Musorujsag
Élő Eredmények

Egy év kispad vár Albonra, ha nem győzi meg a Red Bullt

Egy év kispad vár Albonra, ha nem győzi meg a Red Bullt

Autosport
Nincs B-terve a Red Bullnak Alexander Albon számára. Amennyiben nem kap új szerződést, a kispadon lesz kénytelen tölteni a 2021-es szezont.

A mostani Szahíri Nagydíj és a jövő hétvégi szezonzáró az utolsó két lehetősége Alexander Albonnak arra, hogy meggyőzze a Red Bullt, megérdemli az ülése megtartását. Legutóbb Bahreinben dobogós helyezést szerzett, az idei másodikat, és javuló formát mutatott, ugyanakkor a jó eredményéhez potenciális riválisa, Sergio Pérez motorhiba miatti kiesése is kellett, ami továbbra is bizonytalanná teszi a megítélését.

Albon korábban már elmondta, számára nem létezik B-terv, mivel az A-t szeretné működésre bírni, vagyis maradni akar, ahol van. Fölmerült, hogy leváltása esetén talán őt is visszasorolhatná a Red Bull az Alpha Taurihoz, mint tette korábban Danyiil Kvjattal és Pierre Gaslyval, ám Christian Horner csapatfőnök pénteken megerősítette, második csapatuknál nincs hely a thaiföldi számára.

„Nem hiszem, hogy szerepelne Franz (Tost) jövő évi terveiben. Szóval vagy a Red Bull ülése, vagy a kispad” – tette egyértelművé a pénteki bahreini sajtótájékoztatón Horner, milyen kilátásai vannak Albonnak. „Emiatt most azon vagyunk, hogy megadjuk neki a lehetőséget. Két futama van, a múlt hétvégén jó munkát végzett, dobogós volt, ami a második F1-es dobogója volt. A mostani hétvégét is jól indította, és van két hétvégéje bizonyítani, hogy ő a megfelelő ember Max mellé a következő évre. Minden támogatást megadunk neki, ami a célja eléréséhez szükséges.”

Szavaiból kikövetkeztethető, az Alpha Tauri két ülése már elkelt. Az egyiket biztosan Pierre Gasly foglalja el, akinek hosszabbítását már korábban bejelentették, a másik pedig várhatóan az F2-ben szereplő japán Cunoda Jukié lesz.

Alexander Albon (Fotó: XPB)

A szakember hangsúlyozta, egyelőre azonban nem fontolgatják Albon „kispadra” ültetését, csak a hátralévő két versenyre összpontosítanak. „Ha véget ér a szezon, mérlegelni fogjuk a lehetőségeket. Hosszú távú szerződése van, ahogyan minden Red Bull-versenyzőnek, amikor csatlakozik a csapathoz. A figyelmünk pillanatnyilag a versenyülésére összpontosul. Meg akarjuk adni neki a lehetőséget arra, hogy bizonyítja, jelentős fejlődésen megy keresztül. Építkezhet a múlt hétvégi dobogójára és a mostani jó formájára.”

Albon hetek óta hangoztatja, úgy érzi, fejlődik, ám Max Verstappenhez viszonyítva ez nem olyan szembetűnő. A két versenyző között rendszerint nagy különbség van az időmérőkön és  a versenyeken is, a múlt hétvége után Verstappen pedig még azt is megjegyezte, hogy szerinte Albon ilyen differenciával aligha lehet elégedett.

Horner azonban emlékeztetett, Albonnál kevés versenyzőnek van nehezebb dolga a csapattársával. „Elég megnézni, hogyan fejlődött Max az utóbbi években. Ha megnézzük az átlagos időmérős különbségeket, Alex még mindig közelebb van hozzá, mint Pierre volt tavaly. És tudjuk, hogy voltak gondjai az autóval, amik nehézzé tették az életét. Keményen dolgoztunk ennek a megoldásán, és megoldottuk. Hisszük, hogy a helyzete javulni fog. De Max a legnehezebb ellenfél, talán a legjobb formában lévő F1-es versenyző jelenleg. Nehéz lenne mindenki számára Max ellen” – mentegette Albont.

 

Borítókép: Alexander Albon (Fotó: XPB)

További tartalmak