Musorujsag
Élő Eredmények
×

Mercedes: Százszázalékos Hamiltonnal és erőforrással sem nyertünk volna

Motorsport, Racefans
Sem az egészséges Lewis Hamilton, sem az egészséges erőforrás nem hozhatta volna meg a Mercedes számára a győzelmet a szezonzárón a csapat szakemberei szerint.

Csodálkozva fordultak a Mercedes versenyzői a győztesként közöttük helyet foglaló Max Verstappen felé az Abu-dzabi Nagydíj hivatalos sajtótájékoztatóján, amikor a holland megjegyezte, bizonyára az ellenfél visszavett motorteljesítménye is segítette őt a vasárnapi sikerben. Sem Lewis Hamilton, sem Valtteri Bottas nem tudott arról, hogy a motorjuk alacsonyabb teljesítményszinten üzemelt a hétvégén – noha erről főnökük, Toto Wolff már a szombati időmérő edzés után beszélt a sajtónak.

A Mercedes a szezonzáró futam után megerősítette, a partnercsapatoknál történt MGU-K-problémák miatt valóban kevesebb teljesítmény állt a rendelkezésükre a hétvége nagy részén, azt ugyanakkor cáfolták, hogy a megszokottnál gyengébb formájuk ennek következménye volt. „Még nem teljesen értettük meg, de voltak az MGU-K-val kapcsolatos hibák a Mercedes-erőforrásoknál az utóbbi versenyhétvégéken. Mivel nem tudtuk pontosan beazonosítani a probléma okát, a lehető legkonzervatívabb teljesítményen használtuk az erőforrásunkat, hogy elkerüljük a bajt” – erősítette meg Andrew Shovlin vezető versenymérnök.

A Mercedes MGU-K-ja először a Racing Pointnál ment tönkre idő előtt: az első bahreini versenyen Sergio Pérez autójában adta meg magát 3 körrel a leintés előtt. A mexikói ezek után egy teljesen új egységet kapott, ám az a második versenyén, a mostani abu-dzabi estén szintén meghibásodott. Eközben George Russell Williamsében pénteken a második szabadedzésen történt hasonló meghibásodás.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Shovlin az óvatosságukat ugyan elismerte, azt cáfolta, hogy ez lett volna az oka a Red Bulltól elszenvedett vereségüknek és annak, hogy Max Verstappen 15 másodpercet vert rájuk a célban. „Ez csak kis időveszteséget jelentett, nem akkorát, ami meghatározta volna a verseny végeredményét. Kevesebb mint egy tizedmásodperc volt körönként, nem akkora, amekkora az első és a második helyezett volt a különbség.”

Hogy pontosan miért teljesítettek a vártnál gyengébben, azt még ők maguk sem értik. „Optimisták voltunk, mert a versenytempónk és a gumikezelésünk általában jó. Viszont fájóan egyértelművé vált, hogy nem volt meg a tempónk. Ez kissé meglepő volt számunkra ezen a hétvégén. A Red Bull jó munkát végzett, mi pedig meg fogjuk vizsgálni, mit csinálhattunk volna jobban. Pénteken még úgy tűnt, jó formában vagyunk, az időmérőn és a versenyen viszont nyilvánvalóan nem voltunk.”

Fölmerült, a Mercedes talán próbálkozhatott volna egy megosztott taktikával, és egyik versenyzőjét második kerékcserére is kihívhatta volna, hogy gumielőnybe kerüljön Verstappennel szemben. Shovlin szerint viszont Alexander Albon közelsége miatt ez a taktika nem lett volna kifizetődő. „Próbálkozni mindig lehet, de ezt az eredményt ezzel sem akadályozhattuk volna meg. Talán a biztonsági autó nélkül az egyik autónkat arra használtuk volna, hogy a boxba kényszerítsük Maxot, míg a másikkal sokáig kint maradtunk volna. De a tempójukat elnézve kétlem, hogy azzal nyertünk volna pozíciót.”

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Miután a harmadikként célba érő Lewis Hamilton a hajrában gyorsabbnak tűnt Valtteri Bottasnál, arról is kérdezték a Mercedest, nem fontolgatták-e a versenyzők helycseréjét, hogy lássák, a brit képes-e közelebb kerülni Verstappenhez. Toto Wolff csapatfőnök határozott választ adott: „Ezerszázalékosan nemet mondtunk az autók megcserélésére egy ilyen helyzetben. már az elég fájó volt, hogy pár évvel ezelőtt meg kellett tennünk. Igyekszem mindig elkerülni ezt, és csak a bajnokság miatt jöhet szóba” – jelentette ki az osztrák.

Wolff emellett arról is meg van győződve, hogy akkor sem lett volna nagyobb esélyük Verstappen ellen, ha Hamilton százszázalékos. „A válasz nem. Természetesen nem volt százszázalékos, ami mindig hátrány, ugyanakkor a Red Bull mindkét autójával gyorsabb volt egész hétvégén, és sosem alakult ki igazi csata közöttünk. Mindenkinek megvannak a gyengeségei, és mi ezen a hétvégén nem hoztuk a csúcsformánkat, ez ennyire egyszerű.”

További tartalmak