Musorujsag
Élő Eredmények

Még be sem jelentették távozását, de már a visszatérésre készül

Még be sem jelentették távozását, de már a visszatérésre készül

RaceFans
Noha hivatalosan még nem jelentették be, mit hoz számára a jövő, az Alpha Tauri versenyzője, Danyiil Kvjat nem hiszi, hogy 2021-ben ott lesz a királykategória rajtrácsán, a következő szezonban viszont visszatérne egy másik csapattal.

A Red Bull és az Alpha Tauri már hetekkel ezelőtt eldöntötte, és be is jelentette, hogy Pierre Gasly 2021-ben is a bikások második számú alakulatát fogja erősíteni, arról viszont nem szóltak, Danyiil Kvjat megtarthatja-e versenyzői ülését. Az orosz jövőjéről azóta sem érkezett bejelentés, viszont egyre valószínűbb, a bikások újra búcsút vesznek tőle 2020 végén.

Sokatmondó volt a Red Bull tanácsadójának, Helmut Markónak az imolai nyilatkozata is, amikor Kvjat erős szereplése (negyedik lett a futamon) után megjegyezte, ez sem fogja már megmenteni az oroszt. Annyira tehát nem meglepő, hogy ő maga is búcsúra készül.

De nem véglegesre! 2022-ben ugyanis ismét visszatérne a mezőnybe (2019-ben is egyéves kihagyás után kapott újra lehetőséget). „Ez egy kemény sport” – kezdte a második bahreini futam után, ahol egyébként ismét jól teljesített, hetedik lett. „Nagyon komoly a versengés, és ott van a játékban a politikai tényező is. De ez normális, sok év után el tudom fogadni” – tette hozzá.

Danyiil Kvjat (Fotó: XPB)

„Nagyon jó, hogy most, az év végén sikerült összerakni ezt az erős hétvégét, hogy még friss legyen az emberek emlékezetében, 2022-ben pedig visszatérhessek valakivel. Még mindig úgy érezem, sokat adhatok a Forma–1-nek” – emelte ki.

„Tudom, hogy ha alkalmam nyílik rá, harcolhatok a világbajnoki címért. Biztos vagyok ebben. Szóval csak az időzítésről van szó. Ez néha egészen csodálatos volt a pályafutásom során, másszor viszont nagyon rossz” – folytatta az orosz, aki második évében már a Red Bull főcsapatánál volt, majd lefokozták, kitették, 2019-ben viszont ismét lehetőséget kapott.

Ami a futamot illeti, Kvjat akár jobb pozícióban is végezhetett volna, taktikája azonban hátrányba hozta a biztonsági autós fázis alatt. „Sajnos nem volt szerencsém. Ugye az időzítés. Nem is igazán szerencse, csak az időzítés. Néhányan kockáztathattak, nekünk viszont erre sem volt lehetőségünk. Csak követtük a tervünket. Szerintem számomra ez volt az év legerősebb futama, a legerősebb időmérő után. Szóval, elégedett vagyok. Persze kicsit csalódott vagyok, mikor látom, hogy a Racing Point nyer, és a Renault is dobogós, mi pedig ott voltunk velük egy bolyban. Kár, hogy nem lehettem ott elöl. De mindent jól csináltunk, jó munkát végeztünk, csak most nem jött össze” – fogalmazott.

Boxutca magazin ma, 17:15-kor az M4 Sporton!
Borítókép: Danyiil Kvjat (Fotó: XPB)

További tartalmak