Musorujsag
Élő Eredmények

Pérez: Nem számít a kiesés, csak az, hogy Romain velünk van

Pérez: Nem számít a kiesés, csak az, hogy Romain velünk van

Autosport
Az utolsó körökben kieső Sergio Pérez csalódott volt a műszaki hiba miatt, Romain Grosjean balesete viszont az ő szemében is más perspektívába helyezte a történteket. Kiemelte, a lényeg, hogy riválisa megúszta a horrorisztikus bukást, ehhez képest nem számít az elveszített dobogó.

Pérez pályafutása egyik legjobb versenyét futotta Bahreinben, végig tartani tudta ugyanis a harmadik helyet, sakkban tartva a nála gyorsabb autóban ülő Alexander Albont. A jó teljesítmény jutalma végül elmaradt, a mexikói autója ugyanis az MGU-K meghibásodása miatt, három körrel a verseny vége előtt megadta magát.

Kiesése drámai pillanat volt, a közvetítésben is többször láttuk, mennyire csalódottan vették tudomásul mindezt a Racing Point dolgozói. Nemcsak az elveszített dobogó miatt, hanem azért is, mert csapatuk így a McLaren mögé került a bronzéremért folyó küzdelemben.

Sergio Pérez (Fotó: XPB)

A futam után Pérez is arról beszélt, nagy csapás volt a kiesés, viszont Romain Grosjean balesetének napján sokadrangú számára, és ahhoz képest, hogy a francia komoly sérülés nélkül megúszta az ijesztő bukást, nem is számít. „Az, hogy kiestem, személyesen nagy csapás, de azután, ami most történt, az ember minden más perspektívába helyez” – mondta.

„Mindegy, hogy eggyel több, vagy kevesebb dobogós helyezésem van. Most az a legfontosabb, hogy Romain itt van velünk, hogy megúszta a balesetet. Ki kell deríteni, mit tudunk majd még javítani a biztonságon, mert nem akarunk ilyen balesteket” – tette hozzá.

Kiemelte, ez a baleset is jó példa volt arra, hogy az F1 nem dőlhet hátra a biztonsági fejlesztésekkel kapcsolatban. Az újraindítással kapcsolatban pedig többekhez hasonlóan ő is úgy fogalmazott, a történtek után nehéz volt visszaülni az autóba. „Ez most egy jó lecke volt mindenki számára. Látni fogjuk, mit javíthatunk a pályákon, hogy megbizonyosodhassunk róla, egy ilyen eset nem fog megismétlődni. Nehéz bármit is tenni, amikor ekkora sebességgel csapódik be az autó, de biztos, hogy lehet még fejleszteni” – magyarázta.

Sergio Pérez (Fotó: XPB)
Borítókép: Sergio Pérez (Fotó: XPB)

További tartalmak