy unalmas versenyt akartam, amin semmi sem történik, csak mehessek körbe. Szép ez a dobogó.”

Borítókép: Alexander Albon (Fotó: XPB)

További tartalmak