Szahíri Nagydíj: a dobogósok nyilatkozatai

Őrült versenyt hozott a módosított bahreini vonalvezetés! A Mercedes hihetetlen boxutcai bakiját követően a győzelmet a rajt után a tizenkilencedik helyre visszaeső Sergio Pérez szerezte meg, a dobogóra pedig Esteban Ocon és Lance Stroll állhatott még föl. Nézzük, hogyan értékeltek ők hárman a leintést követően.

XPB_1073146_HiRes Sergio Pérez és Lance Stroll (Fotó: XPB)
Sergio Pérez (Racing Point) – 1. hely

Nem találom a szavakat. Remélem, nem álmodom! Annyi éve várok már erre a pillanatra. Tíz évig tartott. Egészen hihetetlen. Nem tudom, mit mondjak. Az első kör után úgy éreztem, ez a futam elment, akárcsak a múlt héten. De sosem szabad feladni. Visszaverekedtem magam és próbáltam a lehető legjobban versenyezni. Az idei évben a szerencse elkerült minket, de most visszakaptunk valamit. Ezúttal a Mercedesnek voltak gondjai. Végül jó volt a tempóm, tudtam tartani George-ot (Russell) is. Fantasztikus volt ez a futam. A biztonsági autó mögött hibáztam, elfékeztem a bal elsőt, szóval az első etapon vibrált az autó. A második már jól sikerült, szerencsére azt az etapot jól meghúztuk. Először azt hittük, két kiállásos futam lesz, a pénteki versenyszimuláció után viszont már tudtuk, mit kell csinálnunk. Ami a jövőt illet, így egy kicsit jobban megbékélek majd magammal. Hogy lesz ülésem, az igazából már nem az én kezemben van. Rajtam kívül áll. Én csak nyomom! Folytatni szeretném, de ha nincs helyem jövőre, 2022-ben visszatérek!

Esteban Ocon (Fotó: XPB)



Esteban Ocon (Renault) – 2. hely

Nincsenek szavak! A befutónál még sírtam is. Annyi dolog cikázott a fejemben. Nagyon kemény szezon volt, és nem mindig a tervek szerint alakultak a dolgaink. Keményen dolgoztam, továbbra is leszegett fejjel dolgoztam, és motivált maradtam. Ez nagyon fontos volt, mert amikor egyre kevesebben hisznek benned, fontos, hogy te higgy magadban. A kemény munka most kifizetődött. Daniel (Ricciardo) nagyszerű versenyző, jó mérce nekem. Jó szezont fut a Renault-val, és a csapat is előrelépett. Úgy érzem, én is fejlődtem, most pedig ez a dobogó csak hab a tortán!

Lance Stroll (Racing Point) – 3. hely

Nagyszerű verseny volt ez a csapatnak. Kicsit csalódott vagyok, mert talán én is nyerhettem volna. A kiállás után Esteban megelőzött, és talán ezen mehetett el a győzelem. Megvolt a tempóm, de Estebant nem tudtam visszaelőzni. A csapat miatt azonban nagyon boldog vagyok, ez egy hihetetlen eredmény és kellett is az első és a harmadik hely a konstruktőri bajnokság miatt. Volt egy pillanat, amikor Estebannak és Sergióval küzdöttem, akkor elfékeztem magam, rosszul mértem fel a távot, de ez sajnos megesik. Sergio sikerének nagyon örülök, régóta vár már erre a győzelemre, és most összejött neki. Boldog vagyok miatta.

A dobogósok (Fotó: XPB)