Musorujsag
Élő Eredmények

Az üléséért versenyzett, és Albon úgy érzi, mindent megtett

Az üléséért versenyzett, és Albon úgy érzi, mindent megtett

F1
Alexander Albon legjobb idei hétvégéjének nevezte az utolsót a Red Bull csapatfőnöke. Maradt még reménye a szezonzáró negyedik helyezettjének?

A szombati időmérő edzésen úgy szerezte meg az ötödik rajtkockát Alexander Albon, hogy legyőzte őt az egyik McLaren. Önmagában nem mutatott jól, ám a Max Verstappenhez képesti kis lemaradása, valamit az, ahogyan az autójában érezte magát, mégis azt mondatta vele, hogy az idei legjobb kvalifikációja volt. A Red Bull ezek után egyetlen dolgot várt tőle: taktikai segítségnyújtást Max Verstappen számára.

Albon a mclarenes problémát már az Abu-dzabi Nagydíj elején korrigálta: szép előzéssel vette el a negyedik helyet Lando Norristól. Ezek után az egész versenyen 5-9 másodperces távolságban tartotta magát a harmadik helyezett Lewis Hamiltontól, és ezzel sakkban tartotta a Mercedest, akik nem tudtak alternatív taktikával próbálkozni az élen haladó Verstappen ellen. Albon a futam végén ráadásul még harcba is indult a 3. helyért, ám Hamilton elcsípésére már nem maradt elég köre.

„Jó verseny volt, és ha lett volna még pár kör, talán utolérhettem volna Lewist” – nyilatkozta Albon. „Nehéz volt. A kemény gumin eleinte kicsit küszködtem. Arra gondoltam, ezek a fiúk gyorsak! Gyanítom, az elején túlságosan óvatos voltam, és a végére túl sok kakaót hagytam. De ettől függetlenül jó volt.”

Albon összességében elégedett a hétvégéjével, és úgy érzi, teljesítette a legfőbb feladatát. „Úgy érzem, ez volt a legjobb hétvégém a teljesítmény szempontjából. Szeretnék köszönetet mondani a fiúknak a gyárban és itt is! Nem adtuk föl, próbálkoztunk, kerestük a megoldásokat, hogy jobban érezzem magam az autóban, amit nehéz vezetni. Dolgoztunk tovább, és a legjobb eredményemet értem el a nagy nyomás alatt. Büszke vagyok magamra, mert úgy érzem, az év végére felzárkóztam.”

Alexander Albon (Fotó: XPB)

Szüksége is volt a nagy hajrára, mivel a Red Bullnál igencsak inog az ülése. „Hogy ez elég lesz-e, vagy nem, azt nem nekem kell megmondanom. Természetesen úgy érzem, mindent megtettem, most másokra hagyom a döntést” – mondta a bizonytalan jövője kapcsán.

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner megdicsérte Albont. „Alex nagyon jó munkát végzett ma. Talán ez volt a legerősebb hétvégéje, ha mindent egybevetünk. Jó versenyt futott, nyomás alá helyezte Lewist a futam végén” – fogalmazott.

A Verstappen győzelme miatti öröm persze aligha befolyásolhatja a döntésüket, azt észérvekre kívánják alapozni. „Most rendelkezésünkre áll egy sor adat, amin végigmegyünk. Kielemezzük őket, és kitaláljuk, hogy mit lépjünk” – bocsátotta előre.

A kérdésre, mikor számíthatunk a döntésükre, mosolyogva csak annyit mondott: „Tudni fogjátok, amikor meghozzuk. Nem fog sokáig tartani.”

Helmut Marko tanácsadó a hétvégén azt nyilatkozta, még karácsony előtt meghoznák a döntésüket. A csapat másik esélyes jelöltje Sergio Pérez.

Borítókép: Alexander Albon (Fotó: XPB)

További tartalmak