Musorujsag
Élő Eredmények

Horner: Nem hagyhattuk figyelmen kívül Pérez bombaformáját

Horner: Nem hagyhattuk figyelmen kívül Pérez bombaformáját

Autosport
Érzelmi szempontból nagyon nehéz volt kimondani, Alexander Albon 2021-re kispadra kerül, a Red Bull azonban nem hagyhatta figyelmen kívül Sergio Pérez második félében nyújtott erős teljesítményét – árulta el a csapatvezető, Christian Horner a mai bejelentés kapcsán.

Péntek délután megérkezett a hivatalos bejelentés: Sergio Pérez lesz Max Verstappen csapattársa a 2021-es szezonban, Alexander Albon pedig kispadara kerül, a Red Bull teszt- és tartalékversenyzője lesz. A csapatvezető, Christian Horner már a bikások rövid sajtóközleményében is jelezte, hosszú ideig gondolkodtak, és nagyon nehéz volt meghozni a végső döntést.

Később egy hosszabb, az Autosportnak adott nyilatkozatban kifejtette, azért voltak nehéz helyzetben, mert érzelmi szempontból ragaszkodtak volna saját nevelésükhöz, Albonhoz, Pérez teljesítménye viszont annyira meggyőző volt, hogy azt egyszerűen nem hagyhatták figyelmen kívül.

„Hihetetlenül nehéz volt” – kezdte. „Mindannyian azt akartuk látni, hogy Alexander sikereket ér el. Mondtuk, hogy ezt a szezont megadjuk neki, nem fogunk korábban döntéseket hozni, hiszen komplett adatokat akarunk gyűjteni. Ezt tettük. Amikor megnéztük az adatokat, összevetettük a két versenyzőt, akkor a döntésünk nyilvánvalóan a megtett lépéshez vezetett. Lehetetlen volt figyelmen kívül hagyni Sergio teljesítményét a szezonban, és főleg annak a második felében.”

Christian Horner (Fotó: XPB)

„Tehát nagyon-nagyon nehéz döntés volt, amit csak még nehezebbé tett a tény, hogy Alexander egy nagyon kedves srác. De továbbra is nagyon fontos része marad a csapatnak. Ki fogja venni a részét a csapat 2021-es életéből, de elsősorban a 2022-es fejlesztésekre összpontosít majd. És természetesen arra is figyelni fog, hogy 2022-ben esélye legyen a visszatérésre” – folytatta Horner.

A csapatvezető szerint Péreznek nem fog gondot okozni az élcsapathoz való beilleszkedés, és az elvárásoknak is megfelel majd, hiszen már sokkal tapasztaltabb, mint 2013-ban volt, amikor a McLarenhez került, és gyengébb szezont zárt. „Sergio most egy nagyon összetett versenyző, akinek megvan az a furcsa képessége, hogy túlteljesítsen a rendelkezésére álló versenyautókkal. Ha megnézzük a dobogós helyezései számát, látható, hogy jó erősítés lesz a csapat számára” – mondta.

Tudja, Péreznek nehéz dolga lesz Verstappen csapattársaként, de nem kételkedik abban, hogy a versenyző és csapat is tudja, mi várható és kezelni is tudja majd a helyzetet. „Mindkét versenyző reálisan áll a kérdéshez. Sergio tudja, milyen szinten van Max. Tapasztalt, és jól tudja, mi van az ő kezében Max ellen. Jó formában van, de nem hiszem, hogy lebecsülné a kihívást. Szerintem nagyon örül, hogy lehetőséget kap a bizonyításra” – fogalmazott.

Végül kiemelte, nem aggódik, hogy Verstappen és Pérez csaját adott esetben belső feszültségeket generál majd. „Azt akarjuk, hogy a versenyzőink közel legyenek egymáshoz, versenyezzenek egymással. A célunk az, hogy csökkentsük a lemaradásunkat a Mercedesszel szemben. Sergio több szezont is végigversenyzett Nico Hülkenberg mellett, és nem emlékszem, hogy gond lett volna.”

Sergio Pérez a Szahíri Nagydíj dobogóján (Fotó: XPB)
Borítókép: Alexander Albon (Fotó: XPB)

További tartalmak