Musorujsag
Élő Eredmények

Vandoorne nem tudja, vezethet-e, de bízik benne

Vandoorne nem tudja, vezethet-e, de bízik benne

RaceFans, GMM
A Mercedes hivatalos tartalékversenyzője, Stoffel Vandoorne magabiztosan várja a csapat hívását, papíron ugyanis neki kellene beugrani, ha valamelyik pilóta kidől. A belga azonban jelezte, a Mercedesnek jogában áll máshogy dönteni.

Derült égből villámcsapásként érkezett a hír, Lewis Hamilton koronavírusos, így ki kell hagynia a második bahreini fordulót. A Mercedes még nem jelentette be, ki veszi át a hétszeres bajnok helyét, a nemzetközi sajtóban viszont folyamatosan megy a találgatás. A fő jelöltek állítólag a tesztpilóta Stoffel Vandoorne mellett Geroge Russell és Nico Hülkenberg.

Papíron Vandoorne lenne az első választás, hiszen hivatalosan ő a Mercedes tartalékosa. Ezt mondta el a belga versenyző is, amikor a Forma-E szezonelőtti tesztjén a Sporza a hirtelen adódó Mercedes-lehetőségről kérdezte.

Stoffel Vandoorne (Fotó: XPB)

„Szerződésem van a Mercedesszel, mint tartalékversenyzőnek” – nyilatkozta. „A döntést azonban a csapat hozza majd meg” – utalt arra, hogy természetesen mást is választhatnak. „Az F1-ben a szerződések nem mindig jelentenek garanciát, de eléggé magabiztos vagyok. Ha valami történik, normál esetben nekem kellene autóba ülni” – tette hozzá.

A teszt utáni sajtótájékoztatón valamivel óvatosabban fogalmazott, álláspontja viszont változatlannak tűnt. „Nem tudom, mi fog történni, de azt tudom, hogy van esélyem arra, hogy vezessek. De várjunk, és majd látjuk. Holnap utazom, és minden kiderül majd” – mondta.

Elmondta, már beszélt a Mercedesszel arról, hogy Hamiltonnak ki kell hagynia a versenyt, de azt is elárulta, még nem született döntés. „Reggel hét körül kaptam meg az első üzenetet. A csapat elmondta, hogy Lewis tesztje pozitív lett és egy óra múlva be is jelentik ezt. De ezután csak várakoztunk. Nem is gondoltam még ezen igazán, mert a Forma–E-re figyeltem. Ma ez volt az elsődleges. Holnap egyébként is utaznom kellene Bahreinbe, szóval, majd meglátjuk” – fogalmazott.

Stoffel Vandoorne (Fotó: XPB)
Borítókép: Stoffel Vandoorne (Fotó: XPB)

További tartalmak