Musorujsag
Élő Eredmények

Önmagáért mindenképpen vezetni akar még F1-es autót Grosjean

Önmagáért mindenképpen vezetni akar még F1-es autót Grosjean

Autosport, Motorsport-Total
Fontos Romain Grosjean számára, hogy még egyszer utoljára Forma–1-es autóba ülhessen a balesete után. Versenyezni akar, de ha nem jön össze, beéri egy privát teszttel is.

Egy hét sem telt el az ijesztő balesete óta, Romain Grosjean máris újra az F1-es paddockban sétálgathat – egyelőre civilben. A mindkét kezén égési sérüléseket szenvedő, bal bokáját meghúzó francia a körülményekhez képest jól van, de annyira még nem, hogy autóba is üljön. Helyettese a Szahíri Nagydíjon Pietro Fittpaldi.

Hogy az évzáró Abu-dzabi Nagydíjon ki vezeti a Haast, az egyelőre nyitott kérdés. Grosjean csapattársa, Kevin Magnussen elmondása szerint mindenesetre már a balesete napjának éjszakáján arról beszélt, hogy mindenáron vissza akart térni utolsó F1-es futamára. Nemcsak azért, mert az utolsó lesz, hanem azért is, hogy helyre tegyen pár dolgot magában a történtek után.

Grosjean pénteken sajtótájékoztatót tartott, melyen elárulta, mennyire és miért fontos számára a visszatérés. „A családomnak azonnal megmondtam: versenyezni fogok Abu-Dzabiban! Nem voltak túl lelkesek. De azt mondtam, hogy egoistának kell lennem, és meg kell próbálnom” – mesélte a versenyző, akihez ezek után Bahreinbe utazott felesége, Marion is.

„Azért akarok versenyezni, mert ez volt az életem, és szeretném a célvonal átszelésével befejezni az F1-es pályafutásomat, nem egy olyan nappal, mint a bahreini volt. Még ha nem is annyira drámai, amikor a Haasszal a mezőny végén szelem át a célvonalat, akkor is ezt kívánom. Ha nem sikerül, akkor az is rendben lesz. Más versenyeken még fogok indulni.”

Romain Grosjean (Fotó: Haas) Romain Grosjean (Fotó: Haas)

A vezetését egyelőre a megégett és még mindig dagadt bal keze, valamint a korlátozott mértékben mozgatható mutató- és hüvelykujja akadályozza. „A jobb kezem száz százalékig rendben lesz. A bal mozgathatósága minden nap javul, és az erő is megvan. A mozgást még akadályozza az égés miatti dagadás. Ennek le kell apadnia. Boldog vagyok, de az elmúlt két napban elég nagy volt a fájdalom. Még most is egészen erős fájdalmat érzek.”

Grosjean számára mindez azonban nem feltétlenül akadály, mint kiderült. Elárulta, idén volt már egy eddig be nem vallott sérülése. „Idén év elején elestem a konyhában, és eltörtem valamimet. Két csontot kellett helyretenni. Elmentem a kórházba, és a fájdalom nem volt gond, szóval bizonyos mértékű fájdalommal elvagyok. Senkinek sem szóltam róla, mert nem akartam drámát csinálni belőle” – mesélte.

A mostani helyzet persze más. „A bal kezemre még vagy hatvan évig szükségem lesz. A verseny fontos számomra, de egy verseny nem lehet olyan fontos, mint a hátralévő életem. Nem akarom elveszíteni a bal mutatóujjam és hüvelykujjam mozgathatóságát a hátralévő életemre egy abu-dzabi versenyért.  A célom ennek ellenére a versenyzés. A testem olyan gyorsan gyógyul, amennyire csak lehetséges. Az égések alakulása sajnos nem előre látható. Most már szakértővé váltam. Ha a bőr leválik, olyan dolgokat lát az ember, amilyeneket nem akar látni. Minden nap reménykedem, hogy gyorsabban megy a gyógyulásom, mint egy nappal korábban” – magyarázta.

Romain Grosjean feleségével és Günther Steinerrel (Fotó: XPB)

Amennyiben a jövő heti verseny nem jön össze neki, Grosjean akkor is szeretne még egyszer F1-es autóba ülni. Ebben az esetben privát tesztet kérne. „Szép lenne, ha teljesíteni tudnám az Abu-dzabi Nagydíjat, de ha nem, akkor minden egyes F1-es csapatot föl fogok hívni, hogy ajánljanak nekem egy tesztet januárban vagy akörül, hogy újra autóba ülhessek, és teljesíthessek tíz-tizenöt kört magamért” – mondta terveiről.

Persze elsődleges célja a visszatérés. „Az első lépést a csütörtök jelentette, hogy visszajöttem a pályára. Az egyik első dolgom az volt, hogy mentem az autóhoz, és megnéztem a glóriát, a pilótafülkét, csak hogy lássam, furcsa érzés fog-e el, megijedek-e. De rendben voltam. Már ez egy pozitív lépés volt.”

„Vasárnap este az első dolgom az volt, hogy felhívtam a feleségem és a gyerekeket, valamint édesapámat, és közöltem velük, hogy versenyezni fogok Abu-Dzabiban. El lehet képzelni a reakciójukat… Nem voltak boldogok. De nem hibáztatom őket, tudtam, hogy nem fogják elfogadni. Nagyon önző dolog, de most erre van szükségem, és ezt akarom tenni. Ha nem jön össze, nos, életben vagyok, és lesz még pár lehetőségem a jövőben. Még mindig meglesz a szpuerlicencem 2021-ben, és meglátjuk, hogy mindenki biztonságban lesz-e a COVID miatt. Várjuk ki a végét!”

Borítókép: Romain Grosjean (Fotó: Haas)

További tartalmak